Ti és Én

32.rész

Bárcsak minden visszaállt volna az eredeti kerékvágásba, de az már az iskola épületébe való belépés előtt egyértelművé válik, hogy nem ez lesz a helyzet. Nem is velem van a bajuk, hanem a mellettem sétálókkal. Náriel és Robert, akik direkt figyeltek rá, hogy más-más oldalamra kerüljenek. Robert direkt le is maradt és Walcherrel beszélget az egyik óráján hallottakról. 

-Már értem, mire gondoltál.-Suttogok magam elé, mert tudom, hogy hallani fogja, még így is. Nincs kedvemre való reggeli. Kicsit visszaszoktam az otthoni pompázatos reggelikre, ami miatt szégyellem is magamat, de mit tehetnék, ha egyszerűen elképesztően finomak. Robert láthatóan nincs jól. Valószínűleg szorong, de ezt csak ő tudhatja ebben a pillanatban. Náriel sincs túlságosan jobban, mert az asztal alatt nem hajlandó elengedni a kezemet. Kicsit kellemetlen, de ha ez kell, hogy megnyugodjon, szívesen segítek neki.-Kíváncsi vagyok mit csináltatok a hellyel.-Probálom enyhíteni a hangulatot.

-Nem sokat. Nincs is ötletünk és ameddig nem voltál itt, nagyon betöltendő szerepe se volt.-Betöltendő szerep. Megszorítom Náriel kezét.

-Annyi minden történt. Egyszerűen, el is felejtkeztem arról, hogy mi az egésznek a célja. Az elmúlt hetek hatására, nagyon gyerekesnek találom, amit Raidonnal, Rockyval és Ravennel csináltunk. Egyszerűen, gyerekes és kiábrándító. Persze, nem gondolkoztam azon, hogy hagyjunk fel az egésszel, hiszen itt a lehetőség, de...-Elakadnak a szavaim. Reggel van még ehhez.-... szerinted, sikerülne? Szinte senkit se tudunk beszervezni, mindenki, aki akar valahova, valamelyik ilyen szerveződéshez tartozni már ott van. Akinek meg nem érdeke... azokkal meg nem is tudnánk semmit se kezdeni.-Felkönyöklök az asztalra, hogy megtámaszthassam a fejemet. Igyekszem, az egész értelmetlenségét kizárni, hiszen ez volt a jövőképünk. Mindannyiunknak. Kivéve Robertnek.

-Értem mire gondolsz. Sok mindenen mentetek keresztül az elmúlt időszakban és ez megváltoztatta a nézőpontodat sok dologról, de ez nem azt jelenti, hogy fel is kell adni.-Náriel egyetértése arra enged következtetni, hogy a fejében is hasonló gondolatok felöltődtek.

-Nem is mondtam, hogy fel akarom adni.-Vágok a szavába.

-Ezt akartam hallani!-Mosolyog rám a mellettem ülő.

-Egyetértek. Ezeket a terveket félre kell tennetek és egyenlőre magatokra koncentrálni. A kapcsolatotok körüli vihart el kell űzni. Vagy, éppen azt kell túlélni, amit maga után hoz.-Mind a ketten lenézünk az összekulcsolt kezünkre.

-Még soha nem örültem annak annyira, hogy nem volt sose kapcsolati problémám, mint most.-Kicsit szomorkásan mosolygok Robertre. Nem rég óta ismerem, de a első pillanattól kezdve volt benne valami más, ami egy emberre se emlékeztetett. Talán, ezért ugrottunk rá mind a ketten Náriellel, amikor először találkoztunk. Még mindig kellemetlen érzéssel tölt el.

-Furcsa belegondolni...-Szólalok meg még mindig Náriel felé fordulva.-Amikor megjelöltük egy pecséttel Robertet, mindenki fél még a közelébe is menni. Most pedig, látom magam előtt, ahogyan megérzik a szagot, rátámadnak, megvetik. Ha pedig megéreznék a te szagodat, mindenki látná, hogy igazuk volt. Fölényeskedő, beképzelt nevetésüket és folyamatos kitagadottságot kellene elviselnetek. Hogy jutottunk idáig?-Nem érdekel, hogy nem vagyunk egyedül a menzán. Elég halkan beszéltem, hogy csak mi halljuk. Mégse tudok ellenállni a késztetésnek, hogy a mélyről feltörő könnyeimet Náriel vállán engedjem szabaddá. Nem mondanak semmit. Vagy egyetérenek, vagy még emésztgetik a érzéseimet.-Annyira sajnálom, nem tudom mi ütött belém. Én...-Nem is tudom mit mondjak, így nem is szólalok meg többet, csak hagyom, hogy több érzelem törjön ki belülről.

-Tudom, mire gondolsz. Csalódottság, hogy megint elbuktunk. Elbuktál. Ez, így nem igaz, Lyn. Itt nem leszel egyedül. Senki sem fog kitagadni azért, aki vagy. Senki. Főleg nem mi. Nem leszel egyedül. Senki nem foglalkozik a hibáiddal, senki.-Nem tudok magamon segíteni. Walcher is mellém jön, a vállamra teszi a kezét és zsebkendőt is ad a kezembe.