NEKEM ADOD EZT A TÁNCOT? || GEORGE WEASLEY ||

18. fejezet.

- Mehetünk?

Georgeval kint álltunk a Kövér Dáma festménye előtt, aki szerencsére nem volt a helyén, így nem járhatott el a szája késői távozásunkat illetően. Várakozóan felém nyújtotta jobbját, mire a siker mámora elöntött. Elfelejtette volna a fogadásunkat? Valószínűleg igen, mert türelmetlenül topogni kezdett lábaival. Most, ha olyan lennék, akkor kihasználhatnám a helyzetet és akkor én nyernék. De meg mondom az őszintét... kíváncsi vagyok az este folytatására. Vajon meddig fogjuk kibírni érintkezések nélkül a randit?

Vigyorogva mellé álltam, a kezét viszont nem fogtam meg. Zavartan figyelte az arcomat.

- Szerintem elfelejtettél valamit.

Arcán az értetlenség még jobban kiélesedett, amin nem tudtam nem nevetni.

- Fogadtunk. Nem emlékszel? - hangom huncutan csenget, a vigyor az arcomon pedig kiszélesedett.

Letaglózott utána a felismerés erős pofonja arcon csaphatta. Ő meg saját magát.

- Oh, Merlinre! - fogta arcát, ami kissé elfehéredett. Lepillantott rám, hitetlenül megrázta fejét. - Egy hajszálon múlott.

Bólogatva helyeseltem neki. - Ez könnyebb lesz, mint ahogy gondoltam.

Erre a mondatra felhúzta egyik szemöldökét és lehajolt hozzám úgy, hogy a szemeink egy magasságba legyenek.

- Nehogy azt hidd. - súgta és közelebb hajolt. Orrunk súrolta egymást. - Nem sokára könyörögni fogsz a csókomért. Minden porcikád remegni fog az érintésemért. - a hangja tele volt elfojtott vággyal. Hiába nekem szánta a szavait, mégis a szemeiben láttam, hogy ő is majd meghal egy kis érintkezésért.

Államat felszegtem büszkén és elmosolyodtam.

- Csak szeretnéd Weasley.

Ekkor kikerültem és lefelé kezdtem lépkedni. Ám észre vettem, hogy nem követ, ugyanolyan pózban áll a lépcső tetején. Megkövült, akár csak egy szobor.

- Na mi lesz? Vagy most én viszlek randizni? - annyira szeretek vele kötekedni. Durcás arca egyszerűen az őrületbe kerget. Annyira cuki!

Most ő került ki engem, miközben rám morgott. Haját hátradobta, ami a nyaka alját súrolta, a talárja pedig teljesen rásimult. Kuncogva követni kezdtem a még mindig durcizó alakját.

Mit mondtam, tényleg cuki.

- George, komolyan mondom! Merlin háta mögé viszel vagy el akarsz rabolni?

Egy árva szót nem mondott, csak ment tovább nyugisan.

Szemeim nehézkesen szoktak hozzá a sötétséghez. A pálcáinkat nem használtuk, mivel nagyot dobna a lebukásunkon. A fiú magabiztosan sétált előttem, a feketeségben teljesen feltalálta magát. Út közben meg kellett állnunk néhányszor, hisz Friccs kint bóklászott a folyosókon.

Szemeimmel párszor hátra néztem a biztonság kedvéért. Nem hiányzott még egy büntetés.

Mondjuk... az időt kellemesen eltöltöttük.

- Egy perc és ott vagyunk.

Fogalmam sincs, hogy merre járhatunk. Olyan vaksötét volt, jó hogy az orromig el láttam.

Egy ajtó nyikorgására lettem figyelmes, amin keresztül beáramlott egy kis fény, miután teljesen kinyitódott. Ennek köszönhetően jobban láthattam Georgeot, aki barna fa ajtót támasztotta kezével.

Szemei csillogtak, mikor elé értem és felpillantottam rá. Ajkai gyengéd mosolyra húzódtak, amit rögtön viszont látott az én arcomon is. Fejével a lépcsők felé bökött, amik felfelé ívelődtek.