NEKEM ADOD EZT A TÁNCOT? || GEORGE WEASLEY ||

23. fejezet.

Annebelle Lupin szemszöge

- El tudná ismételni amit mondtam, Lupin kisasszony?

Szemeim itták az előttem ülő hátának látványát. Ahogy az izmok megmozdulnak minden egyes alkalommal, mikor mozgolódik a helyén...a széles vállai, amikbe még este oly ragaszkodóan kapaszkodtam, és az izmos háta, amin meglátszódik a körmeimnek a nyomai. Felejthetetlen volt vele az első alkalmam, és kijelenthetem minden szégyen érzet nélkül, hogy alig várom a következőt. Miután kellőképpen kipihentünk magunkat, összebújva addig beszélgettünk, míg mind a kettőnket el nem ragadott az álom.

Reggel olyanfrissen ébredtem, mint még soha. Ha rajtam múlott volna, akkor nem bújtam volna ki George ölelő karjai közül, de mivel sajnos szólított a kötelesség, így muszáj volt kikászálódnom mellőle. Őt már nehezebb volt kirángatni az ágyból. Nyafogott, hisztizett szó szerint mint egy kislány, majd utána próbált volna visszacsábítani az ágyba. Mikor már végre rá szánta magát a készülődésre, amit direkt húzott-halasztott, hogy mondanom sem kell, mennyire kapkodnunk kellett ahhoz, hogy időben leérjünk még reggelizni.

- Lupin kisasszony? - hallottam meg McGalagony professzor hangját, közelről. Túl közelről.

Felnéztem a mellettem álló őszes hajú nőre, aki várakozóan bámult vissza rám szemüvege mögül.

- Igen, tanárnő?

McGalagony eleresztett egy kisebb gúnyos mosolyt.

- El tudná ismételni, hogy miről is beszéltem az elmúlt 5 percben? - kérdezte a maga károgós hangján.

Azt se tudtam hirtelen, hogy milyen órán ülök, nem hogy még tudjam miről is beszél. Megráztam a fejem, mire felsóhajtott, megigazította ovális szemüvegét, majd maga előtt összekulcsolta karjait és úgy pillantott le rám.

- Lehet jobb lenne, ha Mr. Weasleyt inkább a szünetekben vizsgálgatná, nem pedig az órámon. Figyeljen jobban oda, vagy netán annak örülne, ha szólnék az édesapjának?

Még csak az kéne! Ismét megráztam a fejem, és bocsánatáért esedezve elővettem legédesebb mosolyomat, amit szívélyesen be is mutattam neki.

- Elnézését kérem, professzor.

Utoljára még szemeimbe nézett, majd mintha mi se történt volna, tovább sétált. Megkönnyebbülten kiengedtem a bent ragadt levegőmet, a szemeimet pedig erősen lehunytam. Egy meleg kezet éreztem meg az enyémen, majd ahogy kinyíltak íriszeim, egy sunyin mosolygó Freddel találtam szembe magam.

- Mindig is tudtam, hogy én jövök be neked. De lehet jobb lett volna, ha ezt hamarabb közlöd velem.

Halkan felnevettem, amikor a végén ráadásképp rám kacsintott. Az előttem ülő George nyakon ragadta és vissza fordította helyére.

- Le lehet szállni a barátnőmről, Frederick.

- Oh, Fabian kedves, csak nem féltékenyek lettünk?

- Én ugyan nem, Gideon kedves.

- Látom. Azért dülledt ki úgy a szemed, mint egy békának.

- Hallgassatok el, különben nem csak George szeme fog kidülledni, hanem McGalagonyé is! - szólt rájuk összeszorított fogakkal Lilian.

- Már az rég megtörtént, Wood kisasszony.

A tanárnő hangja mögülem fülsüketítően csattant fel, mire mind a négyen összerezzentünk. Egyszerre fordultunk lassan hátra a tanárnő felé, akinek arca olyan mogorva volt, mint amilyen mostanában mindig lenni szokott.