Tsukishima Kei x reader

20.

El sem hiszem hogy sikerültvegy épkézláb részt hoznom... Bevallom, nagyon szégyenlem magam hogy ennyi ideig hitegettelek titeket, igaz azt írtam hogy majd hozok részt a szünetben, sajnos ezt is elbuktam.
Egyszerűen nem volt ötletem, és akárhogy is bróbálkoztam egyszerűen nem sikerült rávenni magam hogy írjak.
Igaz kijött pár új könyvem is, de ezeket sem most írtam, mondhatjuk úgy is hogy ebben az elmúlt kettő vagy három hónapban (nem is tudom már) semmi értelemes, értékelehető dolgot nem csináltam.
Sok minden volt most az életemben és valahogy nem sikerült. Épp ezért hihetetlenül elcsodálkoztam hogy még is hogyan lehet itt ez a sok olvasás és vote. Tényleg nem érdemlem meg hogy bárki is olvassa még ezt a könyvet, de minden esetre nagyon nagyon köszönöm!
Gondolom tudjátok hogy ilyenkor általában van egy külön rész, de úgy éreztem erre most nincs szükség, ha tévedek és szeretnétek akkor nyugottan szóljatok mert szívesen megírom!
Még egyszer nagyon sajnálom hogy csak most sikerült ezt a részt megírní, főleg hogy éppen most járunk a történet eggyik legnagyobb fordulatánál.
Az a helyzet hogy nem akartam több ilyen semmirekellő töltelék részt hozni. Próbálnám egy kicsit jobban vezetni ezt a könyvet, épp ezért sajnos most sem lesz gyakran rész, de azt azért szeretném betartani hogy mindenképp kerekebb hosszabb részek legyenek amik nem olyan összecsapottak. Viszont az is igaz, hogy innét több féle képpen is lehet folytatni és nem tudom hogy hogyan.
Jelen pillanatban azt kell eldönteni hogy mennyi időre tervezzek. Akár lezárhatnám pár nagyobb résszel, de még sokáig is lehetne folytatni. A másik pedig, a vég. Boldog vagy szomorú? Fogalmam sincs. Ilyen szinten semmi tapasztalatom. Nem tudom melyik lenne a jobb. De őszintén én már azon is elgondolkoztam hogy röviden Lezárnám a könyvet, és elkezdenék egy új könyvet " második évad " névvel.
Nem tudom mi lenne a jó, és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Ha van kedvetek nyugodtan leírhatnátok a véleményeteket a könyvel kapcsoatban, így talán céltudatosabban, határozattabban tudnám folytatni a könyvet, és mindenkinek jobb lehetne. A többi könyvemben is própálkozom majd részek kirakásával, főleg hogy segítséget is kaptam amit nagyon becsülök és köszönök.
Köszönöm hogy elolvastad ezt a "rövid" bevezetőt, remélem hogy tetszik majd ez a rész!

...

Miután hazaértünk készítettem magamnak egy jó erős kávét vagy egy tonna cukorral, egyrészt mert megint az ájulás szélén álltam, másrészt meg mert ahhoz hogy megmaradjak bokuto melett ahoz vagy koffein vagy valami drog kell, és hát drog az sajnos nincs.

- Szóval? - ült le elém bokuto

-Szóval...?

-....

- Szép ez a szönyeg... - kezdtem el a földet bámulni.

- Jaj beszélj már! - rázta meg a vállam

- Jó de...

- Jaj gyerünk már, gyerünk már,gerünk már, gyerünk-

- Hagyd már abba! - kiáltottam rá

- Nem hagyom, nem hagyom nem
hagyommmm!-folytatta,és ezen a ponton jöttem rá hogy bokutohoz inni kell még pedig masszívan.

- Édes istenem, ha nem hagyod abba akkor én egy szót sem szólok! - közöltem, és láss csodát néma csönd lett. - Hát szóval az úgy volt... Öhm... Mennyit is akarsz hallani?

- Az egészet! - vágta rá

- Megszülettem.

-Jaj ne szórakozz már! Csak mond el hogy hogyan érzel és add ki magadból a dühöt. - utasított.