Játéknak indult, de emeltük a tétet // Befejezett

Nyolcadik rész

IZABELLA
_______

Miután Zsolt elvitt, hogy megrongáljuk Bálint kocsiját, sokkal jobban éreztem magam. Sikerült kiadnom magamból mindent és már csak azt sajnáltam, hogy nem láttam az arcát.

A napok teltek, mi pedig egyre több időt töltöttünk együtt. Persze a munkahelyen folyamatosan szívtuk egymás vérét, Dávid és Márk már kikészültek tőlünk.

Egyik délután Zsolt haza dobott munka után, de neki el kellett valahova ugrania, én pedig úgy döntöttem, hogy készítek neki meglepetés vacsorát.

A tv – n ordíttattam a zenét, miközben vidáman főzőcskéztem a konyhában. Zsolt kedvencét készítettem, ami nem más volt, mint a karfiolos disznó.

Mikor végre elkészültem vele, megterítettem és fel is találtam, már csak Zsoltnak kellett megérkeznie. Már bőven elmúlt kilenc is, amikor igazán aggódni kezdtem érte. Próbáltam elérni telefonon, de nem sikerült. Idegesen járkáltam a házban és azon gondolkoztam, vajon hol lehet.

Végül tizenegyig vártam, nem bírtam tovább és végső elkeseredésemben már azon voltam, hogy felhívjam Márkot, vagy Dávidot. Ekkor azonban a kezemben lévő készüléken Márk neve jelent meg.

– Izabella, de jó, hogy felvetted!
– Márk, történt valami?
– Ne ijedj meg, de itt vagyok a kórházban.
– Jézusom, ugye nem Zsolttal történt valami?
– De igen. A kis hősünk verekedésbe keveredett, viszont elég csúnyán bántak vele. Már felébredt, azonban amikor rátaláltak nem volt magánál. Dávid bement hozzá, de egyfolytában azt mondogatja, hogy téged akar látni. Ide tudnál jönni?
– Én..... Persze. De mégis mi történt? Vagy hogy? Azt sem tudom, hogy jutok el oda.
– Oké, mondd meg, hol vagy és érted megyek.

Lediktáltam Zsolt számát, mire Márk döbbenten jött rá, hogy ismeri a címet, de mielőtt elkezdett volna kérdezősködni, én lecsaptam a telefont és készülődni kezdtem.

Márk meg sem érkezett, sőt szerintem igazán még el sem indult, mikor én már kint fagyoskodtam.
A fiú hirtelen lefékezett előttem, én beszálltam mellé, majd Márk a gázra taposott és siettünk a kórházba.
A kérdéseket szerencsére megúsztam, bár tudtam, hogy Márk látja rajtam, mennyire rossz állapotban vagyok.

Márk jóformán még meg sem állt, én már Zsolthoz szaladtam fel a másodikra. A folyosón Dávidba ütköztem, aki feltartott, majd végre sikerült hozzá bejutnom.

Zsolt egy fehér szobában, fehér ágynemű alatt feküdt, bal kezét begipszelték, jobb szeme alatt hatalmas lila folt terült el.

– Jézusom, mi történt veled, Zsolt?
– Úgy örülök, hogy látlak.

Leültem az ágy mellé helyezett székre és hallgattam, ahogy a férfi beszámol arról, mi történt vele. Alig tudtam felfogni bármit is, egyrészt a sokk miatt, másrészt pedig azért, mert Zsolt összevissza beszélt.

– Van itt hozzá tartozója? – kérdezte tőlünk a folyosón az egyik orvos.
– Nem, mind a kollégái vagyunk – rázta a fejét Dávid.
– Akkor sajnálom, de nem adhatok semmiféle tájékoztatást.
– Elnézést uram, én Zsolt élettársa vagyok – böktem ki, mire Dávid és Márk döbbenten néztek rám, az orvos pedig elhívott engem onnan, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.

Szerencsére komolyabb baja nem esett, azonban még két napig bent tartják. A karja eltört, de más komolyabb sérülése szerencsére nem lett.

Megköszöntem az orvosnak a tájékoztatást, majd a rám váró férfiakhoz léptem.

– Mi van vele?
– Semmi különös. Csupán a karja tört el. Két napig még bent lesz, de aztán haza jöhet.
– Kösz, hogy bekamuztad – veregette meg a vállam Dávid, mire Márk szúrós szemmel nézett rám. – Haza doblak.
– Köszönöm, nem kell, én nem olyan messze lakok innen.
– Rendben. Akkor jó éjszakát, holnap pedig találkozunk.

Dávid lelépett, Márk pedig utána sietett. Nem sokkal később ő visszatért, hogy haza vigyen engem.

Behívtam a házba, hogy ne legyek olyan egyedül és megkínáltam Zsolt kedvencével.

– Mit keresel itt, Izabella?
– Kérlek szépen, ne mondd el senkinek! Zsolt nem akarta, hogy mindenki arról beszéljen, hogy együtt vagyunk. A barátom pár hete kidobott a lakásból, így kénytelen voltam menni valahová. Barátaim szóba sem jöhettek, a szüleim pedig vidéken élnek. Jobb híján pedig maradt Zsolt.
– Nem mondom el senkinek – ígérte meg. – De szerintem nála jobbat érdemelsz.
– Nem vagyunk együtt. Csupán befogadott.
– Értem.

Márk gyorsan távozott, én pedig egyedül maradtam a házban. Hiányzott Zsolt, de mivel nem volt itthon, úgy döntöttem, elfoglalom a szobáját, amíg nem jön.

Így hát zuhanyzás után Zsolt szobájába mentem és bebújtam a puha takaró alá. A paplanból Zsolt illata áradt, ami valamelyest megnyugtatott és könnyebben álomba merültem.