3 - sosem késő változni

516 28 0
                                    

*Másnap*

– Nem hiszem el, utálom a szerdát, megint két bájitaltannal kezdünk – Ron a reggeli közben dühösen morogta a szavakat.

– Ahj túl éljük, ami azt illetti mostanában nem is annyira rémes nagyrészt el van bambulva, csak néha riad fel így sokkal kevesebb pontot veszít a házunk – Hermione két falat pirítós között válaszolt a fiúnak.

– Harry, jól vagy? – kérdezte Ron miközben látta, hogy a fiú csak maga elé mered az érintetlen reggelire fölött.

– A helyzethez képest lehetnék rosszabbul – húzta meg a vállát, Ginny gondosa mellette töltött minden percet, amit csak lehetett, hogy vigasztalja kedvesét.

– Nyugi, nemsokára jobb lesz, eljön Myra nővére és segít – vigasztalta Hermione a vele szemben helyet foglaló fiút.

– Tényleg, ő hol van? – tette fel a kérdést Ginny, hiszen nem látták a Mardekár asztalánál a lányt ahogyan a Hugrabugénál sem a fiút nevén nevezve Pault ki mindig hűségesen Myra mellett volt.

– Nem tudom, de Paul sincs sehol – állapította meg Ron. A két vérfarkas jócskán részt vett a háborúban, és a pletykák szerint még jó páran a falkájukból, de ezt nem lehetett megmondani hiszen emberi formában lehetetlen különbséget tenni. Ám az biztos, hogy nem két farkas alak harcolt a jó oldalon.

– Biztos csak kihagyják a reggelit, majd délben úgyis látjuk őket. – mondta Ginny miközben felállt és elkezdet összeszedni a holmiját, a többiek követték hiszen alig maradt tíz perc az óra kezdetéig – Sziasztok, vigyázz magadra Harry próbálj nyugodt maradni – apró csókot lehelt a fiú ajkára majd útjaik elváltak hiszen Ginny éppen Átváltoztatástanra igyekezett.

– Te is Drágám – szólt utána Harry de a lányt már elnyelte a hatodikosok tömege, a fiú felsóhajtott majd barátai társaságában elindult a Pince felé.

Pontosan nyolc órakor meghallották a talár suhogást és meg is jelent a pince réme mindenki szét vált és utat engedtek neki, hogy kinyissa a tanterem ajtaját és utána sorra beözönlöttek diákok is.

– Jó reggelt Professzor úr – köszöntek egybehangzóan a diákok. Perselus csak egy morgást hallatott majd egy pálca suhintással a táblán elkezdett megjelenni az elkészítendő bájital.

– A mai párokat én állítom össze.

Ronald Weasley és Blaise Zambini

Pansy Parkinson és Harry Potter

Draco Malfoy és Hermione Granger

Neville Longbottom és Millicent Bulstrod

Myra Silverman és – be sem érkezett fejezni egy rossz indulatú Mardekáros felugrott.

– Ő nincs jelen Professzor úr – mondta gonosz mosollyal, az sem érdekelte, ha pontot vonnak le csak szegény lánynak ártson vele. Nem hiába sok riválisod lesz, ha az egyik leggonoszabb házba tartozol és mégis az általuk legutáltabb három pontosabban négy emberrel töltöd az időd.

– Ohh igen? – húzta fel a szokásos módon a szemöldökét a Professzor – tíz pont a Mardekártól, ennyit tett az ügyhöz majd folytatta a beosztást, Mardekár – Griffendél párokat alakított ki, de úgy, hogy azok legyenek együtt, akik, ha eddig nem is utálták egymást az óra végére így legyen, és le sem tagadhatta volna, hogy élvezi.

– Kezdhetik – mondta kimért hangon majd leült és maga elé kezdett meredni, ez igaz csak a Triónak tűnt fel, mert ők tudták az okát.

– Hermione – súgott neki oda a szőke miközben éppen az sárkány könnyet adott a főzethez.

A Félvér Herceg és a Változás Fekete SzeleTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon