NEKEM ADOD EZT A TÁNCOT? || GEORGE WEASLEY ||

28. fejezet.

Annebelle Lupin szemszöge

- Tudod – szólalt fel pár perc csend után George halkan, rekedtes hangon. Végig simított egyik kezével hátamon, miközben kinézett az ablakon a sötét éjszakába. - egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mi ketten így leszünk. Egy kapcsolatban... csak reménykedni tudtam benne.

Elmosolyodtam szélesen, mert amint rá néztem, láttam, hogy az arca édesen kipirult.

- Emlékszem minden egyes idegőrlő pillanatára. - suttogtam bőrére, mire zavarodottan rám kapta a fejét. - Ilyenkor már rég a karácsonyi bál körül forgott minden.

- És miért volt az neked idegőrlő?

- Mert folyton arra vártam, hogy oda gyere hozzám és elhívj! - rikkantottam rá, és a mellkasára csaptam. Felnevetett és feljebb húzott testén, így fejem könnyedénn beletemethettem nyaka gödrébe.

- De akkor Macmillan már rég megkérdezett téged. Te meg igent mondtál neki.

- Igen, mert tudtam, hogy úgy se kértél volna fel.

- Te azt honnan veszed? - kérdezte kihívón, mire rá kapta a tekintetem.

- Miért? Talán nem így volt? - s ekkor megrázta a fejét, mire elkerekedett a szemem. - Akkor miért nem jöttél oda hozzám?

Elhúzta a száját, majd mormogni kezdett orra alatt.

- Féltem, hogy nemet mondtál volna.

Hitetlenkedve néztem szemeibe, majd egyszeriben felnevettem.

- Kösz, nevess csak ki. - morogta és a plafonra meredt.

A nevetésem elhalkult és immár mosolyogva figyeltem duzzogó arcát. Egyik kezemmel felnyúltam és kényszerítettem, hogy a szemeimbe nézzen.

- Lehet szemét leszek, de... ha úgy adódtak volna a dolgok, akkor miattad ott hagytam volna Erniet. Azonnal.

George szemei ellágyultak, s mosolyra húzódott szája.

- Ennyire ellenállhatatlan lennék? - kérdezte huncutan elvigyorodva, mire csak megforgattam a szemeimet.

Tény és való, hogy minden megadtam volna akkor azért, hogy George elhívjon a bálba. Egy év... mennyi minden történt azóta!

*Visszaemlékezés*

Egy évvel korábban, november vége.

Ahogy beköszöntött a november, úgy jött vele együtt a hideg, zord idő is, ami hónap végére teljesen felfokozódott. Oda kint már havazott, nagy pelyhekben hulltak lefelé a hópelyhek, amik szépen lassan beborították a Roxfort területét. Imádtam ezt az időszakot, a tél volt mindig is a kedvenc évszakom. Ezért se halogattam tovább az időt, így miután vége lett a tanításnak, felöltöztem melegen és a lányokkal karöltve kisétáltunk az udvarra.

Kint megannyi kisebb és nagyobb, velem egyidős diák szórakozott a barátaikkal. Hógolyót dobáltak egymásra, hóembert építettek vagy épp szánkóztak.

- Brr... mit meg nem adnék most egy jó nagy bögre forró csokiért! - szólalt meg remegve Lily, és összébb húzta a sálját a nyaka körül.

- Én anyának a sütijeiért...

- Én egy halom könyvért...

- Hermione! - kiáltottunk egyszerre a stréber barátnőnkre, mire az csak nevetve megvonta a vállát.

- Hihetetlen vagy. - korholta le Ginny, miközben Mione vállát bökdöste ujjaival. - Hogy tudsz ilyenkor is a tanulásra gondolni?

- Helló, hölgyeim! - kiabált mögöttünk egy túlontúl ismerős hang, mire egyszerre mind a négyen hátra fordultunk. Fred, George társaságában sétált felénk, maguk után húzva egy-egy szánkót. Ahogy megláttam őket, a szívem egyre hevesebben kezdett dobogni. George irtó aranyosan nézett ki a bolyhos sapkájában, meg a nagy, pufisabb kabátjában.