Your Memories, Your Choice / Johnten (Befejezett)

°16°

Ahogy a hideg téli levegőn átjártak az emlékek, hirtelen ismét úgy éreztem magam mint akkor. Mint egy darab szar, aki készen áll arra hogy lehúzzák. Nem akartam hogy többet az utamba kerüljön, s most mégis itt volt teljes életnagyságban. Ráadásul, még a fejem is teljesen elvesztettem. És ezt bántam a legjobban. Hogy hozzá értem ahhoz a szeméthez.

Gyorsan leintettem egy taxit, s bemondtam a címemet. Még csak öt óra lesz. Nem sétáltam túl sokat.
A mellettem elsuhanó kocsikat tanulmányoztam, jobb program hiányában, egészen addig, míg meg nem állt az autó.

Az első utam a fürdőbe vezetett, és alaposan fogat mostam. Nem akartam hogy bármi maradjon belőle a számban. Idegesített, és undorodtam a gondolattól. Ahogy magamtól is, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Soha nem kellett volna előfordulnia, mégis megtörtént.

Idegesen csaptam a mosdókagylóra, a továbbiakon agyalva. De a gondolataim hurrikánként cikáztak. Egy módon tudnám lenyugtatni őket. Egy módon tudnék lenyugodni. Tennel. Szükségem van rá.

Ismét magamra aggadtam a kabátomat, s feltéptem a bejárati ajtót. Futva eredtem meg, hogy a telefon helyett személyesen menjek el. És végre elmondjam neki mi folyik itt...

~Ten szemszög~

-Drágám - nyitott be anya.

Unottan néztem rá, már órák óta egy helyben feküdtem.

-Mondtam hogy most nem akarok beszélgetni.

-Tudom hogy velem nem, de van itt valaki akivel kellene. - mondta, s kitárta az ajtót.

A lélegzetem is elakadt ahogy megláttam a szerencsétlenül ácsorgó Johnnyt.
Azonnal felpattantam, de nem mentem ods hozzá. Annyira szeretném átölelni, de elküldött...

-Akkor megyek le. - érzékelte anya a feszültséget, s mihelyst Johnny belépett, becsukta az ajtót.

-Ne haragudj... - mondta hosszú szünet után - Le kellett nyugodnom.

-Nyilván azért rohantál hozzá - jegyeztem meg, s meglepetten nézett - Láttam ahogy beszálltál a taxiba.

-Megmondtam neki hogy tűnjön el.

-Tényleg? - kaptam fel a fejemet.

Halványan mosolyogva bólintott, s nagyot nyelve folytatta.

-Junsu... - kezdte - El kell mondanom ki ő.

-Biztos készen állsz? - kérlek mondd hogy igen...

-Ha nem is, muszáj elmondanom. Mert veled vagyok. És azt akarom, hogy tudd! - mosolygott - Mert mindent elmondunk annak, akit szeretünk.

A bizonyos szó hallatán ismét elakadt a lélegzetem, és túlcsordultam örömmel.
Boldogan szeltem át a köztünk lévő távolságot, és átöleltem.
Nagyot sóhajtva fonta körém a karjait, láthatóan megkönnyebbült.
Mikor percek után elengedtem, meg akartam neki mondani mit érzek.

De nem ment. Ahogy a szemébe néztem. Nem tudtam kimondani. Úgy éreztem hogy a szavak összekeverednek, és nem mertem megszólalni.

-Nem kell kimondanod, nem azért mondtam - simított az arcomra, majd finoman ajkaimra hajolt.

-Nem tudnék a szemedbe nézni miközben mondom - suttogta elválva tőlem.

-Van egy ötletem - húztam mosolyra ajkaimat, s kezére fogva húztam az ágy felé.

Lefeküdtem, s megpaskoltam a matracot magam mellett. Csillogó szemekkel feküdt le mellém, s átölelve engem hajtotta fejét vállamra.

-Minden kilencedikben kezdődött - kezdte - Junsu olyan volt mint te. Magányosnak tűnt, ezért ültem mellé.