Christmas Charity (Befejezett)

10. Túl sok gondolkodás

Louis

A férfi minden pillanatot nagyon élvezett, amit Harry közelében tölthetett. Amikor éppen nem tudott bent üldögélni Louis szobájában, akkor is rá gondolt, és arra, hogy mi ez az egész. Korábban még nem érezte, hogy valakihez is ennyire közel akar maradni. Ennyire vágyik az érintésére. Minden pillanatban. Hogy azt gondolja, bárcsak otthon lennének, mert akkor órákig csak csókolná és simogatná. Ez nem Louis volt. Ő egészen addig tökéletesen megelégedett az egyszeri kalandokkal. Jól érezte magát bennük. Nem is vágyott többre. Azonban ahogy ott feküdt az ágyban, visszaemlékezve Harry ziháló alakjára, amikor a mosdóban estek egymásnak, vagy a rémült arcára, amikor rájött, hogy baj van, és Louis nincs jól, egyszerűen csak nem akart megválni Harrytől, miután minden módon a magáévá tette. Nem akarta, hogy búcsút intsenek egymásnak, és többet ne lássa. Viszont ezek a vágyak, ahogy kirajzolódott a fejében egy közös hálószoba, közös otthon gondolata, nyaralások, családi vacsorák, grillezések a hátsókertben, vagy épp a meccsek, amikor felinthet neki a lelátóra... mindent összekuszált a fejében. Még mindig félt. Nagyon tartott a csapattársai véleményétől, attól, mit fognak szólni az emberek, akik azokban a percekben imádták őt. Vagyis nem őt. A férfit, aki jól focizott, fiatal volt, lendületes, boldog, és gyönyörű modellekkel randizott. Csakhogy ez soha nem Louis volt. Ez egy csillogó kép volt arany keretben, de hazug. Louis pedig félt, hogy mi fog történni, ha ő maga töri össze. Próbált mérlegelni magában, hogy mit veszíthet, és hogy az a veszteség megéri-e, ha cserébe minden reggel Harry oldalán ébredhet. És amikor ezeknek a mérlegeléseknek a közepén járt, az is eszébe jutott, hogy mi van, ha Harry nem gondolja teljesen komolyan? Vagy ha mégis, de nem illenek össze, nem jönnek ki jól, és hamar szakítanak. Akkor mindent feltett egy lapra a semmiért. A kétségek alattomosan kúsztak a gondolataiba, és elkezdte negatívan látni az egész helyzetet. Ez persze csak addig tartott, amíg Harry nagy lendülettel beviharzott a szobájába, és leült a fotelba, kezébe véve a távirányítót, aztán az egyik megszokott csatornájukra kapcsolt. Louis pedig csak mosolygott.

- Alig várom, hogy végre elteljen ez a rohadt hétvége - morogta, Louis pedig a kezét nyújtotta felé. Harry egy kicsit közelebb húzta a fotelt Louis ágyához, és a matracra fektette a tenyerét, így cirógathatták egymás ujjait, mégis gyorsan elhúzhatta a kezét, ha valaki rájuk nyitna. Már késő volt, Louis-t meglátogatta az anyukája, hétvégén már ő is dolgozni fog, és ez valamiért nagyon kellemes érzéseket keltett Louis-ban. A legjobban mégis Harry jelenléte volt az, ami vihart kavart a lelkében, és bár korábban olyan rossz színben látott mindent, akkor, a doktor ujjaival játszva úgy érezte, övé az egész világ, ha övé lehet Harry. Mosolyognia kellett, ha belegondolt, honnan indultak. Hogy úgy érezte, tiszta szívből gyűlöli Harryt. Azokban a pillanatokban pedig, ha nem is lángoló szerelmet, de piszkosul erős vonzalmat, és mégis valamiféle szeretetet érzett. A mondás nyilvánvalóan igaz lehet, hogy a gyűlöletet és a szerelmet csak egy nagyon vékony hajszál választja el egymástól.

- Hogy néz ki a beosztásod a két ünnep között? - kérdezte Louis, Harry pedig csak egy sóhajjal hátrahajtotta a fejét.

- Hétfőtől nem dolgozom egészen hétvégéig.

- Ugye haza engedsz hétfőn? - kérdezte Louis, mert biztos volt benne, hogy nem bírna ki még egy nappal többet ezen a helyen. Főleg ha Harry sem lesz a közelben. - Lemondtam a holnapról, de a hétfőt engedned kell.

- Aggódom, főleg, hogy nem leszek itt, de...

- Ha annyira aggódsz, mi lenne, ha hazavinnéd a munkát? - nézett Harry szemeibe, aki csak összezavarodva bámult rá, mintha nem is értené, miről beszél.

- Mármint... - kezdte Harry, Louis viszont csak zavartan felnevetett, annyira kényelmetlennek érezte az egészet hirtelen.

- Csak egy ötlet volt, ha te is szabad leszel, én meg úgyis ágynyugalomra ítélve - magyarázta Louis, Harry arcán pedig egy kis mosoly jelent meg. - Nem erőszak.