Újra

LVII.

Az idő, mint észrevétlen társ, kísért mindent és mindenkit, legyen az élő vagy holt. Fel sem tűnt a jelenléte, mégis hatalmas változásokat idézett elő. A nappalokat felváltották az éjszakák, hogy azokat ismét nappalok kövessék, melyek hetekké, majd hónapokká dagadtak. A Föld szüntelen járta táncát a tengelye körül.

Mire a folyton csatangoló szél végig söpört egy erdőkkel tarkított tájon -elhaladva két alak mellett- már tova szaladt a hideg tél. Már csak a kopaszon ácsorgó növények emlékeztettek az elmúlás évszakára. A fákon már-már felsejlettek az első rügyek, melyeket elmélázva nézett egy zöld szempár. Barna köpeny takarta testét, ami már alig rejtette el kerekedő hasát, melyen egyik keze óvón pihent. Léptei állapota ellenére is könnyen szelték a gyér talajt. Rózsaszín megnőtt haját megtáncoltatta a virgonc légáramlat, majd sietve rohant tovább, hogy máshova is elvigye a tavasz hírét.

Minden mozdulatát óvó pillantás kísérte. Néma tigrisként haladt mellette egy alak, akinek köpenyénél már csak szeme volt feketébb, ami szüntelen feleségén pihent. Ugrásra készen, hogy a széltől is megóvja őket. Már fel sem tűnt a számára, hogy sokszor felejti tekintetét a fiatal nőn, olyan lett számára ez, mintha levegőt venne. Szüksége volt rá. Teljesen elveszett az élményben, így mikor a rózsaszín sóhajtott egyet, kissé meg is ijedt. Közelebb lépett, kezét védelmezőleg a másik derekához közelítette.

-Szeretnél pihenni?-kérdezte, mire a kunoichi meglepetten emelte rá tekintetét.

-Semmi szükség rá Kedvesem!-mosolyodott el és kissé el is pirult férje megszólításán.-Nem rég pihentünk.-pillantott hátra.-Így is sok időt elpazarlunk miattam.-fintorodott el és még mindig a megtett utat vizslatta.

-Az most nem számít.-mondta csendesen Sasuke.-Estére így is odaérünk a vendéglőbe.-magyarázta, de fekete szeme hosszasan elidőzött a nő hasán és az azt simogató kezén.-Ott tudtok pihenni.-mondta és kicsit megköszörülte a torkát. Számára fura volt még, hogy többes számban beszél, de szíve minden alkalommal erősebben dobbant a mellkasában.

-Nem muszáj amiatt a vendéglő miatt ekkora kitérőt tennünk.-fordult férje felé.-Biztos van valahol barlang a palota felé...-magyarázta.

-Arról szó sem lehet!-vágott közbe, amivel elcsitította a másikat.

-De...-keresett volna kifogásokat, de Sasuke megrázta a fejét, ezzel elejét vette a további ellenkezésnek.

-Inkább menjünk!-mondta és kezével közre fogta felesége derekát, így megindulva.

A két shinobi csendesen és összesimulva folytatta útját, míg el nem nyelte alakjukat az erdő sűrűje. Egy-egy lábnyom volt csak hírmondója a nyirkos talajon annak, hogy valakik erre jártak.

****

A kora tavaszi Nap fénye szinte utat tört magának a nagy ablakokon, hogy bejutva a széles folyosókra, erősen verődjenek vissza a fehér falakról, szinte megvakítva az ott tartózkodókat. Csend uralta az épületet, pedig sok ember volt ott. Ki a padon ülve várakozott, ki az ablaknál ácsorgott és az utcákat kémlelte. Egy takarító unottan mosta fel az egyik folyosót, mit sem törődve a mellette elhaladó nővérekkel, akik szórakozottan beszélgettek valamiről.

A hatalmas, üveg bejárati ajtó kinyílt és kilépett rajta egy fekete hajú nő. Léptei nehézkesek voltak, egyik keze derekánál volt, hogy így támassza meg magát. Gömbölyű hasa hosszan elé nyúlt. Nagyot fújtatott, ahogy lesétált azon a pár lépcsőfokon, ami az utcára vezetett. Mire leért, érezte, hogy elfáradt.