Amy csodája (Összefonódott lelkek 1.) [Befejezett]

Tizenhetedik fejezet

Meg nagy felfordulás közepén találta magát.

Mint kiderült, az, akinek el kellett rejtenie a kilincset, nem a szakadó hóesésben rejtette el, mert ő tudott valamit, amit a többiek figyelmen kívül hagytak. Azt a helyet ugyanis a hóvihar idejére lezárták. Tehát azt jelentette, hogy sem a kilincs nincs a közelében Amynak, sem az őrök, akik a helyet felügyelik, mivelhogy mindegyik vissza lett rendelve egy sokkal távolabbi és biztonságosabb helyre.

- Azt hittem, tudjátok! – kiabált a telefon másik végén lévő lány a többiekkel. A videó hívás előnye és hátránya is egyben, hogy látjuk azt az embert, akit hívunk. A vonal másik végén lévő lány tajtékzott az idegességtől. – Nehogy azt mondjátok, hogy eljövök egy hétre családi okok miatt a suliból, alig telik el két nap és máris életveszélyes helyzetbe hozzátok az új diákot! Napok óta villognak a jelzések, hogy heves hóvihar várható! Már egy ideje ezt pofáztam nektek indulás előtt, hogy tilos lesz átmenni azon a kapun, mivel életveszélyes. Null repülési lehetőség. Tehát szegény még repülve sem tud szabadulni a hó fogságából! – őrjöngött a klub vezére. A tünde lány gyönyörű arcát paprika vörös színűre szintezte a düh. – Miért nem nyitjátok egyszerűen ki innen az ajtót?

- Befagyott a másik oldalon. Amy pedig nem hall bennünket. Megpróbáltuk magunkra vonni a figyelmét, de már kezdett szétesni, mire elérte azt a sziklát, ahova rejteni szoktuk a kilincset. Mikor nem volt ott, elkezdtünk neki kiabálni, és minden ötletünket kipróbáltuk, hogy kinyissuk az ajtót, de már mást nem merünk tenni, hátha kárt teszünk az ablakban, és ezáltal megsemmisítjük az átjárót – vázolta fel a helyzetet Alex a kockabirodalomban, miközben lent a tűzlények próbálták felmelegíteni erről az oldalról az ablakot, eddig mindhiába.

Meg kétségbeesve pörgette végig a telefonján a névjegyzéket. Gondolkodás nélkül tárcsázta Oz számát, amit még a legutóbbi találkozásukkor adott oda, hogy értesíthesse bármikor, ha baj lenne.

***

Draco napokat töltött azzal, hogy próbált a helyre bukkanni, ahova a lány mehetett, és ahonnan megváltozva tért vissza. A műholdas felvételek nem segítettek neki túl sokat, ugyanis a lány sokkal körültekintőbben repül, mint ő valaha is.

Egyre morcosabb volt attól a tudattól, hogy távol kell tőle lennie, de Oznak igaza volt. Most, hogy tudják, hogy hol van, mások is vigyázni tudnak rá, így egy kicsit több ideje marad a feladataira.

Éppen az óceáni repüléshez szükséges élelem mennyiséget fogyasztotta, mikor az első pánik hullám érkezett a lánytól. Szokatlan volt, de nem lepődött meg rajta. Az elmúlt napokban érezte, hogy nincs nagyon jó passzban. Automatikusan egy megnyugtató hullámot küldött felé, majd tovább evett. Már csak órák kérdése, és ismét láthatja. Igaz, csak úgy, mint egy kukkoló, de a lényeg az, hogy láthatja.

Akkor futott be a hívás Oztól, mikor fizetett az elfogyasztott ételért.

- Ne akadj ki! Tudjuk, hogy hol van – tért rögtön a tárgyra barátja, mitől az ütő is megállt benne egy pillanatra. – Egy rosszul sikerült egyetemi beavatás miatt az északi sarkon ragadt. Esélytelen, hogy onnan visszarepüljön, mivel igen erős hóvihar tombol odakint. Pont emiatt senki sem tudja kihozni. Minden őr el lett onnan parancsolva, olyan ítéletidő van ott. Az átjáró azon oldala befagyott, így nem tudják kinyitni a klubházból a gyerekek.

- A koordinátákat! Most! – vakkantott bele a telefonba, majd mikor minden szükséges információt megkapott, köszönés nélkül letette és már viharzott is kedveséhez. Nagy valószínűséggel felállított egy repülési csúcsot, mivel három óra múlva már a védővarázslaton hatolt át. Nincs a világon olyan erős varázslat, amely távol tarthatja tőle Amyt. Főleg nem akkor, ha éppen bajban van.