Újrakezdés BEFEJEZETT

Part 26

Harry Voldemorton fekve próbálta csillapítani a legzését, nem túl sok sikerrel.
-Ez fantasztikus volt! - lehetle a fiú a férfi bőrére.
-Az. Nem gondoltam volna hogy ennyire szenvedélyes tudsz lenni.
-Én sem. - kacagott fel a fiú boldogan.
-Mégis mi vett rá hogy így meglepj?
-Igazából azért jöttem hogy megmondjam nekem ez nem fog menni. - nézett Harry a sötét mágusra, aki hitetlenkedve húzta fel az egyik szemöldökét.
-Hát nem úgy tűnt mint akinek nem megy. - simított végig a fiú fenkén.
-Valahogy nem tudtam magam türtőztetni.
-Aha. Én ennek csak örülök.
-Mondjuk, lehet ez csak valami fellángolás volt.
-Akkor bizonyosodjuk meg róla. - fordította maga alá a fiút.

Az újabb menet után Harry már el sem tudta képzelni hogy miért akarta elutasítani a férfit.
-Na most mi a véleményed? - búgta a fülébe érzékien a férfi, amitől Harryben újra fellobbant a vágy.

A két férfi az egész éjszakát átszeretkezte. Harrynek egy szemernyi kétsége sem maradt abban, hogy nem döntött rosszul.
A következő napokban kialakítottak maguknak egy menetrendet.  Minden éjszakát együtt töltöttek szenvedélyese  szeretkezve, míg a nappalok a gyakorlás és az tanulás jegyében teltek.
Harry határtalanul boldog volt, de a lelke mélyén napról napra eluralkodott a félelem.
Ahogy közeledett az idő hogy az erdőbe menjenek egyre jobban rettegett.
Az indulás napján már Voldemort elől sem tudta titkolni a dolgot.
-Mi a baj Harry? 
-Muszáj most mennünk? Nem várhatnák?
-Tudod hogy nem. Ha most nem hozzuk el, Dumbledor ilyan helyre fogja vinni ahol végképp nem talákunk rá.
-Rossz előérzetem van.
-Nem lesz semmi baj. - csókolta meg a férfi. Harry megpróbált hinni neki, de az előérzete nem hagyta. Csendben követte a férfit és a csatlósait.

Az erdőhöz érve mindenhol csend honolt. Csak lassan tudtak haladni, mivel nem akartak semmilyen csapdába botlani.
Vagy 3órába telte, mire sikerült a tisztáshoz érniük ahol a kő volt.
Sajnos nem voltak egyedül. Dumbledor már a tisztáson vára öket.
-Úgy gondoltam, hogy ideje egyszer és mindenkorra elpusztítani a fajtátokat. Már unom a hadakozás. - mondta az öreg mágus és azonnal támadni kezdte őket. Amint elindította a támadás, a fák közül varázslók kezdtek kibontakozni, ezzel sarokba szorítva őket.
-Adjátok fel! Sosem győzhettek!
-A kő a miénk! Nektek semmi jogotok nincs hozzá! - Voldemort nagyon dühös volt. Vissza akarta kapni kedvese erejét, ezért figyelmetlenné vált. Dumledor kihasználva az alkalmat felé küldte a halálos átkot. Harry meglátva ezt, Voldemort elé ugrott. A halálos átok egyből leterítette a fiút.
-Harry!! - üvöltött fel Voldemort, majd magából kikelve kezdte teljesen szabadon engedni a varázserejét, ami a tisztáson tartózkodó össze élőlényt térdre kényszerítette.
-Ez mind  a te hibád! - fordult az idős mágus felé, aki rettegéssel a szemében figyelte a férfit.
-Meg fogsz fizetni mindenért! - nem habozott tovább. A halálos átkot túl gyengédnek ítélte a férfi számára. Egy olyan ősi átkot küldött rá, ami a halálba kínozza az áldozatát.
Elégedetten nézte Dumbledor fájdalmas vergődését.
A többi varázsló jobbnak látta ha megfutamodik, így csak ők maradtak a tisztáson. Nem mintha Voldemort észre vette volna, mivel csak Harry mozdulatlan testét figyelte.
Lassan társához lépdelt, majd magához húzta. Már nem érdekelte semmi, elvesztett mindent. Mi értelme az életének ha mindig elveszítit a szeretett lényt?