Újra

LI.

A feketeség, amiben eddig lebegtek egy csapásra kivilágosodott, ahogy a nő törékeny alakja közeledett a ledermedt férfi felé. Elkerekedett szemekkel, hevesen verő szívvel figyelte Sakurát, aki könnybe lábadt szemekkel, remegő ajkakkal lépdelt megszüntetve a köztük lévő távot. Sasuke nem szólalt meg, nem tudott volna, mit mondani. Mintha megbénult volna, mintha nem uralta volna a testét. Minden érzékszervével a rózsaszínhajúra koncentrált.

Mikor már csak pár centi választotta el őket egymástól a fiatal kunoichi megállt. Zöld szemeivel szinte keresztülszúrta a fekete ónixot. Pár pillanatig tartott, mégis örökkévalóságnak érzékelték. Egyszer csak megmozdult, barna köpenye alól előkerült két, fehér kar, melyet szélesre tárt, hogy így ölelje át, a még mindig kővé vált Uchihát. Reszkető kezeivel gyengéden simított végig a férfi fekete köpenyén, ahogy közelebb lépett, így megszakítva a maradék távolságot is közöttük. Fejét oldalra döntve, annak mellkasára tette, ott pihentette. Szemeit lehunyta és szorosan magához húzta az izmos testet.

Az Uchiha ekkor lassan pislogott, fekete szeme elveszett a rózsaszín tincsek erdejében. Érezte a nő lüktető szívét, ami nyugodtabb ütemet vert, mint a sajátja. Lassan saját megmaradt karjával átkarolta a nőt és magához vonta, Sakurahoz hasonlóan ő is lehunyta a szemeit. Élvezte ezt a végtelen csendet. Nem számított semmi, csak az, hogy végre tényleg itt van. És itt van vele a nő is.

-Sakura...-lehelte halkan, mikor már mellkasát nyomta a csend.

-Sasuke-kun!-szorított az ölelésen, hangja kissé szipogós volt és csendes.Sasuke alig hallotta.

-Annyira aggódtam miattad.-mondta mély hangján.

Ismét közéjük ült a hallgatás, amit végül a nő tőrt meg.

-Milyen érzés volt?-kérdezte és nyoma sem volt a korábbi síros hangjának, ami meglephette volna az Uchihát, de jobban lekötötte a kérdés mögöttes tartalma. Összevont szemöldökkel pillantott újra a rózsaszín tincsekre. Magyarázatot várt.-Milyen érzés volt szíven szúrnod azt, akit szeretsz?-kérdezte meg újra.

A férfi leverte a víz. Emlékeiben felderengett a jelenet, ami örökké az agyába vésődött. Kezével kissé eltolta magától Sakurat, aki még mindig lehunyt szemekkel, lefele tartott fejjel állt. Kezei enyhén belemarkoltak a fekete köpenybe.

Újabb pillanatok teltek el. Sasuke elemző pillantása égette a lehajtott fejű nő haját. Megmaradt keze szorosan tartotta a kunoichi karját. A Haruno felkuncogott.

-Hmmm?-hümmögte.-Felelj!-mondta és lassan felemelte a fejét.-Milyen érzés volt?-vigyorodott el, de ez a mosoly nem boldogsággal töltötte el a fekete hajú férfi szívét, hanem félelemmel. Ujjai azonnal engedtek a szorításon, karját teste mellé ejtette. Szemei elemezve mérték fel az ismerős, de közben idegen arc minden vonását.

-Te nem Sakura vagy...-vonta le a konklúziót.

A rózsaszín még mindig azzal az ördögi mosollyal meredt rá.

-Na, de Sasuke-kun..-mondta nyájasan és egyik kezével Sasuke felé nyúlt, ami elől az még mindig döbbent arckifejezéssel hátra lépett.-Így bánsz a feleségeddel?-biggyesztette színészien az alsó ajkát.

-Te nem Sakura vagy.-ismételte magát. Elfintorodott.-Ki vagy te?-mérte végig.

A vele szemben álló harsányan felkacagott. Hangja, akárcsak a kinézete kísértetiesen hasonlított a szeretett nőére, de mégis volt benne valami idegen, amitől a férfit kirázta a hideg. Aztán a kacaj abbamaradt és egy gúnyos mosollyá csitult. Karjait széttárja.