TMNT Tini Ninja Teknőcök

Rémálom

A kórházban Lucynak kimosták a gyomrát, és a toxikológiai osztályra vitték. A karjába infúziót kötöttek, a megpróbáltatások miatt sápadt volt. April bent maradhatott vele a kórteremben, ahol egyedül feküdt. Az orvos, aki a beavatkozást végezte belépett a szobába.

- Doktor Úr! Mi lesz most vele? - kérdezte April aggódva.

- Ne aggódjon Miss O'neil! A kisasszony túl van a kritikus ponton, még időben hozták be! Ma éjszakára megfigyelésre bent tartjuk, aztán ha reggelre jobban lesz, akkor kiengedjük! Nyugodtan menjen haza, majd mi vigyázunk rá!

- Kérem értesítsen, ha bármi változás történik vele! - ezzel April távozott a kórteremből.

Az orvos ott maradt Lucyval. Óvatosan, hogy ne ébressze fel végigsimított a lány arcélén.

- Kész főnyeremény vagy kicsi lány, csak még nem tudsz róla! - mondta gúnyosan a férfi.

A zsebéből elővett egy mutagénnel töltött injekciót, majd egyenesen az infúzióba fecskendezte.

- Most meglátjuk, hogy 16 évnyi elmaradt mutagén kezelés után öntudatra ébredsz végre, vagy belehalsz a kínba!

Az orvos dolga végeztével elégedetten távozott a teremből. Lucy persze éber volt, így mindent hallott, amit a férfi mondott, ezért hogy elkerülje az állítólagos "öntudatra ébredést", kitépte a karjából az infúziót. Csak remélni tudta, hogy a mutagén nem érte el a véráramát. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból, az ablakhoz támolygott, amin kimászott a párkányra. Még szerencse, hogy a toxikológiai osztály a földszinten volt, így nem kellett ugrania, amit most jelen bódult állapotában kicsit necces lett volna kivitelezni. Ahogy csak erejéből tellett, botladozva indult meg egy csatornafedő felé, amin sikeresen le tudott mászni, csakhogy fogalma sem volt róla, hogy a hálózat melyik részén tartózkodik. Ezért, hogy nagyjából be tudja határolni magát, a csatorna falain lévő jelöléseket kezdte tanulmányozni. A térkép lassan körvonalazódni kezdett a fejében, így elindult abba az irányba, ahol a lakhelyüket sejtette. Nagyjából egy órás bolyongás után rábukkant a fegyverraktáruk felőli bejáratra. Nagy nehezen kinyitotta a fémajtót, majd szinte beesett rajta. Eltámolygott az előtérig, ahol a testvérei megbeszélést tartottak a kialakult helyzettel kapcsolatban.

- Donnie! - nyöszörögte a lány, mire mindannyian, Mikey kivételével persze, odakapták a tekintetüket.

Nem hittek a szemüknek, hiszen alig néhány órával ezelőtt még tudtuk szerint kórházban volt. Látták, ahogy a lány egyensúlyát vesztve dőlni kezd, ezért Donatello villámgyorsan odarohant, majd elkapta a derekánál fogva.

- Lucy, neked kórházban kéne lenned! - pánikolt a fiú.

A lány rásimította egyik kezét a teknőc arcára.

- Most nagyon figyelj rám Donnie, mert csak egyszer fogom elmondani, addig míg magamnál vagyok!

Donatello normál esetben zavarba jött volna a gyengéd érintéstől, de most feszülten figyelt.

- Elfogadom az érzéseidet irántam Donnie, szeretlek! Ezért azt kérem, hogyha elveszíteném az emberségemet, akkor te leszel, aki megállít! Meg kell ölnöd, a testemet, pedig el kell égetned!

- Lucy, mégis mi a francról beszélsz? Tudod, hogy képtelen lennék rá!

- Csak tedd meg, nekem nincs sok hátra, ezek mindenhol ott vannak!

Aztán hirtelen a lány szemfogai megnyúltak, szemei vörösen felizzottak, majd újdonsült agyarait belevágta Donatello nyakába, a szájába ömlő vért pedig mohón szívni kezdte.

Itt volt az a pont, ahol Lucy sikoltozva felébredt a kórházban. April ott volt mellette, a folyosóról egy nővér rohant be, hogy megnézze mi történik. Lucy alig bírt megnyugodni. Nem volt se infúzió, se injekció, se gonoszan vigyorgó őrült orvos, a kórterem se volt olyan, mint az álombéli.

- Donnie, látni akarom Donniet! - nyöszörögte még mindig az álom hatása alatt állva.

- Jól van, hamarosan kiengednek, aztán láthatod, rendben? - csitította April. Csak rosszat álmodtál!

A nővér közben megvizsgálta Lucyt, majd útjára is bocsátotta, azzal a felkiáltással, hogy legközelebb tartson mértéket, ha töményet iszik. Amikor hazaért a csatornába, Aprillel az oldalán, mindenki örömmel fogadta őket. Lucy először csak nézte a kb 5 méterre tőle álló Donatellot, majd villámgyorsan odarohant hozzá, majd felugrott. Karjaival a fiú nyakát, lábaival a csípőjét ölelte át, ajkaival pedig hevesen lecsapott a fiúra. Akkora volt a lendület, hogy Donatello, ölében Lucyval hanyatt vágódott, rá a páncéljára. A döbbenettől először vissza se tudott csókolni, de aztán felocsúdva, ugyanolyan hévvel tapadt a lány ajkaira, kezei pedig szinte automatikusan markoltak rá a csípőjére. Nem érdekelte, hogy ki látja, hiszen már mindenki tudta a nyilvánvalót, hogy ők összetartoznak. Fogalma sem volt róla, hogy mi váltotta ki Lucynál ezt az elsöprő érzelmi hullámot, hogy úgy csókolja, mint aki soha nem akarja elengedni. Ha ez csak egy álom, akkor soha nem akar belőle felébredni. Végül elváltak egymástól.

- Nem haltál meg! - kiáltotta örömittasan, majd újra csak Donatello ajkaira tapadt.

- Miről beszélsz? - kérdezte a fiú, miután sikerült egy kis levegőhöz jutnia.

- Hát, megígértettem veled, hogy megölsz, aztán végül én voltam az, aki... aki... - itt már nem bírta könnyek nélkül.

Donatello mellkasának dőlt, miközben potyogtak a könnyei. Kész érzelmi káosznak érezte magát. Mindenki szörnyen aggódott a lányért. Még sohasem látták ilyennek. Összetört.

- Mégis mi a fenéért bőgök? - nyöszörögte Lucy, miközben még szorosabban bújt Donatellohoz.

- Felviszem a szobájába! - mondta a fiú a többieknek, miközben felállt Lucyval az ölében.

- Apám, ez rohadt kemény! - szólalt meg Raphael még mindig döbbenten az eseményeket látva. Mégis mi a franc történt? April?

- Egész éjjel nyöszörgött, és beszélt álmában, de nem értettem meg, hogy mit mond! - kezdte a magyarázatot April. Reggel majdnem frászt kaptam, sikoltozva ébredt, Donniet kereste! Alig bírtam lenyugtatni kicsit! Nem tudom mit álmodhatott, de látszólag kikészült tőle!

- Mindannyian aggódtunk Lucy miatt! - mondta Leo. Amikor Donatello elmondta, mi történt, ledöbbentem, de ez! Szörnyű belegondolni is, hogy mit művelt vele az alkohol! Ezentúl figyelni fogom, hogy ne történhessen ilyesmi a jövőbe!

*****

Eközben Lucy nem volt hajlandó elengedni Donatellot, így kénytelen volt a teknőc is befeküdni a lány mellé az ágyba. Egymással szemben feküdtek. A lány Donnie mellkas páncélját cirógatta, miközben a teknőcfiú szorosan magához ölelte.

- Szét vagy csúszva Lucy! Pihenned kell!

- Eleget pihentem!

Donatello elővett egy aprócska pirulát a farzsebéből, és Lucy kezébe tette.

- Ezt vedd be, kicsit jobban leszel tőle! Bízz bennem!

A lány minden folyadék nélkül bevette a tablettát. Néhány perc múlva már laposakat pislogott.

- Mi ez?

- Csak hat a nyugtató! Ne félj, amikor felébredsz, sokkal jobban fogod érezni magad! Aludj!

Lucy ezt már nem hallotta. Elnyelte a gyógyító sötétség.