Árva gazdag✔️

I. Évad - XX. Fejezet

Nem hallgattam Davere, mintha kikapcsolt volna az agyam, és erősen arra koncentráltam, hogy meghaljon mindegyik, majd azon kaptam magam, hogy kifogyott a lőszerem, eszméletlenül megijedtem, és Dave elém ugrott, majd lelőtte a maradék két férfit, megragadta az utazót és a kezemet, majd elhúzott onnan és együtt szaladtunk el a helyszínről, egyenesen egy sikátorba, ahol leültem és a levegőért kapkodtam.
-Te normális vagy?-kérdezte idegesen, szinte ordított velem de nem zavart egy percig sem.
-Engem kurvára nem ölnek meg, de téged bármikor megölhetnek, amit nem bírnék elfogadni Dave.-ligehtem, majd a szemeibe néztem.
-Inkább haljak meg érted, minthogy meghalj és úgy éljek tovább.-mondta idegesen, ingerülten, majd előszedte a táskából a lőszereket, és hozzám dobott párat.
-Miért nem adtad ide?-kérdeztem feldúltan.
-Mert nem akartam hogy bajod essen és tovább lőjj.-mondta felháborodva.
-A faszom kivan azzal, hogy folyamatosan védeni akarsz.-mondtam haragosan, de őszintén.
-Akkor csináld egyedül a dolgaid.-mondta idegesen, majd megtöltötte a fegyvert és olyan helyre tette, ahol nem látszódik, de kéznél van, majd felállt és elindult.

Megtöltöttem a fegyvert és ugyan úgy cselekedtem mint Dave, aki után rohantam.
-Nem úgy értettem.-mondtam, de egy kicsit még ideges voltam.
-Leszarom.-ment tovább, én pedig utánna nyúltam és visszahúztam a kezét megragadva.
-Ne haragudj, hogy ilyen hálátlan vagyok, de elég felnőtt vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem mi a jó és mi a nem.-mondtam őszintén, mire nevetni kezdett.
-Tizennyolc évesen kurvára nem vagy felnőtt Cheryl. Ha nem lennék neked akkor Timothy megerőszakolt volna, elvett volna feleségül erőszakkal, fenyegetéssel és egy szobába bezárt volna, aztán néha bement volna hozzád hogy megdugjon. Válaszd ezt, ha úgy érzed hogy a faszod kivan.-ment tovább idegesen.
-Dave állj meg!-kiabáltam rá határozottan.

Igaza van, biztos vagyok benne hogy jobban ismeri Timothyt mint én és sokkal jobban látja a dolgokat hiszen idősebb tőlem, de ez akkor sem jó, ha csak ő akar megvédeni.

-Mivan?
-Taníts, képezz ki úgy ahogy tudsz, csinálj belőlem Davet, de hagyd, hogy kiálljak érted úgy ahogy te is értem. Nem érted meg, hogy nem akarom hogy bajod essen?-miközben ezt mondtam, odasétáltam hozzá, és megérintettem az arcát.
Láttam a szemében azt, hogy az érintésem lenyugtatta, ami eszméletlenül jól esett nekem.
-Azért védelek, hogy ne raboljon el mégegyszer. Beleőrülnék.-nyúlt a kezemhez, majd a mellkasához tette azt.-beloptad magad ide, és nagyon fontos lettél nekem.
Micsoda? Ezt most hogy értette? Ezt most úgy értette hogy szeret?
Nem tudtam megszólalni, hiszen belémfojtotta a szót. Megérintette az arcom, és egy újabb puszit adott a homlomora, de a szívem legeslegmélyén reméltem, hogy ezúttal a számra fogja adni.

-Hogyan tovább?-kérdeztem a szemeibe nézve.
-Hogyan tudta meg hogy ott vagyunk?-tette fel a költői kérdést.
-Erre én is kíváncsi lennék, de semmi nem jut eszembe.-mondtam, közbe az agyam folyamatosan járt.
-Benne lehet a pakliban az, hogy Ani árulta el?-kérdezte mélyen a szemeimbe nézve.
-Teljesen kizárom ezt, soha nem lenne képes ártani nekem, attól tartok a Timothyval való találkozása alatt intézett valamit az a seggfej.-mondtam el a gondolataim, amiben egyáltalán nem vagyok biztos.
-Ha találunk egy telefonfülkét felhívod Anit, és beszélsz vele, megpróbálod kideríteni azt, hogy egyedül hagyta Timothyt egy percre is, de akkor beszélsz vele utoljára, elmegyünk Los Angelesből is.-mondta Dave, majd bólintottam.

Tudom hogy nagyon okos, és tudja mikor mit kell tenni, és ami azt illeti, ő sokkal jobban ismeri Timothyt. Nagyon bízok Daveben, még soha nem bíztam így emberben.
-Most hova megyünk?-kérdeztem kicsit aggódva.
-Sétálunk, megállunk valahol, pihenünk és megyünk tovább. Nincs hova mennünk, sehol nem biztonságos.-mondta, én pedig bólintottam.

Megfogtuk a táskáinkat, és elindultunk, olyan utcákba próbáltunk menni, ahol nem nagyon járkálnak az emberek, a baseball sapka amiben eljöttünk a fejünkön volt, koszos volt a ruhánk, és jó lett volna átöltözni, de erre sehol sem volt lehetőségünk, egy kicsi elveszettek voltunk, de éreztem, hogy mindent képesek vagyunk megoldani, hiszen egy hete minden nap bebizonyítjuk ezt egymásnak. Időközben besötétedett, és őszintén, kezdtem nagyon félni attól, hogy mi lesz ez után, két opció van. Élet vagy halál, és mi döntsük el, hogy hogyan élünk, esetleg halunk meg, minden napunk egy hatalmas kérdőjel.

Túl éljük?