Amy csodája (Összefonódott lelkek 1.) [Befejezett]

Tizenharmadik fejezet

A világ megszűnt Amy körül, mikor a tömeg annyi időre széjjelnyílt, hogy megpillanthatta a terem másik oldalán, hogy ki is keltett akkora csődületet.

Egy férfi, akit látott már álmában, mikor még azt sem tudta, hogy ki is Ő valójában. A férfi, akiért a lelke megjárta a poklot, csakhogy megvárja.

A férfi, akire mindhiába várt.

A férfi, akire haragudott.

A férfi, akiért a szíve újra és újra megdobbant.

A férfi, aki megtalálta, de nem tett semmit, hogy kapcsolatba kerüljenek.

A férfi, aki a névtelenség homályába burkolózva szebbé tette a karácsonyát, mégsem volt ott vele.

A férfi, akivel ebben az életben még soha sem találkozott, mégis a lelke egészével szeretett.

Össze volt zavarodva.

Nagyon.

Legszívesebben a nyakába vetette volna magát örömében. Ugyanakkor megleckéztette volna, mivel semmi magyarázatot nem kapott.

Vajon Draco tényleg szereti? Mikor utoljára látta a ház előtt, mikor elbúcsúztak, tudta, hogy szereti... de most? Nem volt benne biztos. Előző életében megrendíthetetlen volt a hite. Az azt követő száz évben is hitt, bár kezdett feltűnni benne a kétely csírája. Az újjászületés folyamatakor annyi időt töltött a kétkedés és a remény között őrlődve, hogy a kezdeti remény győzelme körülbelül huszonöt év után átfordult a kétkedés javára. A végén kezdte úgy érezni, hogy kezd elsorvadni. Szüksége volt valamilyen megerősítésre. Szüksége volt a férfira. Mérhetetlenül szüksége volt rá. Bár az emlékek eltűntek akkora, az érzések megmaradtak.

Biztos volt abban, hogy előző életében szerette. Azt az énjét szerette. Most egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a lélek szavát követve újra képes lenne-e szeretni őt a férfi, hiszen a szerelme már rég meghalt. Az aranyszőke haj, nefelejcskék szem, törékeny testalkat már a múlté. Ő most egy barna hajú, barna szemű telt idomú nő, aki sárkány testbe született újjá. Talán utálja azért, hogy az emberi szerelme egy sárkány testében reinkarnálódott? Elég hosszadalmas szenvedés vár rájuk, ha így van. Egy sárkány élete végtelennek tűnhet a többi lény élethossza között.

A pillanatnyi kétsége haragba csapott át. Haragudott az élet igazságtalanságára. Haragudott, hogy emberként találkozott vele először, és nem volt elég erős, hogy várjon. Haragudott azért, hogy bár sárkányként született újjá, a férfit mégis valami visszatartja attól, hogy magáénak követelje. Legutolsó sorban a férfira haragudott, mert attól félt, hogy ez idő alatt elfelejtette és továbblépett. Hiszen akkor még csak egy jelentéktelen ember volt, ember hosszi idővel. Biztos csak egy kis kitérő volt a sok halhatatlan lény hosszú sora között. Haragudott rá, és ez mérhetetlen fájdalommal töltötte el.

Eddigi élete során először fordult vele elő, hogy az érkező vigaszt hozó erőt elhárította magától. Most nem volt rá ideje. Most meg kellett erősítenie a szívét és a lelkét, hogy kibírja az este további részét. Mindenhova nézett ezután, csak rá nem.

Egy légtérben lenni a férfival, akire több mint száz évig várt feleslegesen, fájt.

Egy helységben lenni a férfival, aki egykor a világot jelentette számára, elviselhetetlen boldogsággal árasztotta el.

Egy teremben lenni azzal a férfival, aki azt ígérte neki, hogy soha senki nem bánthatja, mégis a távolságtartásával a legnagyobb fájdalmat okozza számára, pokoli kínzás volt.

Mikor már azon gondolkodott, hogy hogyan tudna az illendőnél kicsit előbb elmenekülni az eseményről, önkéntelenül is a férfi felé pillantott a vizespohara felett. A tekintetük találkozott egy pillanatra. Megállt a mozdulat közben, mivel éppen inni szándékozott a pohárból. Szíve eszeveszett tempóban kezdett vágtatni. Keze megremegett, így szorosabbra vette a szorítást a poharán. Lélegzetvisszafojtva várta a felismerés pillanatát. Mindhiába. A férfi tekintete olyan gyorsan vándorolt tovább róla, mintha számára egy teljesen vadidegenre nézett volna. Reszketeg levegővételt vett, majd a mellette elhaladó pincér tálcáján lévő pezsgős pohárra kicserélte a kezében tartottat.

Pezsgőzni fog. Igen, azt fogja tenni. Ez lesz az a nap, amikor túljut egy olyan férfin, akit előző életében szeretett, de a mostaniban még nem is találkoztak. Ha ezt az elhatározását egy pohár pezsgővel akarja megünnepelni, hát akkor meg is teszi.

Éppen kivégezte a poharat, mikor kifulladva visszaérkezett mellé Meg.

- Légyszi! Ha legközelebb még egyszer egy ilyen összejövetel részvételére vetemednék, ölj meg. Komolyan mondom! Ha kell írásba is adom! – fogta meg barátnője karját a boszi, ezzel visszarántva a való világba. Most erre az életére kell gondolnia, és ezzel kell foglalkoznia. Egy halott ember életét akarja élni, és az ő emlékeivel szeretné szeretni a halottnak a kedvesét? Nem. Ideje új ismeretségeket kötnie. Egy mély levegőt véve fordult teljes testével Meghez.

- Emlékszel, hogy megígérted, szerzel nekem táncpartnert, ha szeretnék táncolni? – mikor a lány bólogatásba kezdett, folytatta. – Akkor hajrá. Szeretnék táncolni.

Jó barátnőhöz híven nem kezdett akkor még faggatózásba a boszi, hanem örömmel kerített táncpartnerek egész hadát a sárkány bébinek, ezzel is elodázva a rákényszerített szerepkört. Bár tette nem volt önzetlen. Utált a természetfelettiek „elitjével" vegyülni. Annyira unalmasak voltak! Annyira csak a politika érdekelte őket! Annyira jobban érezte magát a szedett-vedett baráti társaságában, amely kevés társadalmi konvenciót tartalmazott. A baráti társaság, amelybe Amy eddig a pillanatig még nem volt kész a köreibe belépni. Most viszont úgy vette észre, hogy barátnője rezgései megváltoztak, és készen állt minderre. Talán este beavatja eddigi „délutáni klub" tevékenységébe.

Külső szemlélő nem vette volna észre a pillanatot, mikor Amy megpillantotta a Dracó karjára akaszkodó csodaszép nőt, aki láthatóan elmélyülten flörtölt a férfival.

Amy minden erejével arra koncentrált, hogy a kezében lévő pohár falát ne érje akkora erő, amivel szorítja, közben a körülötte csoportosuló srácokra villantotta udvarias mosolyát, amelyet még az előző életében fejlesztett ki külön ilyen eseményekre. Azokra a srácokra, akiket Meg egy pillanat alatt odarendelt magukhoz, mintha mindig is erre az engedélyre vártak volna.