A Félvér Herceg és a Változás Fekete Szele

6 - ő nem Ő

Mind ketten csak álltak, nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. A kék szemek a feketékét, míg a feketék a kék szemek titkát próbálták megfejteni. Lihegtek, Perselus meggyengült és ezt ő is érezte, szidta saját magát amiért engedett a kísértésnek. Margaretnek pedig az egész helyzet új volt és félelmetes, nem volt még így dolga férfivel, kiakarta ismerni a helyzetet, és nem akarta, hogy a férfi tudja: ebben a helyzetben alul kellet maradnia, a férfi volt most, aki irányított. Kezei a férfi fehér ingén keresztül pihentek a ziháló mellkason. Perselus kezei pedig az alatt lassan, ám de biztosan simogatták a lány combját, vagy derekát. Másik keze felcsúszott a lány nyakára és erősen, dominánsan tartotta azt. De a szemük, a tekintetük csak a másikéba fúrodva pihent. Alig volt némi hely az ajkaik között, talán csak pár másodperc kellett volna és ajkaik menthetetlenül találkoznak, de a sors vagy az istenek, esetleg a felső hatalmak nem ezt akarták. Kopogtak.

Mint a lövést halló madarak azonnal szét ugrottak, a lányt az sem érdekelte, hogy a szilánkok végig vágják a lábát, tudta, hogy Hermione az és hogy hozzá jött így meg sem várva, hogy bármit is mondjon a férfi, kilépett a nappaliból az irodába majd onnan már ment is ajtót nyitni, próbálta rendbe szedni öltözékét és zihált tekintetét.

- Jó estét. - köszönt illedelmesen a lány mikor az ajtó kinyílt, ám feltűnt neki Margaret feldagadt vörös ajkai és vágytól izzó szemei. Furcsálta. Margaret válaszul csak biccentett a lány felé -, Sikerült beszélnem Myraval - kezdett bele a magyarázásba Hermione. Margaret a fejével az iroda felé mutatott és elállt, hogy a lány beléphessen.

- Nem lenne szerencsés, ha egy-két rosszindulatú diák itt látna - magyarázta tettét.

- Igen igaza van, a Mardekárosok utálják a Griffendéleseket, pláne minket - bólintott Hermione -, de nem ezért jöttem. Paullal sikerült szót váltanom, azt mondta Myra jól van, de nem hittem neki, így Harry köpenye segítségével fellopóztam a Mardekár Klub helyiségébe egy Ismerősöm segítségével, aki eligazított hol találom Myra szobáját, így megkerestem. Szerencsémre még nem volt bent a szobatársa így tudtam vele beszélni, nincs jól. Nem mondta el mi okozza, de az éjszakát végig sírta, nem volt ereje nappal bejönni az órákra, tényleg nagyon rosszul néz ki. Nem is evet. Aggódom érte - a végét sokkal halkabban, szomorúsággal a hangjában mondta. Margaret fájdalmasan felsóhajtott, és Hermione egy pillanatra az aggódás szikráját vélte átsuhanni a lány tekintetében.

- Ha írok egy levelet, eltudod Myranak vinni? - kérdezte miközben orr nyergét masszírozta.

- Természetesen - mondta a lány határozottan. Margaret leült az ébenfekete íróasztalhoz üres pergament és tintát keresett majd írni kezdett, Hermione igaz nem tudta megállapítani mit ír, de azt igen, hogy gyönyörűen írt, úgy festette a betűket, hogy azt maga is megirigyelte. Pedig az ő kézírása volt az, amit a tanárok folyamatosan dicsértek elsős kora óta. A pergament egy talált borítékba rakta és még le is pecsételte azt.

- Tessék - adta át a levelet -, holnap este pedig, ha lehet hozzátok magatokkal őket, már amennyiben Harryt nem zavarja - dőlt neki az asztalnak.

- Biztosan nem, a háború alatt össze kupálódtunk annyira mintha elsős korunk óta ismernénk egymást - magyarázta Hermione.

- Ennek örülök, most menj. Késő van - az óra már jócskán elütötte a tízet.

- Ne haragudjon, de hadd kérdezzek valamit - kérte tapintatosan a lány.

- Mond - bólintott.

- Nem tudja esetleg Myraval mi történhetett? Eddig mindig mindent elmondott, de most egyszerűen nem volt hajlandó.

- Myra és én - kezdett bele vonakodva -, egy ideje már nem ápolunk bizalmas kapcsolatot, és nem is találkozunk igazán, de Vérfarkas, valószínűleg olyan dologról van szó, amit a törvények nem engednek elmondani. De ne aggódj miatta, jól lesz - nem akart részletesen beszélni, igyekezett inkább csak nagy vonalakban.

- Rendben, Jó éjszakát... - kereste a megfelelő megszólítást, de nem találta.

- Margaret - bíztatóan az előtte álló lányra mosolygott.

- Jó éjszakát Margaret

- Jó éjszakát Hermione

A lány ezzel ki lépett a sötét hűvös irodából, mosoly volt az arcán, talán mégsem utál Margaret. Sőt biztosan nem, hiszen megengedte, hogy le tegezzem gondolta magában.

A levelet kezdte vizsgálni és a rajta lévő pecsétet, apró volt a minta, de jól kivehető, egy Farkast ábrázolt, aki mögött egy Oroszlán állt, egy fánál állhattak ugyanis egy ág nyúlt be, amin egy borz nyújtotta mancsát a farkas felé, valami volt benne, de nem lehetett kivenni, hogy mi, felettük pedig sas egy kígyót dobott lefelé. Összehúzta a szemöldökét, a négy Roxforti ház állata, érdekesnek találta.

Eközben Margaret még pár percet az irodában töltött, fel se tudta fogni mi lett volna, ha Hermione nem jelenik meg. Sóhajtott majd visszalépett, esze ágában sem volt gyengeséget mutatni a férfi felé, de belépve nem találta sehol, hanem csak a fürdőszobából vízcsobogás hangja árulta el merre is van. Az egyik kanapéra párna és takaró volt előkészítve a lány kezébe vette a könyvet, amit nem rég a Professzor olvasott majd helyet foglalt a kanapén és lábait a takaró alá dugva kezdte legalább századjára újra olvasni a sorokat.

A történet egy nemesi Vérfarkas lány és Vámpír tanítója igaz történetét írja le, hogy milyen hosszú időbe és nehézségekbe torkollanak amikor próbálják egymást megfejteni, megérteni, megpuhítani. Egyikük sem volt a szavak emberre, és sokáig legromantikusabb pillanatuk az egymás mellett történő olvasás volt, a lány félt a férfi pedig nem engedett az érzelmeknek egy régi sérelem miatt. Viszont, amikor majd két év után végre közel kerültek egymáshoz viszonyuk kiderült, de nem engedték el egymást együtt szenvedtek és menekültek a lány családja elől. Az apa egy erős boszorkány segítségével átkot küldött rájuk mely miatt a Vérfarkas és Vámpír nem érinthette egymást ugyanis érintésre bőrüket mintha forró vassal égették volna oly nyomott hagyott, végül, hogy véget vessenek maguk szenvedésének, addig érintették egymást míg a Halálnak Fekete angyala nyújtotta feléjük kezét, átsegítve őket a békébe.

A lányt a fürdőszoba ajtó csapódása húzta ki a sorok közül. Felnézett, a férfi úgy ment el előtte, hogy pillantásra sem méltatta, így a lány is úgy tett, mint akit nem érdekel, pedig nagyon is érdekelte.

A férfi nem győzte magát átkozni és szidni amiért engedett a lánynak és a kísértésnek.

Az a kis szajha, hogy is érhetne ő Lily nyomába, neki gyönyörű telt alakja volt míg az a csitri olyan vékony, mint aki hetek óta éhezik. Lily idomai kerekek és nagyok voltak, ennek a lánynak alig lehet almányi melle. Lilynek vörös haja és napbarnított arca volt szeplőkkel, míg az övé sápadt és beesett haja pedig undorítóan fekete. A szemük pedig, a zöld szemekhez még véletlenül sem értek fel a kékek.

Annyi nővel volt már dolgod Perselus, és akkor pont egy olyan lány, mint ez akar tőled bármit is. Ironikusan felhorkantott gondolatán. Bolond az egész helyzet, ő nem akarta a lányt, a lány pedig hogyan is akarna egy olyan vén lovast, mint ő maga. Nevetségesnek találta.

Már jócskán elütötte a harang a tizenkettőt is, amikor mind ketten álomba tudtak merülni. Margaret, mint vérfarkas ki lett képezve a kényelmetlen helyzetekre, az erdőben alváshoz, az éhezéshez, mindenhez, ami nehézség érheti, de a kanapé még rajta is kifogott. Ehhez képest a göröngyös saras mellékút, amivel még negyedikben képeztek, baldachinos selyem párnás ágy. De nem nyavalygott, csak megpróbált aludni. Erősebb volt annál, hogy ezen nyavalyogjon.

A professzornak pedig csak Lily járt a gondolataiban, mint minden este. Őt látta maga előtt, de talán még az este történtek sem hagytak neki békét. Volt valami a lány szemében, amit még egyikében sem látott. Látott már a nőkkel kapcsolatos kalandjai során félelmet, vágyat, szeretetett, felnézést, utálatot, undort és még lehetne sorolni, de egyik sem volt rejtély, mégis a kék íriszekben ismeretlen csillogásra bukkant.