Your Memories, Your Choice / Johnten (Befejezett)

°14°

~néhány évvel ezelőtt~

Megismertem Junsut. A gimi első napja volt, de engem hidegen hagyott. Mint ahogy az általánost, ezt is csak ki akartam járni. Nem érdekelt hogy gimisnek lenni jó, vagy nem. Csak túl akartam jutni rajta.

De volt egy srác. Olyannak tűnt, mint én. Aki vagy nem akar, vagy nem tud barátokat szerezni.
Valami első pillantásra megtetszett benne, nem tudom megmondani, pontosan miért. Talán az arckifejezése, vagy a szemei. Mit tudom én.
De a következő pillanatban mellé ültem.

-Egyedül akarok ülni - mondta.

-Nem fogsz.

-Mondd, mégis ki a franc vagy te? - kapta fel a vizet.

-Johnny. És te?

-Nem azért kérdeztem mert barátkozni akarok! Ülj máshova Johnny!

-Nem akarok. - rántottam vállat elhelyezkedve.

-Te mindig ilyen idegesítő vagy?

-És te mindig ilyen hisztis? - kérdeztem vissza - Kössünk alkut!

-Nem.

-Ha egy hét alatt nem leszünk jóban, elülök. Ha igen, akkor maradok.

-És az nekem miért jó? - támaszkodott az asztalra.

-Mert lesz egy barátod...

Természetesen belement, és még a nevét is elárulta. Junsuval hamar megtaláltuk a közös hangot, de nehezen ismerkedtünk meg. Egy hét alatt valóban jóban lettünk, maradtam. De hosszú hetekbe telt, mire barátoknak mondhattuk magunkat.

Onnantól viszont a kapcsolatunk ívelt felfelé. Egyre többet lógtunk együtt, és egyre többen akartak hozzánk csapódni, mert hogy mi milyen jófejek vagyunk. Baj csak egy volt. Nem akartunk közelengedni magunkhoz senkit sem.

Így történt hogy tizedikre szinte testvérek voltunk, nem mellesleg népszerűek is.
Hogy taplón fogalmazzak, általában bomlottak utánunk a csajok, de hidegen hagytak.

-Johnny...

-Igen? - néztem fel Yoonára.

-Nyílt egy új cukrászda, és gondoltam hétvégén ha van kedved ak...

-Dolgom van, ne haragudj - mosolyodtam el.

-Értem...a-akkor talán máskor. - konyult le szája, s elballagott.

-Mit nézel? - kérdeztem az engem bámuló Junsut.

-Nincs is semmi dolgod...

-De nem akarok elmenni vele - sóhajtottam.

-Miért nem?

-Mert nem, és kész...

Soha nem tudtam elképzelni, hogy Junsu helyett valaki más sétáljon mellettem. Vagy hogy helyette mással járkáljak moziba, meg ilyen helyekre. Nem is beszélve arról, hogy elvigyem hozzánk...

Így soha nem fordult meg a fejemben hogy barátnőm legyen, még akkor sem ha már Junsu is csesztetett vele.

-Nem lehetsz ennyire begyöpösödött! - vágott hozzám egy párnát, amit könnyű szerrel kaptam el.

-Nem értem miért lennék az.

-Johnny, lassan 11-esek vagyunk, és senkire még csak rá sem nézel!

-Ez nem...

-Nyolc - vágott közbe - ennyi lány hívott el az évzáró bulira a héten. És te hánynak mondtál igent?

-Egynek sem.

-Pontosan! - csettintett - De miért?

-Mert oda mindig csak látványnak megyünk! Együtt!

-Hát...-ült fel a hanyattfekvésből - Engem elhívtak.

-Engem is - ráncoltam homlokomat.

-De én igent is mondtam...

-Oh! - esett le - És ki az?

-Bom. - vigyorgott.

-A kiscsaj alattunk? - kutakodtam memóriámban, s helyeslően bólintott.

-Király! De azért az én fejem ne szard le ha lesz valami...

-Ugyan! - pattant fel, s boldogan átölelt-Soha!

Hazudott.
Segítettem neki klasszul kinézni, meg minden. Cserébe, egész este mintha ott sem lettem volna. A buli közepén le is léptem, annyira elegem lett a dologból.
Rosszul esett hogy megszakította az egyik hagyományunkat, és az egyik szabályunkat is. Hogy nem hagyjuk el egymást egy lányért. Ez volt az egyik legnagyobb szabályunk, amit hiába ő talált ki. Ő szegte meg.

Nem tűnt fel neki, nem hívott.

Másnap sem.

És azután sem.

Egy hét telt el. Egy egész hete volt szünet, de Junsu nem keresett. Nem írt, nem hívott. Nem jött át.
Már a második nap után hiányozni kezdett, így én írtam neki. De nem válaszolt. Az üzeneteim felét meg sem nézte, s hiába kértem, nem jelentkezett.

-Junsu... - kezdtem ismét hangrögzítőre kapcsolva - Ha valamit csináltam, ami miatt így berágtál rám...nagyon sajnálom! De gőzöm sincs mi lehet az. Bárhogy próbálok rájönni, nem jut eszembe semmi! Csak...hívj vissza. Kérlek...

Nem hívott...

Újabb három nap múlva a plázában voltam, mivel anyut kísértem. S akkor láttam meg kívülről.
Egy sminkboltban szórakoztak Bommal, aki éppen Junsut festette ki.
Junsu a tükörbe nézett, s mosolyogva felnevetett.
A ruhája teljesen más volt, mint általában. Haspólóban volt, amire eddig rá sem nézett.

Szinte ragyogott. De nélkülem. És ez borzasztóan fájt.

-Johnny!

-Jövök! - válaszoltam, s egy utolsó pillantást vetve rájuk eltűntem.

-Ennek a telefonszámnak a hangpostája megtelt. - mondta a hang, mikor újabb üzenetet akartam hagyni.

Ekkor lett elegem. Nem érdekelt, hogy este kilenc is elmúlt, felkerekedtem.
Egyenesen Junsuhoz mentem, akinek az anyja nyitott ajtót.
Meglepődött, állítása szerint összevesztünk a fiával. Még jó hogy nem tudtam róla.

-Kösz, hogy felhívtál. Sokat jelent. - mondtam az ajtóból figyelve, ahogy éppen valami videót nézett.

Hangom hallatán ijedten csapta le a gép tetejét, s fordult felém.

-Te mit csinálsz itt?!

-Jöttem, mert nem álltál sorba mikor a kommunikációt osztogatták - léptem be, s becsukva magam után az ajtót, letelepedtem az ágyára - Mit nézel?

-Semmit. - vágta rá.

-Valami...valami rosszat csináltam? Miért kerülsz?

-Nem kerüllek...

-Aha. Ezért nem válaszolsz majdnem két hete, semmilyen üzenetemre! - emeltem fel a hangomat - De Bommal bezzeg el tudsz menni vásárolgatni!

-Honnan tudod? - lepődött meg, mikor elszóltam magam - Követtél?!

-Nem. Véletlenül ott voltam. Szóval? Mi van veled?

Hosszú pillanatokig csend volt, majd halkan, bizonytalanul szólalt meg.

-Ha elmondom...megígéred, hogy nem ítélsz el?

-Úgy ismersz mint aki tudna? - bólintva jelezte hogy igazam van, s közelebb húzta a széket.

-Azt hiszem nonbinary vagyok...