𝑹𝒐𝒎𝒆𝒐 𝒂𝒏𝒅 𝑱𝒖𝒍𝒊𝒆𝒕 ♡ sᴜɴᴀ ʀɪɴᴛᴀʀᴏ ғғ.

𝟕/𝟐

—Yuriko? — vonom fel a szemöldököm, miközben a szőke iker irányába nézek, ki kérdésem hallatán bólint, s a vigyor ugyanúgy ott díszeleg az arcán — Hogy is jött neked ez a beleszeretek dolog? — teszem fel a következő, immáron tartalmasabb kérdésem.

—Jajj ne — hallat egy fáradt sóhajt Osamu, majd elveti magát a matracán. Vészjósló jeleit látva lehet jobb lett volna nem kérdezni, hanem átgondolni, hogy nekem fogalmam sincs milyen egy szerelmes Atsumuval összezárva és jobb is lenne nem megtudni.

—Szóóóvaaaaaaal — egy pillanat sem telik el, de már belekezd az ő romantikus történetének bevezetésébe — Nagyon szomika napom volt, mert a goni matek tanci nőci nem adta meg a kettest pedig fél ponton múlt. Mikor ezt elmeséltem Samunak, ő jól kiröhögött, ezért durciztam az ágyacskámon, egészen addig, amíg be nem toppant a szobába életem nőcskéje — egészen eddig a pontig tudja türtőztetni magát, ezután már nem fogja vissza magát, hanem szabadjára engedi az igazi, szerelmes Atsumut, aki lehet jobban tette volna, ha nem kezd el garázdálkodni —Ilyen wááá volt az egész. A szívem dum-dum, a szemecskéim huuuuss fel-le és aztán! BUMM Girl lenni kawaii és elpirulkálni, én lenni dead. Én próbálni elrabolni this gurl from goni Samsam egy hétig, Sam lenni mérges, hogy én nem hagyni őket prezikét csinálni és kizárni engem a házból, hogy ne stalkingoljam a cutie friendjét. A lejány be like „nyoouu Omiomi engedd be" és awwww én azóta lenni szerelmes this babygirlbe. The end — zárja le ezt a kifejező és roppant érdekfeszítő szerelmi sztorit. Amíg ő bőszen magyarázott, közben hevesen mutogatva kezeivel, egy pillanatra elkaptam Osamu értetlenséget sugárzó pillantásait. Én csak megvontam a vállam, hogy ezt most hagyjuk rá a szöszire, hadd mondja el úgy, ahogyan azt ő szeretné. Hiába beszélt félig angolul, keverve ezt az ő érzelmeit leíró hangeffektekkel, pontosan tudtam miről beszél.

—Én részese voltam ennek, de nem értem mit hadováltál össze — a szürke tincsesnek első dolga volt valamilyen módon beszólni a történet mesélőjének.

—Így jártál te kis „Omigiri" — fonja karba a kezeit, majd el is pillant testvéréről, egyenesen rám — Riintaaroooo, ugye te értetted a szerelem nyelvét? — nyeri vissza a jókedvét azonnal, mintha az előbb nem szólt volna vissza az ágyon fetrengőnek.

—Értettem mit mondasz — vonom meg a vállam — Nem értem ezen mit nem lehete-

—Aww, Suncimunci — vág a szavamba a mérhetetlenül fontos fan reakciójával — Tudtam, hogy te megértesz engeeeeem — gurul ide hozzám a saját székével, csupán azzal az indokkal, hogy szokatlanul közel hajolva az arcomba, megcsillogtassa előttem a bociszemeket —Akkor tudsz tanácsot adni mit cináljaaak? — árulja el valódi szándékait felém.

—Először is... Gondold meg jól, hogy mennyire nagy az a láv mert, ha nem veszed komolyan a kapcsolatot és megbántod-

—Hozom a fakanalat és elverlek — fejezi be a mondandómat Samu, s hogy érzékeltesse mondandója komolyságát, el is indul a konyha felé.

—Azt akartam mondani, hogy ki fogunk nyírni, de ez a kevésbé brutális módszer is megteszi — legyintek, ráhagyva a szürke hajú ikerre a dolgot, mivel szerintem el tudná intézni az általa említett eszközzel, hogy a szőke ki legyen ütve néhány órára.

—És még azt hittem az én oldalamon állsz! — szólal fel a szöszi teli felháborodással a hangjában, s ennek tetejében vissza is gurul az íróasztalához, hogy beleszürcsöljön a kólájába, miközben mindvégig csúnyán néz rám. Csak a szokásos...

—Nem lehet annyitól szerelembe esni, hogy egy csaj nem akarta, hogy kint fagyoskodj. Mi van akkor, ha szimplán csak megsajnálta, hogy ilyen balfasz vagy? — elmélkedek hangosan, mire az ivó fél lecsapja a poharát az asztalra és méltatlankodni kezd.

—Szerelemből sajnált meg! — inkább meg sem kérdőjelezem, hogy ezt mégis mire véljem. Szerintem csak magának próbálja bemesélni, hogy a másik fél is táplál iránta érzelmeket —Ez első látásra trú láv!! — próbálja a számba rágni, hogy ez márpedig így van, de ahogy észleli a hitetlen pillantásaim, feladja a magyarázást és inkább rákérdez, miért nem érzem át a helyzetét — Mert Suncimuncikám, neked mennyi időbe is telt, hogy beleszeress a te Kimidbe? — megy át hisztis Tsumuból perverz Tsumuvá, ami kicsit sem tetszik, inkább hallgatom a nyavalygását, mint nézem azt az arckifejezést, mellyel most bámul bele a lelkembe.

—Mármint, hogy meddig kellett néznem a hátát ehhez? — kérdezek vissza, amitől a most visszaérkező, már fakanállal felszerelkezett Osamuból kitör a nevetés. Ezt figyelmen kívül hagyva adok választ a saját magam által feltett kérdésre — Körülbelül három hét után vettem észre, hogy szándékosan nézem és nem azért mert előttem van

—Mert ha három hétig bámulsz egy hátat és úgy esel szerelembe az jobb, mintha előzetes ismeretség nélkül egy pillanat alatt? — kéri ki magának az én nézeteim, de én sem maradok szó nélkül.

—Nem mindig csak a hátát láttam! — hergelem fel magam az ő szintén indulattal telített mondatán — Osamu, add ide azt a fakanalat — utasítom a szürke tincsest, aki egy sunyi vigyor kíséretében azonnal a kezembe is nyomja a frissen szerzett eszközt. Atsumu tekintete kétségbeesetten cikázik Osamu és köztem, majd jobbnak látja menteni az életét, így futásnak ered. Nem habozok én sem, egyből utána eredek, hogy megmutassam neki, hogy nem ajánlatos gúnyt űzni az érzéseimből.