Vállt Vállnak Vetve

• IX • NATE

Döbbenten bámultam Aleshre. Számtalan kérdés ötlött fel bennem azonnal, de én természetesen a legegyszerűbbet és legkínosabbat nyögtem ki. – Mi?

Alesh lesütötte a szemét. Hosszú, ezüstös hajával kezdett babrálni, majd pár másodperc múlva felsóhajtott és intett nekünk.

– Azt hiszem, jogotok van tudni, ki is vagyok én. Gyertek, menjünk egy nyugodtabb helyre!

Az isten után indultam. Szinte a hátamon éreztem Cody rosszalló tekintetét, tartottam tőle, hogy ő még most sem bízik Aleshben, de végül ő is utánunk eredt.

A város egy nyugalmasabb részén, egy bevásárlóutca és egy park között leültünk egy padra. Kíváncsian néztem Aleshre, aki felsóhajtott és belekezdett.

– Anyámat Aszthimillának hívták. Hébének, az ifjúság istennőjének leszármazottja volt, és nem mellesleg Artemisz vadásza. Azt beszélik, gyönyörű, erős, vidám nő volt. Sokan próbálkoztak nála, ő azonban hajthatatlan volt. A fogadalma volt az élete. Aztán egyik nap sajnos Zeusz is felfigyelt rá. És ha ti is tudjátok nagyon jól: ha Zeusznak kell valaki, azt meg is fogja kapni. – Alesh hangja egy pillanatra elcsuklott. – Anyámnak esélye sem volt védekezni. Erős volt, bátor és gyors, de az istenek királya ellen nem tehetett semmit. Később elmondta Artemisznek az egészet. Az istennő tombolt dühében, és átkozta Zeuszt, de már nem tehetett semmit. Ekkor anyám már terhes volt velem. – Az isten egy pillanatra elhallgatott és megsimogatott egy, a lába körül szaglászó kóbor macskát. – Egy barlangban születtem meg, valahol az ókori észak-Görögországban. Anyám belehalt a szülésbe. Pár nappal később, Artemisz talált rám. A szárnyai alá vett, de sosem álltam be vadásznak, én nem akartam fogadalmat tenni. Zeusz is elismert, de attól még ugyanúgy gyűlölöm őt azért, amit tett az anyámmal. Mivel isteni származású vagyok, a hold krátereinek istenévé tettek. – Itt a hangja egy kicsit elhalkult. – Minden kráter az én életem egy-egy rossz döntéséből, traumájából és fájdalmából ered. Az aprók csak egy rossz napot vagy papírszéllel elvágott ujjat jelentenek, míg az egész nagyok...

Alesh nem fejezte be a mondatot. Egyszerre éreztem döbbenetet, sajnálatot és kíváncsiságot a nagy kráterek eredetét illetően.

– A geológusok tévednek. A legelső kráter akkor keletkezett, mikor anyám belehalt a szülésbe. Ez volt a legelső rossz dolog, ami történt velem.

Úgy tudom, a Holdon több ezer – nem is, több millió kráter található. Mivel nincs légkör, így a legapróbb űrből érkező kavics is felsebzi a felszínt, és mivel nincs szél sem, a mélyedések örökre megmaradnak – pont, mint az űrhajósok lábnyomai. Ha minden egyes kráter Alesh egy rossz élményét jelzi...

Beleborzongtam még a gondolatba is, miken mehetett keresztül hosszú élete során.

A testem ösztönösen mozdult, a vállára tettem a kezem és óvatosan megsimogattam. Az isten halványan elmosolyodott és újra megszólalt. – Sz-szóval, ez vagyok én. Na de ti? Hadd halljam a ti történeteteket is.

Az isten várakozóan nézett ránk nagy, fekete szemekkel. Cody szokás szerint rám hagyta a beszédet. Utáltam visszaemlékezni a múltunkra, de Aleshnek igaza volt: ha már ő kitárulkozott, nekünk is meg kell tennünk, így hát nagyot nyeltem és belekezdtem.

– A mi anyánk neve Arabella Whister volt. Műsorvezetőként, táncosként, pincérnőként és még ki tudja miként dolgozott. Úgy tudom, nagyon szép hangja volt. Ezért egyszer, asszem huszonkét-huszonhárom éves korában Apollón felfigyelt rá. Anyánknak imponált apám viselkedése, és nemsokára szeretők is lettek... – Az ember nagyon furcsán érzi magát, mikor a szülei szerelmi életét és a saját származását boncolgatja. Pláne, ha az apja egy halhatatlan isten és van vagy húsz féltestvére. – Viszont azt nem árulta el neki, hogy már volt valakije. Hermésszel egy szerencsejátékos műsorban találkozott, pár hónappal Apollón előtt. A két férfi sokáig nem is tudott egymásról: apám a hétvégén koncertezett, addig anyám a hétköznap dolgozó Hermésszel töltötte az időt, és fordítva. Egyik nap azonban... Hát, anyánk elég sokat ivott. A fejébe szállt, hogy milyen szerencsés és főként gyönyörű, hogy két istent is sikerült elcsábítania. Aznap épp Apollónnal volt, meg persze részeg, ebből ööö... Lettem én. Aztán anyánk otthagyta az alvó apámat és – még több alkohollal – felkereste Hermészt. Így lettünk ikrek, de két különböző apától. Viszont utána Hermésznek elfecsegte, kivel volt alig pár órával korábban. Az apáink feldühödtek és minden kapcsolatot megszakítottak anyánkkal.

– Arabella sosem akart gyereket, erre rögtön kettőt is kapott. Ennek nem igazán örült, nem is volt túl jó anya. Pedig eleinte próbálkozott. Az első hat-hét évben olyanok voltunk, mint egy rendes család. Aztán anya bekattant valamiért, és megint pasizni kezdett. Ivott, szórakozni járt, minket pedig egyedül hagyott. Mikor tizenhárom évesek lettünk, eljött értünk egy szatír és elvitt a Táborba. Ott az apáink elmondtak mindent a származásunkról. A-anya sosem beszélt erről. Nem sokkal azután, hogy elmentünk otthonról...

Itt már nem bírtam tovább. Összeszorított ujjaim amíg észrevehetően remegni kezdtek. Gyűlöltem a múltamat, és gyűlöltem emlékeztetni rá magamat.

– Hírt kaptunk arról, hogy anya meghalt – fejezte be Cody szárazon.

Az öcsémre pillantottam, és legnagyobb meglepetésemre visszanézett rám. Aggódó tekintete ezt üzente: „Biztos, hogy jól vagy? Tudom, hogy utálod ezt a témát.”

Biztatóan rámosolyogtam Codyra. Hát persze.

Alesh meglepetten nézett ránk. – Szóval... Anyátok egyszerre két pasival kavart?

– Anyánk egy hülye ribanc volt. Nem érdemes rá több szót vesztegetni – fonta össze karját Cody. Ő mindig is dühös volt Arabellára, amiért nem törődött velünk, és sosem bocsájtott meg neki. Én sem szerettem őt, de azért mégiscsak... Az anyám.

Pár percig csak csendben ültünk és emésztgettük a hallottakat. Így, hogy ismertem a történetét, már megértettem Alesht. De...

– Akkor is segítened kell! – szaladt ki a számon. Az isten megrázta a fejét, de én még nem fejeztem be. – Alesh... Teljesen igazad van. Apád szörnyű dolgot tett. De ha nem csatlakozol hozzánk, szinte biztos, hogy meghalunk. Még a próféciában is az áll, hogy velünk kell jönnöd. Kérlek – fogtam könyörgőre. – Ha fontos neked az emberiség sorsa... Nem is, ha fontos neked a mi sorsunk, akkor kérlek szépen, segíts!

Alesh kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám, aztán lehorgasztotta a fejét és a cipője orrát kezdte fixírozni. – Nem is tudom...

– Nate-nek igaza van – ismerte be kelletlenül Cody. Az öcsém lábát lóbálva üldögélt a padon és a még mindig körülöttünk sündörgő macskát nézte. – Ha másért nem is, a próféciát érdemes lenne követni.

Alesh végül nagy nehezen beleegyezett. A szívem izgatottan verdesni kezdett annak gondolatára, hogy nem kell még elbúcsúznunk tőle. Miközben egy kisbolt felé tartottunk, hogy enni- és innivalóval pakoljunk fel az útra, Cody észrevétlenül mellém került és jelentőségteljes pillantást vetett rám: „Egy idióta vagy, Nate”

Tudom.