Szólj, ha szeretsz!

Amikor meghallom a kopogást, olyan gyorsan rohanok az ajtóhoz, hogy kis híján felbukok a saját lábamban. Kalapáló szívvel nyitom ki az ajtót, és amikor meglátom Bardot mosolyogni, rögtön elvörösödöm.
− Szia − köszönök elvarázsoltan. Bard belép az ajtón, közben megragadja a derekam, és maga előtt tol beljebb. Csakis rá volt szükségem. Máris sokkal jobban érzem magam. Ő nyújtja számomra a megnyugvást. − Szia − dörmögi a fülembe. A lehelete megcirógatja néhány hajszálamat, kiráz tőle a hideg. − Mi volt a versenyen? − Az ajka olyan közel van az enyémhez, hogy kis híján összeérnek. Tudom, hogy hallotta már az eredményt, látszik az arcán. Olive nyílván nem bírta magában tartani. − Hát − lebiggyesztem a számat −, nem nyertem, és még harmadik sem lettem − mondom komolyan. Rám néz, de cseppet sem lepődik meg. Hideg tenyerét az arcomra simítja, ezzel lehűtve bőrömet.− De? − A hangja halk, és tele van reménnyel. − De különdíjas lettem. − Az arcomra akaratlanul is mosoly ül ki. − És? − kérdezi elnyújtottan, széles vigyorral. − És kaptam egy íjat − harsanok fel örvendezve. Annyira örülök neki, hogy még ugrálok is néhányat. Bard nevet. − Gratulálok. − Elenged, majd hátrál a kanapéhoz. Egyszerűen képtelen vagyok nem mosolyogni, és úgy látszik ez ragadós, mert Bard is csak mosolyog, folyamatosan.

Elmesélem neki a versenyen történteket, közben a leves főzését is befejezem. Együtt ülünk le az asztalhoz, és fogyasztjuk el, és még közben is csak mesélek. Kínos részletességgel elmondok mindent, mert úgy tűnik, Bardot érdekli. Kihagyom a sértegetéseket, és azt is, hogy Roope-ról mit feltételeztem. Amikor végzünk megvizsgálja az íjat is. − Jónak tűnik − mondja, amikor felveszi, és alaposan áttanulmányozza. Az ő kezében annyira aprónak tűnik, nem is hasonlít az övére. Világos fából készült, még valami minta is van az oldalán, a nyilak meg pont olyan színűek, mint maga az íj. Én teljesen el vagyok tőle ájulva, szerintem szebb nem is lehetne. Már a versenyen is örültem, hogy egy ilyen íjat kell használnom. − Úgy érzem, pont nekem készítették − szólalok meg lelkesen, − mintha pontosan a kezembe teremtették volna, tudom, hogy ez nem lehetséges, de ez is azt mutatja, hogy... talán megérdemeltem. − Szelíden elmosolyodom. Bard viszonozza, majd átnyújtja nekem. − Mutasd, hogy áll a kezedben! − Átveszem tőle, és úgy csinálok, mintha lőnék vele, de nyíl nélkül. Majd rápillantok. − Szerintem tökéletes − jegyzem meg halkan. − Szerintem meg te vagy tökéletes − mondja, és közelebb lép. A bóktól teljesen zavarba jövök, és csak mosolygok idiótán. 

Végre megcsókol, amire várok azóta, amióta megjött. A karomat a nyaka köré fonom, szinte belekapaszkodom, hogy eszébe se jusson elengedni. A csókja sokkal türelmetlenebb és vadabb, mint eddig bármikor, amitől a mellkasomban olyan nyomás keletkezik, amit alig bírok elviselni. Még valamire rájövök. A csókja, az, ahogy megérint csak felerősíti bennem azt a tényt, hogy nő vagyok, hogy kívánatos nő vagyok, aki képes meghódítani valaki szívét, aki képes úgy hatni rá, ahogy a nőknek a férfiakra kell. Az, hogy ő ennyire kíván, magabiztossággal tölt el, ami elég szokatlan érzés számomra. A kezeit lecsúsztatja a derekamra, és még jobban magához húz. A testünk szorosan tapad egymáshoz. Az ajkai eltávolodnak az enyémektől, és végigcsókolja az államat, majd az arcomat. A lábam hajszálnyira elemelkedik a padlóról. Elindul, szinte nem is érzékelem, hogy merre, majd a hátam a falnak nyomódik. A kezeit végig futtatja a bordáimon, a nyakamon fel egészen az arcomig. Felszegi a fejem, majd újra megcsókol.

Az egész testemen eluralkodik egy bizonyos érzés. Egy érzés, ami erősebb mindennél, és minden mást elfeledtet. Ez pedig nem más, mint a szerelem. Úgy érzem, minden másodpercben csak erősödik, növekszik, és egyre boldogabb vagyok tőle. Tudtam, hogy jó a szerelem, de hogy ennyire elsöprő, azt soha nem is sejtettem. Szerencsés vagyok, hogy megtapasztalhatom. − Annyira szeretlek! − El sem hiszem, hogy hangosan kimondom. Csak rövid esélyem volt rá, amíg Bard hagyott beszélni. Most újra csókol, mintha nem is hallotta volna, amit mondtam. A szobába lépkedünk, a lábam nekiütközik az ágy szélének, majd rögtön le is huppanok. Bard letérdel elém, így a szemünk majdhogynem egy magasságba kerül. Megcsókolom újra, de már nem annyira lelkes, mint ezelőtt.