Újra

XIV.

Az ablakon a kinti élet zaja tompát hatolt be, így jutva el a kanapén ücsörgő nő fülébe. Térdeit felhúzva ücsörgött, ölében egy nagyobb díszpárnát szorongatva, miközben tekintete elveszett a üvegen túli égbolton, ahol egy vidám madárraj röppent tova. Teljesen elmerengett, alig hallotta meg, hogy éppen szólongatja valaki. Kábultan fordult a hang irányába.

-Bocsánat, nem figyeltem.-szabadkozott fejét rázva. Rózsaszín tincsei ide-oda igazodtak a fején.

-Ahhj.-sóhajtotta haragosan a szőke nő, aki a szőnyegen ücsörgött.-Idehívsz minket.-pillantott a kanapé másik végén ücsörgő fekete hajú nőre.-És csak addig jutottál, hogy elmesélted, hogy a lovagod újfent le akart lépni és tegnap este összefutottatok „véletlenül".-ejtette gúnyosan az utolsó szót, miközben kezével idézőjelet formált.-Megmondtam, hogy ez lesz. -hunyta le a szemeit csüggedten.

A rózsaszín egy pillanatig függesztette csupán a szőkére tekintetét, aztán újra kinézett az ablakon, miközben a párnát gyengéden magához ölelte felhúzott térdei mögött.

-Megint elbambult.-sóhajtott fel ismét, miközben a teáért nyúlt, hogy beleigyon.

-Megkért, hogy tartsak vele.-szólalt meg végül Sakura, mire a két nő döbbenten pillantott rá. Ino éppen akkor kortyolt bele az italba.-És megkérte a kezem.-tette hozzá halkan a rózsaszín kipirulva. Hinata eltátotta a száját, míg a Yamanaka félrenyelte az italt és vadul krákogva próbált meg levegőhöz jutni. Ez a jelenet vagy öt percig tartott, mikor aztán újra oxigénhez jutott, elsápadva hajolt közelebb.

-Hogy mi van?-visította.-Sasuke Uchiha. A magányos farkas. Az örök depressziós.-húzta egyre feljebb a szemöldökeit.-Érzelmeket mutat másfelé, ráadásul megkérte egy nőnemű lény kezét?-csücsörített a kíváncsiságtól. Sakura teljesen kipirulva sütötte rá a szemeit és halványan bólintott.-Várjunk!-kapta a fejéhez a kezeit.-Ezt fel kell dolgoznom.-hunyta le a szemeit.

-Mit feleltél Sakura-chan?-szólalt meg a harmadik nő, mikor úgy érezte, hogy barátnői teljesen lesokkolódtak.

-Hát...-hordta körbe zavarában szemét a nappalin.

-Mesélj!-találta meg hangját végül Ino is.

-Úgy volt, hogy...-kezdett el mesélni.

Szavai nyomán kirajzolódott a tegnap este, mely lassan képek formájában jelent meg a kíváncsi hallgatóság szeme előtt.

A virágzó cseresznyefa lehulló szirmai, melyek megmerevedtek a levegőben a végtelennek tűnő pillanatban, melyet a fekete hajú kérdése okozott, most lassan folytatták útjukat és hullottak alá, hogy a földön eggyé váljanak a rózsaszín szőnyeggel. A zöld szemek elkerekedve olvadtak össze a fekete szemmel, melyből olyan nyugalom és magabiztosság áradt, hogy az szinte kiugrasztotta a nő mellkasában verdeső szívét. Még nem teljesen fogta fel a férfi kérdését. Agya betűről-betűre emésztgette, boncolgatta, míg végül értelemmé alakult elméjében. Ajkai legörbültek és smaragdjaiból patakokban indultak meg a könnyei. Enyhén lehajtotta a fejét, és vállai megrázkódtak, ahogy a zokogás eluralta a testét.

Az Uchiha egy pillanatra megijedt. Félelem költözött a szívébe, hogy elkésett ezzel a kérdéssel és a nő már nem akarja ezt a közös utat, ezt a közös életet.

-Sakura?-tipródott kicsit bizonytalanul.-Talán ostoba gondolat volt, ho...-kezdett bele, de a rózsaszín közbevágott.

-Hallgass!-szipogta, de még nem nézett rá.-Te idióta!-tette meg a köztük lévő csekély távolságot és két karjával átölelte a férfi törzsét, aki a lendülettől picit hátratántorodott.-Shannaroo!-szipogta.-Persze, hogy veled tartok.-szorított az ölelésen.-És..-emelte rá a tekintetét, melyből még mindig ömlöttek a könnyek. -Igen.-bólintott.-Leszek a feleséged!-mosolyodott el, ami a  nagy sírástól inkább grimasznak tűnt, de a férfi számára így is a legszebb látványt nyújtotta.