Tsukishima Kei x reader

17.

...

El is érkezett a csodállatos halloweeni buli. Igazándiból annnyira nagyon készültem rá, hogy felvettem egy fehér ruhát és sötétebb sminket csináltam.
Nesze b@zdmeg szellem.
És az az igazság hogy, furán érzem magam.
Tsukki úgy viselkedik mint egy , nem is tudom. Még jobban magába fordult. És ha megkérdezem úgy kezeli, mint ha meg sem kérdeztem volna.

De biztos csak... Bár tudnám mi az!

A csodállatos öltözékemben indultam meg az iskolába.

Ahogy vettem a lépteimet  egyszer csak magam mellett talátam az endermant.

-Szia!-mosolyogtam rá.

- Csak menjünk. - haladt tovább.  Ez de jól esett.

Megfogtam a kezét, hátha kivált belőle valamit. De semmi. Viszont amint szembe jött valaki elengette a kezem.

- Öhm... Tetszik a ruhám?- próbáltam
terelni valahogy.

- Nem. Nagyon szar. - jelentette ki egyszerűen.

Nem akartam veszekedni. Már nem volt kedvem belemenni. Itt valami rohadt nagy probléma van. Ami valamikor tuti hogy ki fog törni.

- A tiéd nem rosz. - tereltem ismét.

- Azt se tudod hogy  minek öltöztem. - mondjuk egy taplóparasztnak?!

- Csak nem orvosnak? - mutattam a sztetoszkópjára.

- No shit sherlock!

- Yamaguchi! - figyelmen kívül hagyva a beszólást, Integettem a közeledő fiú felé.

A nagy szőkeség mögött sétáltunk aki már a fejére is csapta a fejhalgatóját.

- Tudod mi van vele? - kérdezte Yamaguchi.

- Fuuu nem, de kikészít!

- Nagyon szarul fest.

- Hát az biztos hogy hosszú lesz még a mai nap!

Megérkeztünk az iskolába. Mát mindenki a hátnán pörgött. Ismét csak annyi, undorító. Minddnki elvárja hogy jólérezem magam. De nem érzem jól magam. Brzasztóan érzem magam. Amint szembejött velemi Satori, elindultam a lépcsőn.

Felmentem az osztály terembe megint olyan egyedül éreztem magam. Megint én cseszzem el?

Vártam hogy hátha, csak hátha nyílik az ajtó. És az a Tsukki belép és megvígaztal. Nevedségesen váttam, pedig tudtam hogy úgy sem jön senki.
Nyílt az ajtó.

Felkapam a fejem. De csak a szél...

Egy árva könycsepp folyt le az arcomon. Gyorsan letöröltem.

- Én húztam innen!

Amint sétáltam kifelé, tsuki és követni kezdett. És együtt sételzunk kifelé.

- Milyen volt? - kérdeztem ridegen.

- Frán érzem magam, - válaszolt egész tűrhetően, - de hagyjuk. - mondta olyan hangsúlyal ami, egyszerűen felcseszte az agyam.

- Ne hagyjuk!

- De! - tiltakozott

- De én tudni akarom hogy mit érzel! De akkor kezdjük velem! Ugy érzem hogy csak egy púp vagyok a hátadon, jelentek én neked bármit is? Mert folyamatosan szégyelsz!
Mikor beszéltél velem utoljára, utoljára őszintén...? Aztán megjelensz teljesen szétcsapva és még azt sem engeded hogy bedzéljünk róla! Vagy ennyire idegesítelek? Vagy Mi miért.
Úgy viselkedsz mintha csak túl akarnál lenni az egészen. Akkor mond ki!

-Megcsaltalak. - vágta rá lehajtott fejjel.
Összetört a világom.

-Tudtam hogy nem leszek elég.
Remélem... Remélem ő sokkal sokkal jobb nálam. Megérdemled. -

-Én... - bámulta a földet.

- Nem! Nézz a szemembe ha hozzád beszélek. - kiabáltam bőgve - Azt akarom hogy olyan legyen Aki nem  ilyen szánalmas, és akit nem kell szégyenled. -Csak annyi hogy, Sajnálom tsukkishima! Sajnálom.

Szeretem magamba hogy mindíg pont az ellenkezőjét csinálom, mint amit mondtam, szóval. Itt lenne ez a rész is. A folytatás idelyéről, már tényleg fogalmam sincs. És ez egy kicsit, egy kicsit érdekes lett😦, de del a fejjel!
Remélem tetszett!