𝑹𝒐𝒎𝒆𝒐 𝒂𝒏𝒅 𝑱𝒖𝒍𝒊𝒆𝒕 ♡ sᴜɴᴀ ʀɪɴᴛᴀʀᴏ ғғ.

𝟏𝟏.

Végre elérkezett az egyetlen nap a héten, ami péntekre esik. Erre vártam már egészen hét eleje óta, vagyis inkább a közepétől, mikortól vissza kellett ülnünk az iskola padjaiba. Szépséges szerdai nap lett volna az is, de egy katasztrófa kerekedett ki belőle. Ahogyan ezt az előző napra is rá lehetne mondani, ugyanis az nem kifejezés, hogy egy érdekes délutánban volt részem.

A kifejezés, miszerint ebben a rövid idősávban fordulatot vett az életem, erre a matekórára éppúgy jellemző. Habár azon a ponton egyeznek a dolgok, miszerint nem vagyok képes összpontosítani, vagy épp a tanárra figyelni, azonban ennek ellenére mindig mindent le szoktam írni, ami a táblán szerepel, de most csupán idegesen dobolok a ceruzámmal a padon, s még a címet sem sikerült eddig felfirkantanom, arról nem is beszélve, hogy belebonyolódjak egy-egy számolás sötét labirintusába.

A fejemben a tegnap délután eseményei játszódtak le újra és újra. Hiába akartam tegnap lezárni és hagyni egy egyre csak halványuló emlékképként elveszni memóriám elfeledett szekciójában, ez mégsem sikeredett úgy, ahogyan azt gondoltam. Pedig még Rin is beleegyezett abba, hogy tegyünk úgy mintha mi sem történt volna; tehát, nem voltak ezzel konkrét céljai, de mégis, valamiért mindig ugyanennél az eseménynél kötöttem ki, mikor elkalandoztam a tanulmányaimra való koncentrálás helyett. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy amiket most fel-felidézek, az nem több, mint egy-egy meg nem történt valami barátok között. De még ígyis rengeteg piszkálja a gondolataim a történtekkel, megy úgy általánosságban Rinnel  kapcsolatosan.

 Pedig fel is állítottam magamban azt a tényállást, hogy ő egy barát és az is marad, azonban a személyisége, meg az, hogy mennyit mutat meg belőle, mindig is mozgatták a fantáziám. A tegnapi nap folyamán olyan arculatát láthattam, amelyet eddig sosem. Beférkőzött a személyes terembe és maradandó nyomot hagyott rajta. Ráadás képpen még a kinézete is dob rajta -bár az sosem volt elsődleges szempont egy srácnál se-, hiszen a festett szőke idióták már rég nem az eseteim, főleg nem a Miya Atsumu és a Terushima Yuji nevű egyedek. Mondjuk úgy igazán még sosem néztem meg igazán Rintarot, mivel egy barátom, de be kell valljam, amennyit eddig láttam is elég imponáló lenne, ha...

—Au — halkan felszisszenve kapok a fejem jobb oldalához, ahol ki is tapintok egy papírrepülőt, amely tincseim között landolt, s okozta a fájdalmat. Ennek köszönhetően fel is ébredek a mérgező gondolatszálból, amelyen jobb is volt nem tovább elmélkedni. Idegesen veszem ki a hajamból a kis tárgyat, miközben ugyanilyen emóciókkal intézek Osamu felé pár pillantást. Ő az asztalon könyökölve, tenyerébe támasztva állát les felém, mintha várna valamire. Elkapom a fiúról a tekintetem, hogy jobban szemügyre vehessem azt a bizonyos alkotást. Meg is találom a szürke tincses várakozó álláspontjának miértjét, ugyanis a repülő egyik szárnyára volt felfirkantva egy kérdés:

„Ma 3, xy kávézó. Benne vagy?"

Összevonom a szemöldököm. Ez olyan, mint egy béna randimeghívás, bár biztos van valami célja a találkának, így megértem ezt az elhívási módot. Az okának kiderítése érdekében a szövege mellé biggyesztek három darab kérdőjelet, majd mikor a tanár egy újabb példát kezd el írni, elfordulva az osztálytól, visszajuttatom a készítőnek a papírrepülőt.

Nemsokára ismét erre száll a papír, azonban mostmár a füzetemen landol. A múltkor még üres szárnyát is díszíti már szöveg, néhány szóban leírva miért is intézte hozzám azt a kérdést.

„Sunarin meglepi szülinapi buli. Segíts"

Minden világossá válik ezt a sort olvasva, hiszen az említett... Mikor is született? Huszon... Hetedikén? Azt hiszem igen. Bár elég béna vagyok az ilyen dátumok megjegyzésében, de egyszer megnéztem, mikor bejelölt Facebookon.