Játéknak indult, de emeltük a tétet // Befejezett

Tizenhatodik rész

IZABELLA
_____________

Másnap csak dél körül mentem haza. A redőnyök még le voltak eresztve, a házban sötétség fogadott. Amint beléptem, véletlen elejtettem a kulcsomat. Zsolt a zajra felkászálódott a kanapéról. Dőlöngélve hozzám sétált.

- Mit keresel itt? - hangja rekedt volt és dühös.
- Ideje megbeszélni a dolgokat - ezzel lerúgtam magamról a cipőt és az ablakhoz léptem, hogy felhúzzam a redőnyöket.

A hirtelen beáramló napsütéstől Zsolt hunyorogni kezdett és nyafogott, hogy most azonnal csináljam vissza a sötétséget.
Ezután a konyhába mentem és lecsaptam egy vizes poharat, mellé pedig egy fájdalomcsillapítót és ráparancsoltam, hogy vegye be.
Végül kelletlenül ugyan, de sikerült bevetetni vele.

Nem mondtam el neki, hogy egész éjjel az utcákat jártam. Tudtam, hogy holnapra úgyis elfelejtené, hiszen még a hülye is megmondta volna, hogy Zsolt durván másnapos.

Végül egy olyan fél napos beszélgetés után, amely során mindketten elmondtuk, hogy mi a bajunk, sikerült megtárgyalni mindent. Azt azért nem említettem neki, hogy szeretném együtt tölteni velük a Karácsonyt. Azt meglepetésnek szántam.

ZSOLT
_________

Iza másnap szerencsére visszajött és sikerült megbeszélni mindent. Bár iszonyúan szégyelltem magam, hiszen mégiscsak másnapos voltam.
Biztosan azt gondolja, hogy egy részeges idióta vagyok. Egy szar ember, aki ha a munka már nem segít, akkor a piába temetkezik.

Szerencsére ahogy teltek a napok, a "kis" vitánk is szép lassan elfelejtődött.
December huszadika este már mindketten nyugodtan ültünk otthon, tudva, hogy van egy hét szabadságunk. Iza éppen a konyhában tevékenykedett, én pedig az aktuális meccset néztem, amikor valami neszt hallottunk kintről. Mire én feltápázkodzam volna, a lány már ki is nyitotta az ajtót, ahol egy apró cica dörgölőzött a lábának.

- Szia, te kis cukorfalat! Hát hogy kerülsz ide?

Izabella felemelte a nagyjából fél éves macskát, aki nyávogott egyet.

- Nézd, Zsolt, milyen édes! Ugye megtarthatjuk? Kérlek, mondd, hogy igen!

Izabella úgy nézett rám, mint a kisgyerekek, akik éppen a hőn áhított játékot könyörgik ki a szüleiknél.
Felálltam és én is megnéztem közelebbről a macskát.
Szép színe volt, a bundája sűrű volt, de elég elhanyagoltnak tűnt. Az arca koszos volt, de Izabella már hozott is egy vizes törölközőt, amivel letörölgette az arcát.

Ezután az ölébe vette és leült a kanapéra. Betakarta magát és a macskát is a kedvenc fekete színű plédemmel és simogatni kezdte a doromboló állatkát.
Aranyosak voltak, de szólnom kellett neki, hogy nem fogadhatja be.

- Ebbe a házba nem költözhet macska!
- Most miért? Olyan édes! Mancs lesz a neve, mert a jobb első lába kicsit nagyobb, mint a többi.

És valóban, a jobb mellső lába olyan volt, mintha fel lenne dagadva. Természetesen aranyos volt az állat, Izabelláról már nem is beszélve, amilyen szeretettel simogatta, de nem engedhettem meg.

- Egy éjszakára maradhat - adtam be végül a derekam.

Ezután egész este a macskával foglalkozott. Meg sem terített vacsorához, csupán otthagyta a sütőben a kész ételt.
Leült a szőnyegre és az egyik cipőjéből kiszedett fűzővel játszottak. Később adott neki a vacsorából és egy kis tálat is feláldozott, amiben vizet adott neki.

Mikor zuhanyzás után kiléptem a fürdőből, Izabella már aludt. Édes volt, ahogyan halkan szuszogva fél karral a macskát ölelte. Egy ideig figyeltem, ahogy békésen alszanak, aztán óvatosan elvettem Mancsot.

- Bocs, kishaver - szóltam neki, majd magamtól jó messzire eltartva az ajtóhoz vittem.

Amikor azonban kitártam az ajtót és beáramlott rajta a kinti hideg levegő, megborzongtam és egyszerűen megsajnáltam a macskát. Nem lett volna szívem visszatenni a hidegbe, így inkább bezártam az ajtót, lekapcsoltam a villanyt és Mancsot a szobámba vittem.

A dolgozó szobában kerestem egy megfelelő méretű karton dobozt, amit a szekrényem aljába tettem. A macska végig rajtam fetrengett, amíg készítettem számára a házat.

- Kérlek, Karácsonyig maradj nyugton! Te leszel az ajándéka - köszöntem el tőle, majd betettem a dobozba és becsuktam a szekrényt.