Ti és Én

5.rész

   Miként visszaérünk a kollégiumba, bezárom az ajtót, behúzom a függönyt és felkapcsolom a villanyt. Én nem játszom el ezt még egyszer. Nincs pénzem visszamenni az otthonomba. Ha, esetleg haza is jutnék, évek múltán tudnék csak elmenni egy másik egyetemre, hiába vagyok állami támogatott. Meghalni nem akarok, a szüleim,  miként megtudnák, hogy ez történt, abban a pillanatban rángatnának haza, bármibe is kerül. Hiába nem lennék sokkal nagyobb biztonságba. Az se utolsó szempont, hogy lövésem sincs, mi mást kéne csinálnom. Elvégeztem az alapszakot középbe, de nagyon kevés helyen tudnék elhelyezkedni vele. Ez volt az álmom, mióta kiskoromban a TV-ben láttam ezeket a dokumentum filmeket, mert nem volt más csatorna. Ráadásul, nem tudom, hogy Kentin mit tervez a jövőével, de egyedül se maradnék szívesen. Őszintén, az osztályomban nincs sok szimpatikus ember. 
  -Mit fogsz csinálni?-Kentin leült az ágyamra. Teljesen megváltozott a hangja, a viselkedése. Kifordult abból a srácból, akit ebben a 2 napban megismertem. Olyan félénk és szomorú lett. A szoba is sokkal hidegebbnek érződik. Őszintén, én is meg vagyok ijedve. Félek attól, hogy mi fog itt várni rám a maradék 178* napban, félek attól, hogy mi lesz, ha haza kell mennem. Válaszolni akarok, de kopognak az ajtón. Már, ha ezt a dörömbölést valaki annak akarja nevezni. Gyors kihúzom a bőröndömet és kiveszem belőle a fadobozomat. Semmi extra, egy 30x20x5 centiméteres doboz, de minden olyan cuccom, aminek szántam, belefér.
  -Mi van elsősök? Befostatok? Kicsit hamarabb kaptatok az ízelítőből, mint más években szoktak.-Gyors kiveszem az egyik cetlit és az ajtónak nyomom. Elveszem a kezemet. Miként a cetli megtapad és elkezd elszíneződni, hátralépek.-Egy jó tanács, ha nem akartok meghalni, haza lehet menni. Ez a hely, nem nektek való.-Sunyítva Kentinre nézek. A fejét fogva bámul maga elé.  Mellé sétálok és a vállára teszem a kezemet.
  -Figyelj rám. Nézz rám. Még mindig fáj a fejem, de jól vagyok. Jobban már csak akkor lehetnék, hogyha nem néznél ilyen bambán magad elé.-Kentint rám néz. Látom a könnyeit gyűlni a szemeibe. Leülök mellé.-Az előbb kérdezted mit csinálok, igaz?-Próbálok valahogy társalogni vele. Nah, pont ezért nem vagyok jó az ilyesmiben.-Lehet, furcsán fog hangzani. Sőt. Egyenesen boszorkányságnak. De.... számoltam ezzel a veszéllyel, annyi kivétellel, hogy nem számítottam rögtöni és azonnal halálra. Látod ezt?-Veszem a kezembe a kis ládámat.-Ezekbe az üvegcsékben, mindenféle növény van kiszárítva. Furcsán fog hangzani, meg babonásan, de tessék.-Egy apró zacskót veszek ki az egyéb dolgok közül, amit a kezébe adok.-Távol tartja a rossz akaró lényeket. És ez nem az az olcsó szar amit a sarki kisboltban meg lehet venni.-Szegény srác, nagyon megszeppentnek tűnik.-Milliónyi ilyen könyvet olvastam, és ez az, ami a jelenlegi szakom mellett nagyon érdekelt kiskoromban. Nem akartam addig használni, ameddig nem szükséges. Hamarabb eljött, mint gondoltam.-Kínosan elvigyorodok. A dobozomat visszateszem a helyére és a bőrönddel együtt visszatolom Kentin ágya alá.-Mindenféle hülyeséget kéne most itt még csinálnom, de majd holnap megcsinálom azokat. Neked már akkor kell menned. Magamnak meg csinálok egy másikat.-Teszem hozzá kedvesen a dolgot. Gondolom rájött, hogy csak egy van abból a zacskóból, ezért néz rám kétségbeesetten.
  -Nem tudom mit kéne tennem. Mindenesetre, nagyon szépen köszönöm. A szüleimen kívül nem volt sok ember, aki törődött volna velem. Erre, az ország másik végébe jövök el egyetemre, egy isten háta mögötti helyre, csak, hogy elmenekülhessek a családom elől, és olyat tanulhassak, ami legalább érdekel. Mondd csak.... lennél a barátom?-Egy pillanatra teljes sokk alá kerülök. Majd elmosolyodok.
  -Én azt hittem, már azok vagyunk.-Kentin egy pillanat alatt derül jobb kedvre.-Azzal azért óvatosan. Ne nagyon vizezd be.-Mutatok a kezében tartott kis zacskóra.-Meg, nem vagyok benne biztos, hogy ma akarok fürdeni. Az ajtót ki tudod nyitni. Ha működik, akkor csak a szörnyeket tarja az ajtón kívül. Márpedig, működnie kell.-Szerintem, most, a világért se tenne próbát. Átöltözök, felmászok az ágyamra és ledőlök. Már most megérzem, hogy nem fogok tudni aludni az este. Jobb híján visszamászok, és estig a kikölcsönzött könyvemet kezdem el bújni. Nem tudom, miért ez tetszett meg. Nem híres, nem ismert az írója, az se biztos, hogy amit leírnak benne működik. Ennek ellenére, ez az egyik olyan könyv, ami olvastatta magát velem. Mivel, csak az első kötete van meg, így azt már kívülről-belülről fújom. Kisebb koromban, kísérleteztem az alapokkal, ami abban le volt írva. Akkor el is képzeltem magamat egy nagy varázslónak, aki egy hatalmas üstbe dobál mindenfélét és a végén olyan itallal áll elő, ami bármit arannyá változtat, bárkit meggyógyít és ilyenek. A legtöbbnek, simán tea lett az eredménye. Hogy milyen hatással, azt nem tudom megmondani, mert az ízén kívül semmi se éreztem. Aztán, mikor anyám megtudta, hogy amit kotyvasztok, azt tényleg megiszom, közölte, hogyha még egyszer megteszem, eléget mindent. Ez az 5 éves énemnek a világvégét jelentette volna, de ma már biztos vagyok benne, hogy nem gondolta komolyan. Mai napig imádná nézni, ahogy magamtól próbálok meg elérni valamit. Persze, nem volt mivel kísérleteznem, mindent csak beleképzeltem és a könyvre támaszkodtam. Aztán, nem utolsó sorban, nem voltak alapanyagaim. Így maradtam a könyveknél, meg, amiket leírtak. Amikor tudtam a könyvtárban kuksoltam és olvastam, ami szerencsére a tagsági díjam letelte után is elérhető volt számomra, de, csak mert szeretett a könyvtáros néni.