Tsukishima Kei x reader

22.

...

A napok egyre csak telnek és telnek, mintha mindegyik ugyan olyan lenne, de végül is ez nem is akkora baj ha jól érzed magad.

Egy újabb edzés várt, egy csodállatos erősítés. Habár az edző azzal hitegetett hogy csak egy kis bemelegítés lesz, természetesen az egész edzést betöltötte.

Hiroto is eljött, nem vágom hogy miért de ott volt.

- Az az új pasid? - mutatott rá az egyik csapattársam, és a lehető leglenézőbben pillantott rám. Valami olyasmire gondolhatott hogy ,te már megint k@rváskodsz? '

- Akkor se járnék vele ha fizetnének! - közöltem egyszerűen, aztán irányt váltottam.

Már mélyen elmerültem a gondolataimban plankelés közben, amikor elkezdtek lecseszni azért amiért nem jól tartom magam, ebböl az közetkezett hogy biztos azért mert gyenge vagyok, ebből az hogy biztos mer annyira vékony vagyok, ami biztos azért van mert nem eszem. Tehát mindenki velem ordibált, plankalés közben és ráadásul egyszerre. Ezért imádom az  embereket. Ekkor jöttem rá hogy nem, mégsem érzem jól magam.
Ilyenkor mindíg olyan ,gyorsan'
Rebül az idő. Úgyhogy egy olyan két évnek tűnő két óra után, végeztünk.

Ahogy indultam volna a lehető legrövidebb úton kifelé valakinek véletlen neki mentem, és hát kinek mentem neki, vajon kinek? Hát persze hogy annak akinek legkevésbé akartam volna.

- Öhm, bocs Tsukki! Vagy is hogy Tsukishima. - javítottam ki magam.

- Mi? - nézett rám értetlenül.

- Hát, csak nyelvbotlás volt, már megszoktam hogy így hívlak... De mind egy,  sajnálom, nem akarlak zavarni, úgy hogy megyek is. - már majd nem el is indultam, de utánnam szólt.

- Nem baj. Úgy hívsz ahogy akarsz. - Nézett rám átlagosan.
Átlagosan, teljesen. Hogy lehet hogy valaki ennyire eltudja takarni hogy mit érez. Nem is tudom hogy irigyeljem vagy sajnáljam.

- Öhm, oké,- Nevettem el magam kínosan- megjegyzem. - ismét megfordultam, és indultam volna.

- Gondolom nem olvastad el.

- Hát tudod én el akartam, de...

- pff, gondoltam. - közölte lekezelően, de ő is észre vette hogy túlzásba esett, ézért inkább faképnél hagyott.

Csak meredtem magam elé, de Hiroto egyből oda vágódott.

- Na mivan mit akart a szöszi? - érdeklődött.

- Áh semmit, csak... A kulcsot kérte el a szertárhoz.

- Hmm, érdekes.

- Szerintem azárt nem annyira.

- Hát ha te mondod. Egyépként jól jáccottál ma. - viccelődött.

-,Kösz.'

- A kedvenc részem az volt amikor mindenki veled ordibált. - mivel látta hogy erre semmilyen választ nem fog kapni, kicsit lazábbra vette a témát. - Na mindegy, gyere mert nekem haza kell érnem időben.

- Ja persze, szerintem már mindenki megszokta hogy éjfél után érzs haza. Részegen...

- Igen de még mindíg nem akarják elfogadni.

Hamar hazaértünk, mivel rohadt gyorsan mentük hogy a kis hülye hazaérjen. 'Biztos hogy tanulnia kell.,

- Szia, Név! - ölelt meg, a keze viszont kicsitt lejebb csúszott a kelletnél, nagyon kellemetlenül érezted magad, de azért elkönyvelted véletlennek.
Elbúcsúztatok és  egyből hazamentem.

Ahogy éjféli negyed egykor végeztem, indultam volna aludni, de a kupleráj (fogalmam sincs hogy j-vel vagy ly-nal kell-e  írni) közepén megpollantottam azt a bizonyos levelet. Emlékszem amikor befostunk bokutoval mert este becsöngetett valaki, de végül csak ő volt, és a kezembe nyomta a borítékot. Vaciláltam hogy kinyissam-e, de végül bokutó lebeszélt, azóta pedig nem mertem kibontani, féltem hogy nagyon elküld a p@csába, vagy csak hogy leírja hogy csalódást okoztam.

Ahogy bámultam a levelet, egyszer csak kitörtek belőlem a könnyek. Elkeseredtem azon hogy döntésképtelen vagyok, azon hogy elbuktam egy ilyen fontos embert aki még mindíg haragszik, és még valószínüleg a csapattársaim is utállnak.

...

Hát ez lenne az új rézs. Remélem érthető és  nem túl rövid. Végre raktam bele egy kicsit tsukkiból is. Remélem tetszett! A következő részt nemsokára hozom!
És ismét köszi a segítséget kitkat_inka06