Advent a Pál utcában 2020

12. Karácsonyi vacsora +1 fő - Cseri

Csele lecsukta a laptopját és hosszú léptekkel, nagy lendülettel elindult a földszintre. Most nem fog megfutamodni! Valaki elvitte a liftet az orra előtt, de nem hagyta, hogy ez megállítsa. A lépcsőn lefelé robogva folyamatosan azt mantrázta, hogy meg tudja csinálni, meg tudja csinálni.

Amikor a földszinten befordult a karbantartók részlege felé, két lépés után megtorpant. Hülyeség, valaki mást kéne megkérnie. Csónakost vagy Nemecseket vagy bárkit. Hogy jutott neki eszébe, hogy pont Áts Ferit...

– Szevasz Cselecsibe! – köszönt rá az említett a háta mögött. Csele sikítva ugrott a fal mellé. Áts Feri jóízűen kinevette. – Na, mi az? Nem tiszta a lelkiismereted. Ejnye-bejnye, Csele, mit csináltál?

– Hülye – nyögte Csele a szívére szorított kézzel.

Áts Feri megint felnevetett és lazán tovább sétált a folyósó végén lévő irodája irányába.

– Áts, beszélnünk kell! – kiáltott utána Csele, mielőtt még meggondolja magát.

– Ha te is el akarod sírni, hogy néha áramkimaradás van a konyhákban, akkor kímélj meg. Tisztában vagyunk vele. Fogalmunk sincs miért van. Dolgozunk rajta.

Csele kisimította az ingjét, megigazította a nyakkendőjét és ellökte magát a faltól.

– Másról akarok beszélni veled.

Feri bólintott, aztán elindult a hátsó kijárat felé, nem is nézte, hogy Csele követi-e vagy sem. A dohányzásra kijelölt helyre mentek, ahol Feri nekitámaszkodott egy korlátnak, rágyújtott és Cselét figyelte.

Csendben teltek a percek. Feri szívta a cigijét, Csele a pedig Feri munkavédelmi bakancsát bámulta. Utálta, hogy az volt az első gondolata, mennyire jól áll Ferinek a kék kantáros nadrág és kabát.

– Na, mi lesz Cselecsibe, kinyögöd végre, hogy mit akarsz? Tudod, én nem vagyok olyan szerencsés, hogy tengernyi szünetem van, mint az igazgatóság tagjainak.

Csele bosszúsan szusszant egyet. Nem is akart belegondolni, hogy hány irodaház van Budapesten, de az ő szüleinek pont oda kellett költöztetni az igazgatóságot, a marketinget és a pénzügyi osztályt, ahol Feri dolgozott karbantartóként.

Feri türelmetlenül ciccegett. Csele felkapta a fejét, és szemben találta magát Feri várakozó sötét írészével.

– Gyerevelemhazakarácsonykor –hadarta el Csele a mondatot.

– Na, fussuk ennek neki még egyszer, Cselecsibe.

Csele nagyot nyelt. Elméletben annyira jól összerakta: lejön, megkérdezi, Feri meg válaszol valamit. Hogy az igen vagy a nem lesz-e a jobb válasz, azt még Csele maga sem tudta.

– Gyere velem haza karácsonykor – mondta ki Csele sokkal lassabban és halkabban.

Feri félre tüdőzte a cigit.

– Mi van? – krákogta a köhögés után. – Mi a szarért menjek hozzátok karácsonykor?

– Mert most hívtalak meg? – próbálkozott Csele. – Nézd, fizetek érte.

– Ó, igazán? A'sszed, ha előkapod a bankkártyád, becsicskulok neked? Megbaszhatod, Csele!

Feri a sarokba pöckölte a csikket, és finomnak nem mondhatóan nekicsapta a belépőkártyáját az érzékelőhöz.

– Nem! – kiáltott utána Csele. Elkapta Feri karját, de a másik lerázta magáról. – Sajnálom. Nem úgy értettem. Sajnálom. Rossz szóhasználat.