Christmas Charity (Befejezett)

5. Édes elégtétel

Louis

Hiába próbálkozott, nem tudott azonnal visszaaludni, de ezért nem hibáztatta Harryt. Szívesen szívta a vérét azzal, hogy szörnyeteg, amiért felébresztette, de mégis élvezte a beszélgetést. Sokkal inkább, mint a csatározásaikat, mert olyankor Harry tényleg felbaszta őt, Louis pedig meg tudta volna ütni olyankor a doktort.

A gondolatait kitöltötték Harry szavai. A meséje arról, hogy kicsoda Dean, és hogyan bánt el vele. Valójában az akkori, egyelőre még csak kialakuló szimpátiájának nagy százaléka inkább sajnálat volt. Nagyon sajnálta a férfit, mert látszott rajta, hogy nincs jól, és ez nagyban közrejátszott abban, hogy ne utálja őt mindenáron. Csúnyán elbántak vele, és ezek szerint Deannek ennyi nem is volt elég, azóta is ott próbálta kínozni Harryt, ahol csak tudta. Ez egyáltalán nem volt rendben, és Louis szívesen segített volna, de nem volt köze Harry magánéletéhez. Aztán ezekről a gondolatokról egyből átnyargalt a saját magánéletére. Ami gyakorlatilag nem is létezett. Úgy, hogy a családján kívül senki nem tudta róla, valójában a dögös srácokért van oda, nem pedig a kerek cicikért, kénytelen volt néhány álbarátnőt összeszedni, de azokat is mindig hamar lerázta. Csak a csapat miatt kellett, mert ők nem tudhatták meg, hogy meleg. Louis nagy szerencsétlenségére, néha még nyíltan poénkodtak is az öltözőben meleg focistákon, ő pedig csak kényszeredetten röhögött, de semmit sem tudott hozzászólni.

Azokban a pillanatokban, amikor a kórházi ágyában fekve a plafont bámulta, csak ezekre tudott gondolni. Na meg arra, hogy mennyire gyáva. Harry nyíltan vállalta magát a munkahelyén, sőt, még Louis előtt sem titkolta a dolgot. Arra gondolt, hogy elmondhatta volna Harrynek. Nem csak azt, hogy megérti őt, mert járt már hasonló cipőben. Azt is, hogy mindkettőjük cipőjére ugyanolyan árnyalatokban van felfestve a szivárvány. Volt egy pillanat, amikor arra gondolt, hogy beszámol róla, de mégsem tette. Túl hosszú ideje élt már a szekrényben ahhoz, hogy az ilyen jellegű gátlásait egyik percről a másikra levetkőzze. Hogy őszintén felvállalja magát valaki előtt. Neki mindig túlságosan fontos volt a karrierje és a barátai a csapatban. Rettegett attól, hogy ez megváltoztatná a dolgokat, másképp néznének rá, vagy akár még komolyabb ellentétek is kialakulnának, és elveszítené az akkori vezető pozícióját. Talán Niall volt az egyetlen, akinek a véleményétől a legkevésbé tartott. Arra gondolt, kezdhetné kis lépésekben. Beszélhetne róla először csak Niallel. A barátja nem az a gyűlölködő fajta volt, biztos nem utálná meg miatta. Aztán ahogy ezek a szavak átfutottak az agyán, máris idiótának érezte magát. Azt érezte, ha bárki is, aki jelenleg jó barátja, emiatt utálni kezdené, az nem is a valódi barátja. Azért talán nem is kár.

Louis gondolatai egyre csapongóbbá, kibogozhatatlanabbá váltak, míg szépen lassan végül mégis elragadta az éjszaka. Harryvel álmodott. Beszélgettek, aztán Harry végül megváltoztatta a döntését, és hazaengedte őt karácsonyra. Álmában szinte már barátok voltak, annyira megkedvelte a férfit, és egy mosollyal az arcán ébredt, de az azonnal lehervadt, amikor kinyitotta a szemeit, és éppen a göndör doktor nézett le rá. Louis nagyon zavarban volt. Nem azért, mert bármi mocskosat álmodott volna Harryről, csak maga a tudat, hogy ilyen mélyen járt a fejében.

- Jó reggelt! - köszönt neki az orvos, aztán szó nélkül kezdte megvizsgálni Louis-t. A szemei karikásak voltak, és a feje tetején itt-ott kunkorodó fürtjeinek se volt már olyan tartása, mint előző nap. Louis egyértelműen meg tudta mondani, hogy Harrynek legalább tizenkét óra alvásra lenne szüksége. Megszakítás nélkül. - Hogy aludtál?

- Jól, csak keveset - felelte Louis, és míg Harry a papírjaira írkált valamit, a férfi azt nézte, ahogy az ápoló beköt neki egy új infúziót. - De ha ma nem alszom napközben, talán estére fáradt leszek.