Christmas Charity (Befejezett)

7. Varázslatos csokitorta

Louis

A férfi még fáradt volt a családja és csapattársai reggeli látogatása miatt. Rengetegen voltak, és mindenki annyira hangos volt, de Louis végre boldognak érezte magát, még ha ezen a helyen is kellett töltenie a karácsonyt. Harry többször is írt neki, ami még tovább növelte az izgatottságát. Az utolsó üzenetére már nem válaszolt, de egyelőre nem aggódott nagyon, mert Harry nem is olvasta. Louis tudta, hogy Harry el van havazva a sürgősségin. Miután a családja és a barátai is elmentek, napok óta először érezte azt, hogy végre jól is esik egy kis pihenés. Bekapcsolta a tévéjét, és kényelmesen elterült az ágyában. Nem sokkal később bement hozzá egy ápoló pasi, hogy kicserélje az infúzióját. Ennyi történt egyedül, senki más nem jött hozzá, Louis pedig már szinte percenként nézte a telefonját. Időközben Harry már látta a válaszát arról, hogy milyen hírességként élni itt. Louis próbált szellemes lenni, de hirtelen attól kezdett tartani, hogy a doktor azért nem válaszol, mert Louis túl messzire ment. Talán nem értette a vicceit, és azt gondolta, hogy nagyképű pöcsfej.

Louis agya megállás nélkül pörgött, mert legszívesebben írt volna valamit, amivel tisztázza, hogy csak viccelt, és reméli nem tartja beképzeltnek, de zaklatni sem akarta, mert közben ott volt a lehetősége annak is, hogy csak elolvasta, de éppen történt valami, és nem tudott válaszolni neki. Legalább ezerszer nézett a mobiljára, és többször még az alkalmazást is bezárta, hogy újra megnyitva frissíthesse, de semmi. Az üzenet olvasott, viszont nincs válasz. Már mélyen a délutánban jártak, és odakint, hála a havazásnak, még a tél miatt normálisnak számító korai sötédésnél is korábban kellett lámpát kapcsolnia a szobájában. A kanapé melletti feldíszített karácsonyfán lágyan világított az égősor, ezzel csodálatos halvány fénybe vonva a helyiség azon felét.

Louis végül nem bírt tovább várni. Gépelt egy második üzenetet is, amiben szó szerint mentegetőzött a másik férfinak. Szinte már könyörgött, hogy nézze el a hülye dumáját, csak szórakozott, esküszik. Csak azt akarta, hogy a doktor válaszoljon neki. Louis nagy szerencsétlenségére az ajtó abban a pillanatban nyílt, amikor megnyomta a küldést, de már az sem érdekelte. Jobb lett volna, ha vár még, és a második üzenetet nem látja Harry, de abban a pillanatban még ez sem számított. Csak mosolyogva nézett a lehetetlenül fáradt férfira, aki egy kis piros, csillogó ajándék szatyrot tartott a kezében.

- Úgy hallottam, nagy volt a buli az osztályon - szólalt meg Harry köszönés helyett, Louis pedig csak bólintott.

- Sajnálhatod, hogy lemaradtál róla - ingatta a fejét, de közben a vigyor levakarhatatlan volt az arcán. Felváltva nézett hol Harry szemeibe, hol a kis ajándék tasakra. - De ha azt nekem hoztad, talán akad még egy kis torta a hűtőben.

- Igen, öm... Hallottam, hogy... Jaj, bassza meg! - nevetett fel, aztán közelebb sétált és csak szó nélkül Louis ölébe tette a szatyrot, aztán leült a fotelba. A férfi csak vigyorgott, de belül érezte a bizsergést, amiért Harry gondolt rá, aztán még a zavarának is tanúja lehetett. Egy pillanatig csak nézte őt, és úgy érezte, szívesen megölelné. Kíváncsi volt a haja illatára. Az ölelése melegére. - Boldog mindent!

- Köszönöm! - nevetett fel Louis is, és végre eléggé összeszedte magát, hogy ne Harryt bámulja, hanem az ajándékot vadássza ki a tasakból. Amikor a kezébe vette a kekszet és a kis doktor macit a korábbinál is hangosabban nevetett fel, és látta, hogy végre Harrynek is fülig ér a szája.

- Te csaló! Fogalmad sem volt, nem is készültél! Ez a lenti boltból van! - vágta Harryhez a kis szatyrot, a férfi pedig olyan hangosan nevetett, hogy Louis erőszakkal tartotta vissza a sajátját, mert hallani akarta.