Ti és Én

24.rész

Elbúcsúzok a srácoktól és átmegyek a másik oldalra. Rengeteg olyan játékot látok, amit legszívesebben kiprobálnék. Én érek oda elsőnek, majd a többiek együtt.

-Oh, oh, Rob, Rob!-Kezd el kapálódzni felém Tifani. Visszaintegetek és rámosolygok. Előre szalad hozzám.-Te ki akarod probálni a szellemcsúzdát?-Kérdezi plafonig érő izgatottsággal.

-Az mi?-Tifani arcán egy, eddig ismeretlenül pimasz mosoly kerekedik el.

-Meglepi.-Igyekszik sejtelmesen mondani, de az egész csak viccessé teszi.

-Hát, meglátom lesz e bátorságom.-Tifani már ezt is igennek veszi. A levegőbe öklel egy igen feliáltással. Kentinék csak ekkor érnek társalgó közelbe.

-Igent mondtál a szellemcsúzdára?-Jaz már sajnálkozón teszi fel a kérdést.

-Ezek szerint....-Igyekszem leplezni a félelmemet. Tifanit nem érdekli, éppen az örömtancát ropja egy kicsit arrébb tőlünk.-Mi az a szellemcsúzda?-Kérdezen tőlük suttogva, nehogy Tifani meghallja.

-Szerintem nem éled túl, szóval megprobáljuk majd elmagyarázni Tifaninak.-Suttog vissza Jazz.-Menjünk!-Szól oda Tifaninak. A belőle áradó boldogságot nem akarom letörni, de ha más nem, Jaz most halálra rémített.

Megcélozzuk a játékgépeket. Jaz kifejezetten ügyes. Aztán ott vagyok én. Valahol a mérce másik felén. A szellemcsúzdára az ott dolgozó nem engedett fel, szóval Tifani is kihagyta. Ez nem szegte kedvét, a rémházban kiélhette magát a rémisztgetésemmel. Nem is tudom mikor volt utoljára ennyire gatyábacsinálós érzésem egy helytől. Aztán, beültünk közösen kajálni. Tifani ekkor ment el előkészülni a fellépésére. Mi, addig elmentünk édességért.

Igazi Heloween hangulatom volt a szellemek tánca alatt. Igazából nem csak róluk szól az előadás, de vitathatlanul ők szerepelnek benne a legtöbbet. Jazz unja egy kicsit. Elmondása szerint minden évben hasonló. Számomra viszont varázslatos volt. Többször kirázott tőle a hideg. Kicsit maradtunk bulizni, de a táncparkett nem éppen az én asztalom. Szóval, idő előtt elindultam. A hely nincs messze a kolitól, így voltam olyan hülye, hogy elinduljak egyedül.

-Sötétben koborló cica, messze a gazdiaitól.-Először nem is észlelem, hogy hozzám beszélnek.-Milyen baj lenne, ha történne vele valami.-Ekkor megfordulok, gondolván, hogy valaki bajban van. Nem is sejtve, magam vagyok a bajbajutott. Nem ismerem fel a sötétben az alakot. Kattogni kezd az agyam. A hangja ismerős.-Fel se ismersz?-Belép a lámpa halvány fényére Rocky.-Oh igen. Erre vágytam. Giaga Robert. A világon az egyetlen ember, akinek a hátát két orgyilkos védi, kioktatott egy Kosdémont, kekeckedik egy medúzával és egy incobinus szemébe néz. Gyilkos tekintettel. Nem is beszélve a két barátjáról. Persze-Hangonsan felröhög.-Nem a másik emberre, a kapukopóra és a flúgos szellemre gondolok.-

-Mit akarsz?-Sürgetem. Még közelebb lép, de már ismerem egy kicsit. Én is hátrálok, de két lépést.

-Ne haragudj. Nem bántalak.-

-Sokan mondták.-Rocky felkuncog.

-Vicces vagy, Robert. Én egy incubinus vagyok. Az egyetlen dolog, ami kell tőled az a kéj, de azért a rossz emberrel állok szembe.-Tart egy lélegzetvételnyi szünetet.-Viszont tetszel nekem. Az ember rád néz és azt mondja: "Wáo, micsoda egy cuki, visszahúzodó emberke" miközben démonokkal üzletelsz. Tetszik a vér a pucádba.-Lép még egyet, de újra hátrálok. Féloldalasan elmosolyodik.-Csak tőlem fél. Vajon, a kis barátai miatt?-Kihúzza magát. Felizzik a szeme, majd gyorsan ki is huny.-Alig várom, hogy velem is úgy beszélj, mint Tenesszával.-Ez az utolsó mondata hozzám. Amint eltűnik a szemem elől. Szinte futva megyek vissza az iskola területére, egyenesen a szobámba. A kis zacskót szorongatom a kezembe.