Advent a Pál utcában 2020

18. Covid-karácsonyi egyperces II.

[kettő önálló, mini történet]

Karácsony barátokkal – de csak 5 baráttal, a szabálynak megfelelően.

Boka tanácstalanul megvakarta a fejét a szoba közepén. Eggyel többen voltak.

Ott volt ugye Nemecsek, akinek a nappalijában ácsorogtak. Kolnay, aki már a bejglis tányérral szemezett; Barabás, aki Kolnayval próbált, de egy pár szelet mákos-diós tekercs legyőzte. Csele, aki egy hatalmas díszzacskót szorongatott, amiben minden bizonnyal ajándékok voltak, pedig megbeszélték, hogy nem vesznek egymásnak semmit. Csónakos, aki utoljára érkezett és most megszeppenve állt az ajtóban; és természetesen Boka.

A jelenleg érvényben lévő rendelet szerint külön háztartásban élő emberekből maximum öt tartózkodhat egy helyiségben, és Boka akárhogy is számolta hatan voltak.

– Nem lesz ez így jó – sóhajtott fel Boka.

– Micsoda? – fordította el végre Kolnay a tekintetét a bejgliről.

– Hatan vagyunk – sóhajtott megint Boka. – Tudjátok, a rendelet szerint csak öten találkozhatnak.

Boka volt a legkötelességtudóbb az összes fiú közül.

– Ó! Ha gondoljátok, én nagyon szívesen hazamegyek – ajánlotta Nemecsek.

– És azt mégis hogy képzelted? – nevetett fel Barabás. – Nálad vagyunk, Nemecsek. Hogy mész haza? Bevonulsz a szobádba?

– Végül is az megoldás, nem?

– Kedves tőled, Ernő, hogy felajánlod, de nehogy te maradj ki a buliból, ha már ennyit készültél rá – mosolygott rá Boka. – Majd én hazamegyek. Érezzétek...

– Hagyd a francba, papuskám – vágott Csónakos a szavába. – Majd én megyek, úgyis utolsónak jöttem... meg talán jobb is, ha nem vagyok itt. Jó volt látni titeket.

– Mindenki a seggén marad! – szólalt meg Csele indulatosan, és erre a kijelentésre tényleg mindenki lefagyott, mert Cselétől nem szokták meg az ilyesfajta megnyilvánulást. – Senki nem megy sehova!

– De hatan vagyunk – emlékeztette Nemecsek.

– Nem vagyunk!

– Dehogynem! Egy. – Kolnay megpróbálta hangosan megszámolni a többieket, de Csele olyan csúnyán nézett rá, hogy megijedt.

Kínos csend telepedett rájuk. Csele a papírtáska fülét gyűrögette, néha a pilláin keresztül fel-felpillantott Csónakos irányába, aki a cipőjét bámulta.

Egy héttel ezelőtt tartottak egy zoomos, beszélgetős estét, ahol többüknek sikerült lerészegednie, de amíg Barabás a világ leghülyébb mémjeit küldözgette, Nemecsek pedig kiscicás videókat, addig Csónakosnak sikerült egy szerelmi vallomás félével sokkolnia Cselét, aki azóta nem írt a csoportcsetbe.

– Hagyjuk ezt – szólalt meg Csónakos szomorúan. – Szar vagyok matekból, de hatig én is el tudok számolni. Jó szórakozást.

– Öten vagyunk! – kiáltott fel Csele. A papírtáskát a kanapéra dobta.

– Csele...

– Nem te mondtad, hogy nélkülem félember vagy? Mert én is úgy érzem, hogy nélküled félember vagyok. És... és akkor ketten vagyunk egyek, mert két fél... – magyarázta kétségbeesetten Csele.

– Ennek így semmi értelme – súgta oda Nemecsek Bokának. – Külön-külön félemberek, együtt már nem azok, szóval ez még mindig kettő, nem?

Boka finoman bokán rúgta Nemecseket.

– Meg nyomorékok is vagyunk – vallotta be Csele egy kínos mosoly kíséretében. – Ketten csak kiadunk egy normálisan funkcionáló emberi lényt, nem?

– Ketten vagyunk egyek, ez tetszik – Csónakos mosolyogva magához húzta Cselét.

– Milyen szerencse – csapta össze Boka a tenyerét –, hogy pont öten vagyunk, ahogy a kormányrendeletben meghatározták. Akkor karácsonyozhatunk?

– Igen. Egyetek bejglit, anyu sütötte – kínálta őket Nemecsek.

Kolnay már hamarabb kiszolgálta magát.

– Baszki, Kolnay, beléd egy szemernyi romantika nem szorult? Képes voltál végigzabálni ezt a szerelmi drámát? – szörnyülködött Barabás.

– Úgyis tudtam, hogy összejönnek – vonta meg Kolnay a vállát, és elvett még egy szelet bejglit.

A nappali ajtajában Csele és Csónakos egymásba feledkezve csókolózott.

◦•●◉✿ ❤️ ✿◉●•◦

Összebújás hideg ellen – másfél méter távolságból

– Rohadt hideg van – szólalt meg Barabás szenvedő hangon a kanapén ülve.

– Talán fel kéne rendesen öltözni – kiabált be Kolnay a konyhából.

– Van rajtam zokni, meg melegítő.

– Akkor vedd feljebb a fűtést!

– Ötösön van. – Rövid szünet után Barabás nyüszítve kiabált ki megint. – Kolnaaay, fázom!

Kolnay egy lemondó sóhajjal felnyitotta a háromszögszendvics sütőt, kivette belőle az elkészült szendvicseket, de nem rakott be újakat. A hálószobából előhozta a legmelegebb takarójukat és nappali ajtajából Barabáshoz vágta.

– Takarózz be!

– Ebben is fázni fogok – mondta Barabás pufogva.

– Ne szórakozzál már velem! Ez egy túratakaró, mínusz tízben is izzadsz alatta!

– Jaj, Kolnay! – Barabás drámaian eldobta magát a kanapén. – Mikor fog már végre leesni?

– Micsoda?

– Azért fázom, mert hiányzol. Csak te tudsz felmelegíteni.

– Pff! – horkantott fel Kolnay, de azért egy árnyalattal pirosabb lett az arca. – Akkor még egy darabig fázni fogsz. Másfél méterről élvezheted melegítő látványom.

– Micsoda? – ült fel hirtelen Barabás. – Nem fogsz ide jönni? Mi lesz a jóéjt puszimmal?

– Amíg nincs negatív teszteredményed, ne is álmodj róla, hogy megcsókollak.

Barabás toporzékolva hanyatt vágta magát, és közölte Kolnayval, hogy egy szívtelen dög. Kolnay egy újabb sóhaj után visszament szendvicseket gyártani. Néha hallotta, ahogy Barabás az orra alatt motyog, mint egy zsörtölődő vénember. A hülye Covid minden második mondatában benne volt.

Barabás arra a tíz percre elfelejtette, hogy utálja az egész világot, amikor Kolnay távirányítós autón küldte neki oda a vacsoráját, de amint elfogytak a szendvicsek Barabás újrakezdte.

– Egy plusz pulcsiban is fázni fogok – mondta Barabás, miután Kolnay hozzávágta az egyik pulcsiját.

– Szagold meg.

Barabás az orrához emelte a ruhadarabot.

– Hm... Pali illata van. De jó. – Barabás elfeküdt az kanapén, szorosan magához ölelte Kolnay pulcsiját, és a kapucnis részbe fúrta az arcát. – Kár, hogy te nem vagy benne.

– Egyelőre ezzel kell beérned. Jó éjt, Bartabi.

Éjjel csoda történt, mert amikor Barabás megébredt, Kolnay belekerült a pulcsiba.

◦•●◉✿ ❤️ ✿◉●•◦