Árva gazdag✔️

I. Évad - XXXV. Fejezet

Életemben először a saját gyermekem sírására ébredtem fel, gondolkozás nélkül felálltam az ágyból, pedig még nem lett volna szabad, és felvette a karjaimba.
-Itt vagyok már kincsem.-csitítottam, majd Nancy beszaladt.
-Cheryl, még nem lenne szabad felállnod az ágyból.-szaladt oda, majd segített leülni.
-Ne aggódj Nancy, jól vagyok.-nyugtattam meg.-azt hiszem éhes a kicsi.
-Az első etetésed.-mondta mosolyogva, majd bólintottam, és elővettem a mellemet és megettem a kisfiam.
-Olyan furcsa, mégis olyan csodálatos.-mondtam, közbe mosolyogva szemléltem az újszülött csecsemőt.
-Fantasztikus anya lesz belőled.-mondta kedvesen.
-Neked van gyereked? -Kérdeztem, majd Nancy lehajtotta a fejét.
-Igen, van egy gyermekem.-bólintott, de szomorú volt.
-Hol van most? -Kérdeztem, majd lenéztem a babára, aki még mindig evett.
-Tudod, amikor teherbe estem én nagyon szegény voltam, könnyen nem tudtam volna felnevelni őt, amivel tisztába voltam, de mindig elítéltem az abortuszt.-mondta, én pedig figyelmesen hallgattam.-árvaházba adtam, nem tudom, hogy mi van vele, hogy örökbe fogadták-e, de tudom, hogy soha nem bocsátaná meg nekem.-mondta, közbe könnyebben gyűltek a szemébe.
-Hidd el Nancy, hogy megértené, és összetenné a két kezét, ha megtudná, milyen csodálatos nő vagy te.-mondtam mosolyogva, és biztatóan néztem rá.
-A baba jól lakott, most meg kell büfiztetni.-mondta, én pedig aggódva néztem rá.
-Kérlek segíts nekem.-mondtam, majd mosolyogva beszaladt a fürdőbe egy törölközőért, amit a vállamra terített.
-Emeld a fejét a válladhoz és öleld magadhoz, a fejére vigyázz nagyon.-mondta, én pedig tettem amit mondott.-tartsd a fejét.-parancsolta, és követtem az utasításait.-a fenekénél tartsd, járkálj vele, rázd.-mondta, én pedig tettem amit mondott.
-Nem akart megkeresni a gyermeked? -Kérdeztem, miközben járkáltam Daviddel.
-Nem.-mondta, de láttam rajta, hogy még mondana valamit, de nem tette.
-Milyen nemű volt? -Kérdeztem érdeklődve, majd elmosolyodott.
-Kislány.-mosolyogva mondta.
-Hány éves leginkább?
-Húsz.
-Biztosan csodálatos ő is.-mondtam, majd bólintott.

David első büfije megtörtént, amit hatalmas örömmel fogadtam, Nancy pedig segített nekem mindenben, majd kiment, David pedig elaludt újra, én pedig tartottam egy időm, és vettem egy meleg zuhanyt, majd rendbe szedtem magam.

Felvettem egy egybe részes otthoni fehér ruhát, ami elég oversize volt, és egyszerűen imádtam, valamint felvettem hozzá egy fekete-fehér sportcipőt, és kimentem a szobámból egyenesen Timothy dolgozószobájába, aki beszélni akart velem.

-Bocsi, zavarlak? -Álltam meg az ajtóban, majd felpattant a dolgozószékből.
-Dehogyis, a baba? -Kérdeztem, majd a hüvelyk ujjammal a hátam mögé mutattam.
-Nemrég aludt el, említettük, hogy beszéljünk, azért jöttem.-mondta, majd bólintott.
-Igen, gyere foglalj helyet.-mondta, majd bólintottam, és leültem.
-Mit szerettél volna mondani? -Kérdeztem, majd leült velem szembe, ahogy szokott.
-Azt hiszem itt az ideje, hogy mindent megtudj.-mondta, én pedig bólintottam.
-Igen, ezzel egyet értek.
-Kezdjük a kisboltnál jelenlegi első találkozásunkkal.-kezdett bele, én pedig figyelmesen néztem rá.-ismertelek már akkor, amit a vacsora közben említettem neked, ezért vásároltam fel az egész árvaházat. A legokosabb lány feszültsége az összes közül, a legszebb, kimagaslóan különlegesnek találtalak.-mondta, én pedig hallgattam, és próbáltam egy kicsit megértő lenni.
-Ugorjunk át az elrablásomhoz, és Davehez.-utasítottam, és bólintott.
-Valóban elraboltalak, de amikor az ujjaimmal ..- mondta, de én közbevágtam.
-Ezt is ugorjuk át.-sóhajtottam, mert tudtam, hogy bocsánatkérés jön, vagy a hamis megbánás.
-Azt akartam, hogy boldoggá tegyelek, olyan szinten, milyen amilyen boldog még életedben nem voltál.-furcsán néztem rá, majd megráztam a fejem.
-Nem Timothy, nem tudom, hogy te hol jártál akkor, amikor a félelemtől nem tudtam mi a jelenlegi legyek, hogy mikor bántasz engem újra, van Anit.-mondtam ingerülten.
-Féltettelek Davetől.-mondta ki határozottam.
-Dave a legjobb ember volt az egész világon.-jelentettem ki.-mindent megtett, hogy megóvjon és az életét adta volna értem.
-Dave egy gyilkos.-mondta, de én ezt tudtam.-én mentettem meg őt.
-Tudom, de nem mentetted meg, hanem piszkos munkákat bíztál rá. De képzeld Timothy, én is gyilkos vagyok.-vigyorogva álltam fel, majd furcsán nézett rám.-a faháznál rengeteg emberedet én öltem meg.
-Te? -Nézett rám kérdően.
-Mondok jobbat, ha annyira óvni akartál, akkor az embereid miért lőttek meg engem is? -Kérdeztem, majd a vállamra tettem a kezem.-pont itt.
-Ezeket miért nem mondtad el soha? -Nézett rám, majd felállt Ő is.
-Mert soha nem kérdezted.
-Mi volt köztetek Davvel? -Nézett rám, és láttam a szemeiben a lelkiismeretfurdalást.
-Őszinte szerelem, egy kisbabánk lett, akitől te elvetted az apját, itt maradtam egyedül, a mai napig nem tudom feldolgozni azt, hogy elveszítettem életem szerelmét miattad.-böktem a mellkasára, közbe könnyebben gyűltek a szemembe.-tizennyolc évig, soha nem tudtam senkit úgy szeretni, mint őt, és te, Timothy Butler elvetted tőlem, mert teljesen a megszállottam voltál-mondtam, majd kifolyt a könnycsepp a szememből, amit ebből letöröltem.
-Nem tudom már visszahozni.-mondta, és szomorú tekintete volt.
-Miért ölted meg? Miért döntöttél így? -Kérdeztem, majd mély levegőt vettem.
-Anihez elmentem egy héttel azután, hogy ti elhagytátok a várost, és Los Angelesbe mentetek, azt mondta, nem tudja hol vagytok.-itt a szavába vágtam.
-Valóban nem tudta pontosan, csak a faházról tudott, de hogy hol, azt nem.
-Igen, és az az egyetlen faház volt, megfigyeltük, elmondta, ott voltatok és megtámadtunk titeket figyelni arra, hogy téged ne bántsunk.-mondta, én pedig felidéztem azt, hogy Dave akkor védett.-az összes ember meghalt, ti pedig teljesen eltűntetek , majd Aninek jött egy telefonhívás, amit lehallgattunk és megnéztük hol vagytok, egy panziónál voltatok, de amikor odaértünk nem láttunk semmit.

Nem bírtam visszafogni magam, az emlékeket magamba tartani, és elsírtam magam, de mindent törölni kezdtem a szememben, most utálom, ha gyengének tűnök az ellenség előtt, azt sem bírtam feldolgozni, hogy Ani hátba szúrt, valamint az én őrült telefonhívásom, ami meggondolatlan volt, azzal járt, hogy Dave meghalt.
-Meséld tovább, még bírom.-mondtam, majd bólintott.
-Ti gyalogoltatok, míg nekünk autónk volt, és követtük a taxit, de ezúttal én is ott voltam.
-Ha nem hívom fel Anit, lehet, hogy még Dave élne? -Kérdeztem sírva, majd bólintott.
-Akkor nem találunk rátok.-ahogy kimondta összerogytam, és még jobban sírtam.
-Láttam ahogy szeretkeztek, ahogy nem alszok, mert képeket nézegettetek, és mindezt én akartam csinálni veled.-felálltam, majd határozottam meglöktem.
-Te nem vagy normális, láttad, hogy mekkora a szerelem köztünk, mégis megtetted ezt a velem! -Ordítottam sírva.
-Elgondolkoztam azon, hogy nem teszem meg, de Ani, aki ott ült mellett.-ekkor éreztem azt, hogy nekem ez az egész sok.-ő mondta, hogy tegyem meg.

Akiről azt gondoltam, hogy mellett van, ő volt a legjobban ellenem. Aki miatt a legjobban aggódtam, ő okozta nekem a legnagyobb csalódást, csak néztem
magam elé, és minden szomorúsággal, csalódottsággal szembesítettem magam. Hazugság volt az egész életem.

Eszembe jutott a Davvel való kapcsolatunk, az, amikor együtt szöktünk el és futottunk át az úton, megmentettük egymást az életben, megtanította, hogyan távolítsák el az emberből a golyót, megtanultam bánni a fegyverrel, hogy megvédhessem őt, és magamat, a nevetések és a veszekedések, amikor együtt mentünk el Los Angelesbe, hogy minél távolabb legyünk Timothytól, a faházban töltött egy hét, majd a fegyveres támadás, és a magunk mögött hagyott holttestek, az este, amikor neki adtam a becsületem, és az este, amikor majdnem elveszítettem. Az utolsó napjaink együtt, a vele való zuhanyozás és a szeretlek szó kimondása az utolsó pillanatokban, majd az, ahogy elveszítettem őt örökre.

Miért van mindenki ellenem?

Csak magam elé bámultam, és szembesültem a tényekkel, majd egy hatalmas döfést éreztem a tarkómban, és Timothyra nézve láttam, hogy az arca, és az inge csupa vér, de én ezt már nem bírtam feldolgozni. Minden elmúlt. Örökre.

🤍Timothy szemszöge🤍

Cheryl maga elé bámult, és sokként érte az, amit elmeséltem neki, hosszú percekig volt csend, majd hallottam, ahogy betörik az ablak, és Cheryl vére rám fröccsent, nézett maga elé tágra nyílt szemekkel, majd elveszítette az eszméletét, és egyenesen rám rogyott .
-NANCY, DANIEL, FRANK, MINDENKI! SEGÍTSETEK.-ordítottam pánikolva, pedig Cheryl már nem volt eszméleténél, valaki lelőtte őt.

Senki nem jött be a dolgozóba, és senki nem hallotta ahogy ordítok, rengeteg perc telt el, amikor a sofőröm rohant be a szobába.
-Cheryl kisasszony.-mondta, majd a megnézte, hogy lélegzik-e még.-Mr.Butler, Cheryl kisasszony nem lélegzik, meghalt.

Mikor ezt kimondta, Cheryl fia, David hangosan sírt szinte ordítva, és semmi mást nem hallottam a gyereken kivűl, aki egyetlen naposan veszítette el az édesanyját.

Befejező.