Christmas Charity (Befejezett)

4. A jég repedezik

Louis

Próbált aludni. Tényleg mindent megtett, hogy sikerüljön neki minél előbb álomba merülni, de mást sem csinált egész álló nap, csak az ágyban fetrengett, tévét nézett, vagy épp pont, hogy aludt. Persze, hogy nem sikerült ezek után hamar elaludni. A telefonját olvasgatta, és a tévé is még villogott a falon, pedig már közel éjfél volt. Bár egyszer már megmosakodott, még azelőtt, hogy Harry bement hozzá, úgy gondolta, talán a meleg víz és a pára segíthet elálmosodni, ezért újra kiment a mosdóba és szépen, komótosan lezuhanyozott. Az infúziós állvány már kezdett teljesen az agyára menni. Ez az egész kórházi környezet azon volt, hogy teljesen kiakassza.

A fürdés valamennyit segített neki, és úgy érezte, ha most igazán próbálkozna, tudna aludni, ezért kikapcsolta a tévét, és a telefonját is lenémította. Még gondolkodott egy kicsit a sötétben, próbált visszaemlékezni Harryre a gimiben. Bármilyen idegesítő faszkalapnak is tartotta, nyilvánvalóan kibaszott jó pasinak is, és nem hiszi, hogy tininek ronda volt. Márpedig ő minden helyeske srácra emlékezett, aki az ő sulijukba járt. Vagy Harry ennyit változott volna az évek alatt? Még arra is gondolt, hogy Niall tévedett, de ezt hamar el is vetette, hiszen Harry egyértelműen megmondta, hogy igaza volt, és ő még emlékezett is Louis-ra. Ennek tudatában már olyan elbaszottnak érezte, hogy itt magázódnak, és úgy csinálnak, mintha marhára tisztelnék egymás pozícióját. Louis le is tegezte őt egyből, de Harry mintha azonnal meghátrált volna. Tovább magázta, aztán gyorsan ki is menekült a szobából.

Louis ezekbe a zavaros gondolatoka aludt bele, és még az álmai is össze-vissza csapongtak, úgy is, hogy nem volt semmi közük Harryhez. A kínkeservesen megharcolt pihenése viszont nem tarthatott sokáig, mert szinte egy szívroham kíséretében rezzent össze, és riadt fel, amikor a kórházi szobájának az ajtaja hirtelen kinyílt. Fénnyel árasztotta el az egész helyiséget, aztán ugyanolyan gyorsan vissza is csukódott. Nem volt hangos, csak hirtelen. De még így, a sötétben is látta, hogy Harry áll a szobájában. Az ajtón lévő hosszúkás ablakon át nézett valamit odakint. Látszott, hogy egy műtéten volt túl, mert a haja teljesen le volt lapulva, látszott, hogy sapka volt rajta, a köpenye gallérja be volt gyűrődve, mintha épp akkor vette volna fel, és még nem igazította meg, a sztetoszkópja pedig a kezében volt. Kicsit hátrébb állt az ajtóból, amikor két árnyék elhaladt odakint, aztán vett egy halk lélegzetet, és nem sokkal később már a kilincsért akart nyúlni, de Louis nem hagyhatta ezt ennyiben.

- Tudod, mekkora küzdelem volt elaludni? - szólalt meg rekedt hangon, és szabályosan elvigyorodott, amikor Harry összerezzent tőle. - Ezek után tartozol annyival, hogy ne lépj le szó nélkül. Elmeséled, ki elől bujkálsz?

- Bocs, hogy felébresztettelek - sóhajtott fel, és Louis tisztán látta rajta, mennyire szét volt esve. - Úgy viselkedek, mint egy gyerek, és meg sem közelítem egy orvos profizmusát.

- Nem vitatkozom - vágta rá Louis, de eközben is mosolygott, és oldalra nyúlt, hogy felkattintsa az egyik kislámpát. Harry nem moccant az ajtóból, Louis viszont nem engedett a követeléséből, így csak hosszú másodpercekig néztek egymásra, de Louis volt végül, aki megunta. - Nem vitatom el a profizmusod, ha nyomós okod van a szobámban rejtőzködni. Mert ellenkező esetben, nem hiszem, hogy ez túlságosan megszokott.

- Számomra nyomós - morogta Harry, és egy sóhajjal beljebb sétált, és mintha kelletlenül ugyan, de leült a Louis ágya melletti fotelbe. Louis nem tudta pontosan, miért, talán, hogy ne érezze magát annyira kényelmetlenül ebben a helyzetben, de elvette a mappát Louis lába mellől, és belelapozott, aztán visszatette. Ellenőrizte az infúziót is, aztán felkelt, és a szokásos mozdulatokkal elkezdte megvizsgálni Louis-t.