𝑹𝒐𝒎𝒆𝒐 𝒂𝒏𝒅 𝑱𝒖𝒍𝒊𝒆𝒕 ♡ sᴜɴᴀ ʀɪɴᴛᴀʀᴏ ғғ.

𝟏𝟑.

Végül közös megegyezés alapján el is vetjük merész szövegkörnyezetben közölt ajándékötletem, mivel nem vagyunk annak ismeretében, milyen méretű ruhákat hord és a költségvetésünk sem lenne elég nagy ilyen tételben vásárolni. Azonban a második dologgal, amivel kínomban előrukkolok, azzal szemben már sokkal jobb reakciókat kapok, így már meg is van egy növény, amit be kell szereznem Yurikoval. Remélem Rintaro képes lesz gondját viselni egy aloe verának, ha pedig nem, akkor ez azt jelenti, hogy magáról sem tud gondoskodni.

Ez egy dolognak tökéletes, egy jó kiindulópont. Ha a legjobb barátnőm már tárgyalóképes állapotban lesz, akkor meg is beszélünk egy olyan időpontot, mikor elmegyünk megvenni a Rinnel azonosítható növényt és még néhány boltot megjárva levadászni valamit, aminek hátha örülne is a szülinapos.

Nem is maradunk sokáig, miután elfogyasztjuk az italunkat, s már minden információ birtokába kerülünk, jobbnak látjuk nem húzni tovább a szót, hanem menjen mindenki a dolgára. A két fiú innen már edzésre igyekszik, én pedig vissza az otthonom melegébe, hogy egészségtelen kajákat nassolva és két liter teát elfogyasztva nézzek valami animét napfelkeltéig. Ennek a mihamarabbi eljöveteléért már tömegközlekedéssel közelítem meg a házunk, s a gyalogos út idejének a kétharmada alatt sikerül is hazatérnem. Ledobva magamról a kabátom és a bakancsom, Kuro keresésére indulok. Nem is kell sokat kutatnom ehhez, a nappaliban elhelyezkedő kanapén nyúl el az állat és húzza a macskabőrt. Már nincs étkezésre szánt idő, úgyhogy miután végigsimítok a buksiján néhányszor, még a füle botját se mozdítja. Ha leverekedtél három betörőt a távollétemben, megbocsátok.

Hagyva a szundító herceget a központi helyiségben, a saját kis birodalmamba térek vissza, hogy mostmár végre valami kicsit sem hasznos dolgot csináljak, rá pazarolva életem értékes, tinédzserként tölthető óráiból. De nem bánom, hogy így teszek, jobb dolgom nincs és ki is kell hevernem ezt a mozgalmas, felettébb érdekes jelenségekkel fűszerezett hetet. Nem is tudom mióta nem volt egy perc nyugtom se, mivel a Johzenjiben töltött évem teljesen nyugodt volt, mivel nem igazán voltam úgy jóban senkivel, hogy eljárogassunk bárhova és nem is akartam volna, hisz akkor még volt szerelmi életem. Minek is kellett volna nekem néhány barát, az én hőn szeretett fuckboyom akkoriban nem lehetett rólam leválasztani.

A kellemes lazítás a laptopommal, egy jó kis animével és egy jókora adag nassolni valóval, olyan hat résznyi idő -azaz két óra- múlva vége is szakad, az ajtón való csengetés hangjával. Nagy nehezen kivergődök a körém csavart pokróc melegéből, hogy az ajtóhoz csoszogjak. Mivel elvesztettem az időérzékem a képernyő hosszas bámulásával, így azt hittem anyukám ért haza, azonban a bejárat kinyitása után hatalmas sokként szembesülök a tudattal, miszerint anyukám kicsit sem hasonlít, egy közel 178 centiméter magas, festett szőke, piercinges idiótára, akitől azt hittem, hogy ezen a helyen biztonságban vagyok, mivel nem követhet az ország másik végébe.

Azonban van egy olyan sanda gyanúm, hogy pontosan a tegnapi nap folyamán, szarkasztikusan intéztem egy mondatot a sorsom felé, miszerint remélem, a mai nap folyamán a volt barátom, megjelenik az ajtóm előtt. Nos, a karma röhögve gázol a lelkembe, a „kívánságommal" szembeni elővigyázatosságomon szórakozva. A végén valóra válik, még akkor is, ha magamban, bármi nemű komolyság nélkül tettem azt.

Abban a pillanatban be is csapom az ajtót, s tágra nyílt szemekkel és leesett állal támasztom meg a hátam a bejárati ajtó falapjának. Miért én? Miért engem ver a sors ezekkel a történésekkel? Épphogy vége a téliszünetnek, nem ilyen szerencsétlenségekkel teli héttel szerettem volna indítani. Nem lehetne inkább arra fogni az előbbi látványt, hogy biztos sok volt ma a koffein és beképzelem a dolgokat, hiába nem ittam kávét?