𝑹𝒐𝒎𝒆𝒐 𝒂𝒏𝒅 𝑱𝒖𝒍𝒊𝒆𝒕 ♡ sᴜɴᴀ ʀɪɴᴛᴀʀᴏ ғғ.

𝟏𝟕.

—Szépséges jó reggelt! —libben be a terembe Yuri, egy hatalmas mosollyal az arcán. Különös érzés fog el alakját látva. Mintha egyenruhája a szokásosabbnál is igényesebben fedné testét, hosszú, egyenes, barna fürtjeit loknikkal cicomázta és sminkje is egy extrább kinézetet öltene a szokásos, natúr termékektől, amiket eddig alkalmazott — Hát nem egy gyönyörű napra virradtunk? — pördül meg egyet, mielőtt lehuppanna székébe — A nap fényesen süt, a madarak csicseregnek — boldogságtól fűtve folytatja a hétfői napról való áradozást, hosszú, dús pilláit lehunyva, s kezeit mellkasa bal oldalához szorítva.

Egy mélyet sóhajtok, s a szén-dioxid leadása után már beszédre állna a szám, hogy megcáfoljam az előttem ülő, rózsaszín ködben úszó eddigi összes kijelentését, azonban Osamu, aki a lány mögött ballagott be az ajtón, a vállamra téve a kezét, akadályoz meg a jókedvű kis szerencsecsomag elszomorításában.

—Hagyd — szól halkan, kissé lentebb hajolva az én szintemre, nehogy véletlenül Yuriko meghallja, amit épp mondani készül — Nagyon alakul a dolog Tsumuval. Suli után megint randizni mennek — teszi hozzá a sokkoló hatással bíró híreket. Meglepettségemben tágra nyílt szemekkel és eltátott szájjal pillantok fel a szürke hajú fiúra, aki egy apró bólintással adja tudtomra, hogy amit mond, az a színtiszta igazság. Habár, így már értelmet is nyer a legjobb barátnőm nem mindennapi látványa és viselkedésformája, hiszen mégis ki a fene örül egy hétfői napnak?

Kis mellékbeszélgetésünkből az eddig a nap csodálatosságáról áradozó Yuriko ébreszt fel, mivel a témája leváltása engem tesz érdekeltté.

—Hogy bírod az exeddel? — intézi felém a kérdést, mire eltekintek a Miya ikerről és a lány felé fordítom a fejem, aki éppen egy kiscsokit bont fel, miközben figyelme javarésze felém irányul, ezzel elérve, hogy az ő érdeklődéstől és aggodalomtól felcsillanó szemei találkozzon az én pillantásommal.

—Ex? — vonja össze a szemöldökét a szürke hajú, akinek a pénteki incidensnek más töredékéről van tudomása.

—Egy fasz — legyintek, ezzel szegény srácot figyelmen kívül hagyva, Yuriko felé pedig egy szemforgatással jelzem, hogy kifejezetten nem élvezem a beszédtéma társaságát, azonban nincs más választásom, mint kitartani még egy kis ideig és tűrni az összes idegesítő kérdését vagy durva beszólását.

—Huh? Ne hagyjatok már ki — szól közbe a szürke hajú ismét kissé kétségbeesetten, hogy máris nem képes lépést tartani a nők között zajló eszmecserével. Megsajnálva az elveszett kiskutyaként viselkedő barátunkat, rászedem magam egy válaszra, hogy ne érezze magát kirekesztettnek.

—Csak egy helyre vagyunk bezárva még két napig. De semmi különös, talán túlélem — ingatom meg a fejem, ezzel a röpke két mondattal letudva a mostani téma lényegét, majd gyorsan váltanék is arra, hogy a barátnőmet faggatom ki az Atsumuval való viszonyáról, azonban nem voltam elég gyors ehhez a megmozduláshoz, mivel a fiú tag tovább firtatja a dolgot.

—Még két napig? Mikor érkezett egyáltalán? — bombáz a következő kérdésével én pedig fel sem fogva, hogy milyen okból eredeztethető a kérdése, gondolkodás nélkül választ is adok kérdésére.

—Pénteken — alighogy végigmondom az időpontot, már észlelem is, hogy a szürke hajú ajkai egy nagy, elégedett mosollyá görbülnek, s eszembe jut, hogy biztosan hallotta a Rinnel folytatott telefonbeszélgetésem, mivel az edzése után hívtam, mikor még az öltözőben tartózkodott és még az ikre is beleszólt a telefonba a háttérből.

—Akkor ezért hívtad fel magadhoz Sunát? — írja meg a halálos ítéletem eme rövidke érdeklődésével, ugyanis ezt a részletét az eseményeknek pedig a legjobb barátnőmmel nem osztottam meg, mivel úgy véltem nem olyan eget rengető esemény, mint a volt barátom megjelenése. A hétvégén a lány felé intézett összes üzenetem arról a bizonyos festett szőke idiótáról szólt, hátha a róla való társalgás gátat szab egy másik illetőről szóló végeláthatatlan nagyságú gondolattengernek.