Árva gazdag✔️

I. Évad - X. Fejezet

El sem hiszem, hogy Timothy ezt tette velem.
A fájdalom erősen hasított nemiszervembe, össze estem és elveszítettem az eszméletemet, talán több óra telt el mire újra észhez tértem, de továbbra sem láttam semmit.

Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy miért tette ezt velem, meddig fogja ezt húzni, és mi lenne a lehető legjobb döntés, hogy a nénikémet is biztonságba tudjam. Ezek után nem tehetem meg azt, hogy úgy döntsek, mellette szenvedem le az egész életem, és talán az életemmel kell később fizetnem, hogy minden szerettem biztonságba lehessen.

Hiányzott már ez a fránya ajtónyitódás. Dehogy hiányzott, ez viccnek is rossz volt. A fájdalmat továbbra is éreztem, gyötört mindvégig.
-Jobban vagy?-kérdezte az ismerős hang.
Komolyan megkérdezi, miközbe ezt tette velem? Nem válaszoltam, lehet nem a legmegfelelőbb pillanat a sértődöttségemre, de egy másodpercet nem szerettem volna beszélni Tomthyval.
-Válaszolj!-emelte fel a hangját.
Miért ő kiabál velem, miközbe neked kellene vele Cheryl, ne hagyd magad.
-Szerinted jól vagyok, miközbe az ujjaiddal megerőszakoltál? Hányok tőled. Nem ettől fogsz birtokolni, hogy így viselkedsz velem.-mondtam határozottan, és felemeltem a hangom. Próbáltam határozott lenni, de kicsit úgy érzem nem volt elég.
Jó voltál Cheryl, ne aggódj.

Minden procikám remegett a félelemtől, nem tudtam, hogy milyen arckifejezése van, nem tudtam mi jár a fejébe.

Egy határozott mozdulattal eloldozta a kezeim és segített felállni. A nőiességem hasogott a fájdalomtól, de próbáltam magabiztosan állni. A szemeimet továbbra sem tudtam használni, de a haragom ellenére erősen Timothy karjába kapaszkodtam. Próbáltam magabiztos maradni. Menni fog, menni fog.
Éreztem Timothy kezét a derekamon, nem akartam rosszat tenni, tűrtem, a félelem uralkodott az egész testemen, a fájdalommal együtt.
-Légy az enyém.-suttogta a fülembe.-képes vagyok rá, hogy érted megváltozzak.
-Kezdd azzal, hogy leveszed ezt a szart a szememről.-mondtam határozottam.
Jól csinálod Cheryl, menni fog!
Bíztattam magam, de mind a ketten tudtuk, én és a tudatalattim is, hogy esély sincs arra hogy valaha az övé legyek.

Gyengéden hozzám ért és megfordított, a hátamnál volt, kikötözte a szemem de még nem vette le rólam. Féltem, hogy mit fogok látni..
-Kérlek, engedd hogy bízzak benned.-mondta, de tudatlattimmal együtt csendesen nevettünk ezen a mondatán.

Undorító, hogy pár órája még az ujjaival okozott fájdalmat, most pedig gyengéden bánik velem, egyenesen hányni tudok tőle.

A fájdalomtól még mindig lüktettem, a szemem még mindig el volt takarva, nem tudom, hogy mit fogok látni, mintha megállt volna az idő, aztán egyszer csak hirtelen, levette rólam a kendőt..