Játéknak indult, de emeltük a tétet // Befejezett

Tizenkilencedik rész

IZABELLA
_____________

A Valentin - nap számomra soha nem jelentett túl sokat. Mindig úgy gondoltam, ha valakit szeretsz, akkor azt az év bármely napján kimutathatod, nem kell ahhoz valamilyen napnak lennie, hogy meglepd a párod.

Így február 14 - én a szokásos kedvvel keltem fel. Zsolt már ébren volt, épp a fürdőből jött ki, Szofi pedig a szivesckes pizsamájában lépett ki a szobájából és a szemét dörzsölgette.

Szombat lévén punnyadós napot töltöttünk és egésznap vackokat ettünk és a tv - t bámultuk.

Szofi a telefonját nyomkodta, Zsolt unottan bámulta az egyik romantikus filmet, ami éppen ment, én pedig Mancsot simogattam, amikor Zsolt telefonja megszólalt és azonnal felpattanva a kanapéról a szobájába ment.

- Hova mész? - érdeklődött Szofi, amikor a férfi a kabátját és a cipőjét vette.

- Egy ügyet el kell intéznem. Egy óra és itthon vagyok.

- Munka?

- Ja - vont vállat hanyagul, mire felment bennem a pumpa és szegény Mancsot ledobtam az ölemből.

- Ugye nem nélkülem akarsz menni? Ezerszer elmondtam már, hogy engem nem hagyhatsz ki ilyenekből!

- Szofi nem maradhat egyedül!

- Akkor megyek én is - szólt közbe a lány és már vette is a kabátját.

Zsolt idegesen csóválta a fejét, majd mind a kocsiba szálltunk.
Megígértette Szofival, hogy ő az akció közben a kocsiban marad, majd elindultunk.

Az utcák sötétek voltak es a várost hamar elhagytuk. Egy erdőn keresztül mentünk. Zsolt az utat figyelte, a rádió halkan szólt, Szofi zenét hallgatott és aludt, így én is úgy döntöttem, hogy néhány percre lehunyom a szemem.

ZSOLT
________

Egésznap alig vártam, hogy eljöjjön az este és az időzített ébresztő megszólaljon a telefonomon. Tudtam, hogy Izabella nem fogja hagyni, hogy egyedül menjek dolgozni, ezért is avattam be Szofit a tervembe és kértem meg, hogy kérdezze meg, hova megyek ilyen hirtelen.

A kocsiban előbb Szofi, majd Iza is elaludtak, így csendben vezettem az úton és már nem kellett elrejtenem a mosolyom, hiszen Izabella nem láthatta.

A hosszú, erdős út közepén Iza felébredt és azon bosszankodott, hogy mégis miért nem érünk még oda és egyáltalán hova megyünk.

Egy jó negyed óra múlva az autó leállt. Izabella kiakadt, hogy mi történik és miért nem vagyunk még ott, Szofi pedig felébredt.

– Nyugodj már meg, így nem tudok gondolkozni!

– Zsolt, a benzin kifogyott, az autó leállt, itt állunk a semmi közepén, hideg van és még térerő sincs, hogy valakit hívjunk! Hogy a francba tudnék nyugodt lenni?

– Jó, szerintem keressünk térerőt és akkor minden rendben lesz – mondtam és próbáltam én is idegesnek tűnni.

Izabella erősen csapta be a kocsim ajtaját, majd dühösen lépkedett, kezében a telefonjával és azt nézte, mikor talál térerőt.
Eközben én folyamatosan arra vártam, hogy a beépített emberek elvigyék a kocsit. Amikor ez vége megtörtént, alig vártam, hogy a lányok is észrevegyék és szerencsére nem sokat kellett várnom, hiszen Izabella felém fordult.

– Ennek semmi értelme így. Konkrétan a semmi közepén vagyunk. Inkább üljünk vissza a ko... Zsolt, hol a kocsi?

– Ott áll az út szélén – közöltem lazán, majd én is megfordultam és próbáltam ideges lenni.