Emilia//H.S//

18

-Hallgasunk olyat is ami nekem tetszik.-kuncogtam fel.Az autóban már éppen a városba cikáztunk vissza.
-Rendben,válassz.-adta kezembe a telefonját.Elmosolyodtam és keresgélni kezdtem.A választásom egy Bach cselló jatékra esett.Harry reakcióját vártam.Ahogy a dallam felcsendült a szeme kitágult.
-Szóval te ilyeneket hallgatsz?-kuncogott fel.
-Nem mindig.Meglepődtél,te nem szereted.-nevettem fel.
-Rosszul tudod.Bachot szeretem,néha én is hallgatok ilyesmiket.Olyan nyugis.-rakta a kezét a belső combomhoz.
-Tényleg szereted?
-Tényleg.-kuncogott fel.Elmosolyodva képzeltem el a jelenetet,ahol Harry egy verekedés után haza megy és a szobájában Vivaldit meg Bachot,vagy esetleg Pavarottit hallgat.Nem bírtam ki nevetés nélkül.-De ne viccelődj Em.
-Jó...de tényleg csak ritkán hallgatok ilyeneket.
-Mármint,akkor tegyél olyat be amit alapból.Így megismerhetem a zenei ízlésed.-Kerestem hát másikat.Édith Piaf La vie en rose...ahogy elindult újra rámnézett.
-Ilyeneket?
-Is.-nevettem jobban.Az autóban csak a nevetés hallatszódott.Dalt teljesen elnyomta,hogy egymáson nevettünk.Én a reakcióján ő meg azon,hogy én milyen ostobán nevetek.A végén egy Pavarotti opera előadást hallgattunk,teljes csend lett az autóban.Figyeltem a reakcióját és megmosolyogtam,hogy a szemei enyhén bekönnyeztek...ennyit a rosszfiúmról.De ő sokkal több annál.Észrevette,hogy őt bámulom,mert rámnézett.
-Ne nézz így Emilia.-szűkítette össze szemeit,közben pedig leparkolt.-Ki nevetted magad?-szentelte teljes figyelmét nekem.
-Ki.-hajtottam hátra a fejem.-Tudod.Sosem éreztem magam ilyen jól,soha.Mindig hiányzott valami,de most nem érzem már.
-Mert már itt vagyok és soha nem engedlek el galambocskám.-hajolt közel és lassan megcsókolt.Nyaka köré fontam a kezeim és közelebb húzva csókoltam vissza.Nyelvével az enyémet hívta táncba.Egy véget nem érő csók a miénk.Ezt a pillanatot nem akartam megszakítani,de muszáj volt.
-H-harry,mennem kell.-döntöttem a homlokom az ő homlokának.
-Tudom.-bólogatott.-Ma is aludhattál volna nálam.
-Sajnos nem lehet.Észreveszik...
-Jólvan.Akkor.Találkozunk.-adott egy gyors csókot.
-Alig várom.-szálltam ki és igyekeztem befelé.Intettem az ajtóból és megvártam amíg az autóval elhajt.
Már most hiányzol....bárcsak mindig itt lennél velem.Könnyebb lenne minden.
A kis folyosón igyekeztem a lépcsőhöz,azonban a nevelőmbe ütköztem.
-Emilia.
-Jó estét!
-Későre jár.
-Tudom.Öm siettem.Jó éjt!-szaladtam felfele a szobámig.Ahogy bezárkoztam az ágyba zuhantam és csak Harry csókja ízére gondoltam.
Teljes extázisba estem...olyan nagyon jó szerelmesnek lenni.Ahogy újra és újra lejátszottam a fejembe őt...mintha ezer kis szikra égetné a bőrömet.
Először vagyok igazán boldog az életem során.
A párnámat átöleltem és a legcsodásabb gondolataim közepette hajtottam álomra a fejemet.
Reggel keserűen ébredtem.Nem akarok ma menni sehova sem...csak feküdnék egésznap.De sajnos igyekeznem kell.
A reggeli rutinomat gyorsan elvégeztem aztán már csak az öltözéssel bajlódtam,ahogy ezzel kész lettem a hajamat megfésültem és egy laza kontyba fogtam és elindultam az iskolába.
Nem vittem túlzásba a ruhámat,egy egyszerű cicanadrágot vettem fel,meg egy oversize pulóvert.Ápol és eltakar.
Már a köbyveimmel igyekeztem a terembe de az egyik tanító furán méregetve nézett rám.
Vajon mi baja van?Kezdem úgy érezni,hogy mostanában mindenki viselkedése változik körülöttem.
Mivel ma úgy döntöttem,nem megyek dolgozni ezért nem éreztem magamon semmi stresszt.Írtam üzenetet Valerienek...
Egyébként a helyről annyit,hogy szinte csak ilyen öltönyös unatkozó férfiak látogatnak,semmi mást nem láthatsz a kezükben csak a piát.Utálok erre gondolni is,hogy nekem oda be kell tennem a lábam.
A tanteremben nagyon hiányosan ültek az osztálytársak.Az én osztályom alapból egy lógos banda.
Enyhe fáradtsággal figyeltem az órára.Nic sincs itt,szóval egyedül is vagyok.Kinéztem a hatalmas ablakon amit az eső áztatott.Vihar van körülöttem,de annál nagyonb nyugalom bennem.
Észre sem vettem,de már szívecskéket rajzoltam a történelem füzetembe.Minden gondolatom csak Harryn jár.Olyan jó lenne most is találkozni vele.Vajon ő most szintén órán van?Vajon gondol rám néha,vagy csak sodródik?Lehet nem gondol ránk...van egyáltalán olyan,hogy mi?Egyáltalán mi lesz,ha megtudja,hogy mit is vállal velem...
A táblára néztem majd újra az ablakot kezdtem bámulni.
Az idő majd megmondja,hogy mit tegyek...Egyáltalán valóban jól cselekszek azzal,hogy megtartom?Lehet fel sem kéne merülnie ilyen kérdésnek bennem,emiatt egy kicsit összezavarodok.
Túl gyereknek érzem magam...
De hiszen még szinte az vagyok.Gyerekkorom nem igen volt,de a babámnak lennie kell.Senki nem nőhet fel anélkül.

Szép estét mindenkinek!🌷🦋