𝑹𝒐𝒎𝒆𝒐 𝒂𝒏𝒅 𝑱𝒖𝒍𝒊𝒆𝒕 ♡ sᴜɴᴀ ʀɪɴᴛᴀʀᴏ ғғ.

𝟏𝟓.

[Rintaro szemszöge]

—Gondolkoztál már azon, milyen lenne, ha nem csak eljátszanánk, hogy együtt vagyunk? Mármint... hogy... nekem régóta bejössz és... nem tudom te mit gondolsz rólam... de... Oi, figyelsz te rám? — kérdem nyugtalanul egy idő után, ugyanis bármely fajta reakció nélkül egyre kínosabbnak érzem ezt a meglehetősen bénára sikerült vallomásszerű katyvaszt.

—Bocsi — ennyiből már biztos vagyok benne, hogy az elejétől fogva nem is figyelt rám, ami kettős érzéseket kelt bennem.

—Mindegy, nem érdekes — egy mély, csalódottsággal telített sóhajt hallatok. Ki is nyilvánítom ezzel a negatív irányzatú emócióim, mivel régen rejtegetett érzelmeim szavakban való megnyilvánulása hiábavalónak minősül— Jó éjt — próbálok kibújni az érzelmeimmel telepakolt szavaim megismétlése elől. Nem is lennék képes ugyanolyan szerencsétlenül -hacsak ettől nem rosszabbul- kinyögni, hogy mindennél jobban vágyom a közelségére. Ez mégis a pozitív véglet, mivel ezzel a fikarcnyit sem érő vallomással simán kinevetett volna, ráadásul a kanapén tölthettem volna az éjszakát, Kuro társaságában.

—Jó éjt? Még korán van az alváshoz! — értetlenkedik, ami után érkezik az a sugallat, miszerint meg kellene próbálnom kimenekülni a helyzetből, amíg nem késő.

—De nem is figyeltél! — térek vissza figyelmetlenségének szóvátételére, hogy aztán egy szimpla megjátszott sértettséggel véget vessek az egésznek.

—Azt mondtad nem érdekes — idézi fel mit is mondtam az imént, ami szabotálja a tervem megvalósulását — Csak nem egy érzelmes szerelmi vallomás volt a barátnődnek? — kuncogva próbál megint a vicc tárgyává tenni a nemlétező kapcsolatunkat, azonban ebben leginkább az a poén, hogy eltalálta mi volt a kis monológom.

Azonnal szólásra nyitnám a szám, azonban a hevesen dobogó szívem nem enged ki egy hangot sem a torkomon. Magam sem tudom mivel szeretnék erre válaszolni, esetleg visszavágni, itt vagy az újra egy vallomásra kényszerítem magam, vagy pedig egy újabb halom kérdést kapok, esetleg beszólogatást. Mind a kettőt el kéne kerülni...

Félelmetes, hogy ilyenkor mennyire elbizonytalanít a tudat, hogy fogalmam sincs miként gondol rám. Ő az esetek kilencven százalékában nyugodt szívvel szívja a vérem, én meg mint a jókislány a romi tömeg sztorikban, nem teszek ellene semmit. De miért én vagyok a nő ebben a helyzetben?

„—Ha most nem vallasz szerelmet neki, Suna Beszari Rintaronak fogunk átkeresztelni"

„—Itt a nagy lehetőség! Ha elszúrod, te fogsz budit pucolni Kita helyett"

A Miya ikrek kegyetlen szavai kegyetlenül idéződnek fel a fejemben. Tettre késztetnek, nem túl kedves úton. De jót is tesz ez a kis emlékeztető, nem akarok a csapat szégyene lenni szerelem téren. Szív, nyugodj le, visszanyerem a bátorságom és leteperem álmaim nőjét.

—Te most elaludtál, vagy megbosszulod, hogy nem figyeltem? — ébreszt fel mély gondolataimból újbóli megszólalásával.

—Harmadik opció — felelem egy kis habozás után. Egy mély levegőt véve felkészítem magam a következő lépésemre.

—És az mit takar? — Tudtam, hogy meg fogod kérdezni, kis tudásra éhező.

—Hm — gondolkozok el azon, mit is kellene végül mondatom, de jobbnak látom mellőzni a szavakat és tettekben kifejteni a dolgot, hiszen sokat járt az eszemben az, amit tegnap nem tudtam megtenni és azt a sok szidalmat kaptam érte, mikor vallatás alá kerültem a csapat messenger csoportjában. De ez most arra ösztönöz, hogy merjem megtenni, itt az újabb nagy lehetőségem, amelyet nem szalaszthatok el. Egy szerepben vagyok, ami ideális fedősztorit szolgáltat. A háton fekvő test fölé kerekedek, s szembenézve a meglepettségtől csillogó szemekbe, nem türtőztetem magam tovább — Ezt — ajkaink találkozásakor a szívem hatalmasat dobban, érzékeltetve, hogy én most valóban megtettem ezt a lépést, melytől csak belém száll annyi bátorság, hogy minden egyes másodpercet kihasználva, lassan ízlelgessem az édes, puha ajkak okozta mámort. Az alattam fekvő sem tiltakozik, vagy tol el magától, sőt, tetteim egyhamar viszonzásra is találnak. Kezeit az arcomra tapasztva csókol vissza, hogy ha akarnék sem tudnék tőle elhúzódni. Azonban levegőt sajnos venni kell, így muszáj vagyok elválni ajkaitól, hogy levegőhöz jussak.