Dragonblood

1.fejezet

Üdv mindenkinek! Jó olvasást kívánok. De előre szólok, hogy egyes képek melyeken szereplők vannak a hátterek legtöbbször nem lényegesek!

🐞🐉🐞🐉🐞🐉🐞🐉🐞

Külső szemszög:

Egy teliholdas éjszakán, Párizsban...

„A mai késői órán pont ugyanúgy telik, mint bármelyik éjszakai egy átlagos ember szemében. Ám egy Sárkányvérű családnak nem az. A Dupain-Cheng család házaspárnak most vár egy nagy eseménynek lesz szemtanúja, mert a lányuk ma este fog először átváltozni. Ám a lányuk, ahogy átváltozott és már tanulná a repülést megzavarta őket valami...”

Néhány órával korábban, a nap kezdetén Dupain-Cheng otthonában...

Marinette szemszöge:
Az én családom nem egy átlagos emberi család és én sem vagyok átlagos 14 éves, mert mi Sárkányvérűek vagyunk. Képesek vagyunk sárkány formát ölteni éjszaka, de nappali is, ha kell vagy ha nincs más választásunk. Bár én még nem változtam még egyszer sem át, de a szüleim azt mondták, hogy majd megérzem két egyszerre jelenő jelből, ha eljön az ideje. Azt is mondták, hogy amíg nem vagyok túl az első alakváltásomon addig otthon is maradjak minden éjjel. Ez részben azért is van, mert hétköznap iskolába járok és még azért is, mert emberi formámban védtelenebb vagyok. Minden nap azon gondolkozom milyen lesz a sárkány formám és az első repülés érzése, amikor az első alakváltásomkor meg kell tanulnom. A szüleim sárkány formája teljesen különböző; az apám fekete és kicsit termetes, míg az anyám fehér és kisebb méretű. Az éjjel is arról álmodtam, ahogy a szüleimmel együtt repülöm és járom a területünket amíg...

- Marinette! 15 perce szól az ébresztőd! El akarsz késni az iskolából?! – hallom lentről anyám hangját, miközben én még mindig a szobámban álmodtam volna tovább. Nem szeretem ezt és a sulit, miközben Chloé is ott lesz. Nagy nehezen felkellek az ágyból.
- Nem, anyu. Jövök. – szólok vissza neki fél álmosan. Ki is kelnék az ágyból, ám ekkor éreztem, hogy az állkapcsomba sajognak a fogaim és fáj a hátam, mintha valami ki akarna nőni. Ekkor teljesen észhez térve észbe kapok. Sajgó fogak és fájó hát?! Csak nem... Azonnal lerohanok a szüleimhez, akik felfigyeltek a sietségemre.
- Miaz, kislányom? Mi a baj? – kérdezi az apám.
- Anya! Apa! Elkezdett most sajogni a fogaim és fájni a hátam! – erre felfigyelve tágra nyíl a szemük, miközben meg is változik a szemük, de vissza is változik normálisra.
- Az... az első jelek. – szólalt meg anya. – Kicsim! Ma este te is át fogsz változni! – mondta egyszerre apával.
- Ez mind jól esik, de félek, hogy Chloé viselkedése miatt hamarabb következik be az átváltozás és az egész iskola és így egész Párizs megtudja a titkunkat. Hogy állítsam ezt meg? – merült fel bennem a kérdés, hogy kimondtam hangosan a szüleimnek. Ekkor kaptam valamit...
- Ez a főzett segít átvészelni a napot. Igyál óránként egy kortyot és meglásd kevésbé leszel stresszes. – mondta az anyukám és megöleltem. Annyira jó érzés ezt hallani, és megígertem a szüleimnek, hogy sietek minél hamarabb hazaérni. Ahogy izgalmamban rápillantottam az időre, majdnem kész voltam; sőt majdnem pizsamában indultam és otthon is felejtettem volna a saját készítésű iskolatáskám. Szerencsére ezekből nem történt meg egyiksem és már a zebránál várom, hogy váltson a lámpa. Miközben vártam valami furcsa szagot éreztem, és nem... nem csatorna szagot! A szag az iskola felé vezet... Iskola? Uram isten elfogok késni. Rögtön a zöld lámpánál át is futottam a zebrán az iskolába.