Cseresznyevirág [Loki ff.] ✓

kiskori emlék [1x2]

harry styles - cherry

Másnap reggel az ablakomon beszűrődő napsugarak fényére ébredtem. Amikor kinyitottam a szemeimet azt hittem megvakulok, de miután megdörzsöltem azokat és pislogtam párat, a szemeim megszokták a világosságot. Kibújva a takaróm alól, rögtön megéreztem a hűvös fuvallatot, ami a résnyire kinyitott ablak felől jött, szóval gyorsan becsuktam azt, majd elvonultam a fürdőbe felöltözni és rendbe rakni magamat.

A hátam közepéig érő, világosbarna hajamat átfésültem, majd felcsatoltam a fejemre. Ezután megmostam az arcomat majd aztán átöltöztem az aznapra választott ruhámba, ami egy sima sötétbarna ruha volt, megspékelve egy fekete övvel a derekamon. Pont jó itthonra.

Ezután a konyhába mentem, ahol már a szüleim Oliviaval, a bejárónővel beszélgettek és éppen nagyon nevettek valamin.
- Jó reggelt! - köszöntem nekik mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról.
- Szervusz Kara! - mosolygott rám édesapám, majd utána anyám is köszöntött egy-egy puszival az arcomon, meg persze Oliviaval is köszöntöttük egymást.
- Hogy aludtál kislányom? - tűrt egy tincset a fülem mögé anya.
- Remekül, köszönöm. És ti? - kérdeztem miközben helyet foglaltam az asztalnál.
- Mi is. - válaszolt apa. - Milyen terveid vannak mára? - érdeklődött miközben elfoglalta az asztalfői helyét.
- Festeni szeretnék. Illetve ha időm engedi akkor megint elmegyek valahová Surmmal, de szerintem elleszek a festéssel. - néztem barna szemeibe.
- Rendben van. - simogatta meg az asztalon pihenő kezemet majd nem sokkal később anya is csatlakozott hozzánk miután Olivia felszolgálta a reggelit.

Az étel isteni volt. Érezni lehetett, hogy friss volt szóval Olivia valószínű elugrott korán a piacra és vett pár dolgot, gondolom nemcsak a reggelihez, hanem az ebédhez is.
- Köszönöm szépen, finom volt. - mondtam miközben megtöröltem a szalvétámmal az ajkaimat.
- Egészségedre Kara. - reflektáltak egyszerre a szüleim, mire elmosolyodtam majd felálltam az asztaltól. A kezeimbe vettem a használt tányérom, az evőeszközeim és a poharamat majd el akartam vinni őket a konyhába.
- Hagyd csak, majd én elviszem. - vette ki a kezeimből a dolgokat Olivia.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá, aztán egy-egy puszit adtam még a szüleim arcára és felmentem a szobámba.

Miután becsuktam az ajtómat, előkerestem a szekrényemből egy üres fehér vásznat, amit végül a festőállványomra helyeztem. Elővettem az ecseteim és a festékeim, aztán egy széket is az állvány elé húztam miután felvettem a festős kötényemet.
- Na kezdjük hozzá. - mondtam a levegőbe miközben leültem a székre és ecsetet fogtam a kezembe.

Először barna árnyalatot vittem fel a vászonra, csupán véletlenszerű mozdulatokkal, aztán végül kirajzolódott belőle egy fatörzs és annak az ágai. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy milyen fát kéne festenem aztán amikor végigfuttattam a szememet a festékeimen, megakadt a tekintetem a rózsaszínen. Arról pedig eszembe jutott egy kedves gyerekkori emlék és el is határoztam abban a pillanatban, hogy cseresznyefát fogok festeni.

" - Gyere már! - nézett rám a fa egyik ágáról a feketeség. - Ne legyél ennyire félős! - nyújtotta felém segítő kezét.
- De Loki mivan ha leesek? - féltem továbbra is a fáramászástól.
- Akkor leesel. - vonta meg a vállát mire mérgesen néztem rá. - Jól van. - ugrott le a fáról. - Tartok neked bakot. - fonta össze ujjait.
- Ha meg mersz tréfálni, soha nem játszok veled többet. - mutattam fel mutatóujjamat fenyegetően.
- Nyugi nem foglak. - hajolt lejjebb, hogy kezei a lábam magasságában legyenek majd miután a fába kapaszkodtam és a kezeibe léptem, ő feljebb emelt és már fent is voltam a legalacsonyabb ágon.
- Itt vagyok! - kezdtem el örömködni.
- Megyek én is! - mondta majd az ágba kapaszkodva feltolta magát és már mellém is huppant.

Ezután ugyan félve, de még feljebb másztunk a cseresznyefán és a végére már nem is féltem annyira, hogy leesek. Loki mindig megfogta a kezemet szóval biztonságban éreztem magamat.
- Nem is vettem észre, hogy erről az ágról lelóg egy hinta! - fogtam meg a kötelet mosolyogva.
- Ez eddig nem is volt itt. - húzta össze szemöldökeit, de nem nagyon foglalkoztunk vele hanem inkább lemásztunk a fáról és szemügyre vettünk az újdonságot.
- Ki akarom próbálni! - néztem Loki kék szemeibe.
- Szerintem ketten is elférünk rajta. - mondta mire közelebb mentünk és óvatosan leültünk a hintára és ringatózni kezdtünk. Tényleg elfértünk rajta ketten, talán még Thor is idefért volna ha nem kellett volna tornára mennie."

Így hát az emlékek által előtört érzelmektől vezérelve nyomkodtam rózsaszín foltokat az ecsetemmel a barna csíkok köré. Aztán azokat a kis pöttyöket még részletesebben kidolgoztam, hogy igazán érzékelhető legyen a virágok szépsége és végül mikor már majdnem kész voltam, még odafestettem egy hintát a fa bal oldalára.
- Gyönyörű lett. - hallottam meg anya hangját mire kicsit összerezzentem mert nem hallottam, hogy bejött a szobámba.
- Köszönöm, nekem is tetszik. - mosolyodtam el miközben felé fordítottam a fejemet.
- Nem fested rá hármótokat? - tette kezét a vállamra.
- Nem. Szerintem ez így jó. - mondtam majd a kezembe véve a festményt tettem azt oda, ahova a száradó képeket szoktam.
- Milyen ruhát szeretnél felvenni majd a koronázásra? - jött oda hozzám anya miközben eltűrt egy tincset az arcomból a fülem mögé.
- Nem túl... - kerestem a megfelelő szót a fejemben. - Díszeset! - mondtam ki amint az eszembe jutott.
- Rendben, majd meglátjuk. A fejdíszedet fel kell majd venned. - pillantott az említett tárgyra, ami az éjjeliszekrényemen volt rajta.
- Az nem akadály. - vontam meg a vállamat, hiszen szerettem azt a fejdíszt.
- Akkor jó. Most magadra hagylak, viszont fél óra és ebéd! - mondta majd miután bólintottam elhagyta a szobámat.

A nap további részében a családommal voltam, illetve mikor már beesteledett gyertyafénynél olvastam egy könyvet, ami még az elmúlt századokról szólt és arról, hogy egy férfit és egy nőt elválasztott egymástól a hatalmas háború. Tipikus midgardi könyv. Még Loki hozta mikor apjával és Thorral Norvégiában jártak. A könyvben a férfi harcra kényszerült korát tekintve, tehát egyedül kellett hagynia kedvesét. A nő nem bírta sokáig szerelme nélkül, szóval szépen lassan bekebelezte őt a szomorúság és a magány érzése. A történet emellett nemcsak a nő szempontjából, hanem a férfi nézeteiből is elmeséli a történéseket. Megtudjuk tehát, hogy ugyan a fiatal férfi barátokat szerzett magának és fizikailag remekül van, de belülről őrli őt a hiány és a honvágy érzése. Végül pedig szörnyű körülmények között a férfi életét veszti az egyik harc közben, aminek hallatán a szerelmét hazaváró nő teljesen magába zuhan és mély gyászba burkolózik.

Hát, mondanom sem kell, hogy miután az olvasmány végére értem teljesen magával ragadott a melankólikus hangulat. Fürdés közben is csak bambultam magam elé, illetve a kajámat is csendben fogyasztottam az asztalnál. A szüleim kérdezték is mi a bajom, aztán miután elmondtam, meg is értettek és elmesélték, hogy anya is aggódott és mai napig aggódik apáért ha harcolni megy vagy bármi veszélyes dolgot csinál. Ez kicsit felvidított majd miután befejeztük a vacsorát elköszöntünk egymástól és elmentünk aludni.