TMNT Tini Ninja Teknőcök

Új családtag

Végül Donatellonak nem sikerült elkapnia a lányt, mert mire utolérte, addigra elérte az egyik csatornafedelet, és sietve lemászott, így jutva szinte azonnal haza. Az otthonukban az volt az első dolga, hogy kidobta a széttépett matracot, és a raktárukból bevonszolt egy másikat. Mivel nem volt kedve aludni az esti megpróbáltatások után így leült Donnie gépe elé, és nekiállt LOL-ozni. Mindenki aggódva figyelte tevékenységét, mert fogalmuk sem volt, hogy Lucy milyen érzelmi állapotban lehet. Donatello egész éjjel ott ült mellette, és nézte ahogy hol Akalival, hol Katarinával gyalulja az ellenfeleit. Játék közben vette észre, hogy a lány feszült, az arcán nem volt semmilyen érzelem, viszont a játékstílusán meglátszott, elég agresszíven vesz részt a rajtaütéseken. Nem szólt, nem kérdezett tőle semmit, hagyta, hogy kiélje agresszióját a játékon keresztül.

Reggel hagyta abba a gyilkolászást. Donatello már majdnem elaludt mellette, mikor Lucy kinyújtóztatta végtagjait, és a konyha felé vette az irányt. Kávét főzött, amit két nagy bögrébe öntött. Magának feketén, míg a teknőcfiúnak öntött bele tejet, mézet, a tetejére tejszínhabot nyomott és végül bőven megszórta apró habcukorral, ilyen formán ért vissza a gép elé.

- Csináltam neked is kávét, látom rád fér! - szólalt meg a lány először mióta leült játszani éjjel.

Donatello meglepődött a cukorbomba láttán, de azért belekortyolt, és megállapította, hogy amit az ő Lucyja csinál, mindig nagyon finom.

- Isteni lett! - mondta mosolyogva Donnie, miközben gyors egymásutánban kanalazta a szájába a cukorkákat.

A kettejük között lévő légkör meglehetősen zavarba ejtő volt, legalábbis Lucy így érezte, mert a dicséret miatt elpirult és inkább a saját kávéjának szentelte figyelmét. Az italok gyorsan elfogytak és beállt a kínos csend. Donatello szembe fordult a lánnyal.

- Lucy, beszélnünk kell a tegnap estéről!

A lány szinte azonnal felpattant a helyéről és el akart menekülni a válaszadás elől, de Donatello számított erre a lépésére, megragadta a derekát és félkeresztbe az ölébe rántotta, és szorosan magához ölelte. Az egyik kezével összefogta a csuklóit, mert Lucy vergődni kezdett a szabadulásért.

- Kérlek eressz el! - esdekelt a lány, mivel Donnie elég szorosan fogta ahhoz, hogy önmagától ki tudjon szabadulni.

- Csak mondd el mi történt, engedd, hogy tisztábban lássak, kérlek!

Lucy látva, hogy a teknőcfiú addig nem ereszti, míg el nem mondja, amit tudni akar, így kénytelen volt bevallani neki mindent. A szökéstől kezdve, a különféle gondolatain át, a tojás széttöréséig. Donatello egyszer sem szólt közbe, még akkor sem, amikor a testvérei felébredtek és ők is hallgatták a megdöbbentő vallomást. Lucy a végén már zokogott, Donnie szorítása is gyengébb volt.

- Meg sem érdemlem az irántam érzett szerelmedet Donnie! - suttogta a lány erőtlenül. Egy szörnyeteg nem érdemli meg a szeretetet, mert amit tettem, megbocsáthatatlan!

- Hogy mondhatsz ilyet? - herkent fel a fiú. Tegnap azt mondtad nekem, ne hibáztassam magam, mert ez az egész Eric Sacks miatt van, akkor miért magadat bünteted ezzel?

Lucy tudta, hogy Donatellonak igaza van, de akkor is iszonyatosan fájt neki elmondani tettét. Legbelül szilánkjaira tört, és ezt a fiú is érezte. Lucy csak meredt egy pontra, amikor Donnie felállt vele együtt, és összefűzte ujjaikat.

- Gyere szépen, levágjuk a körmeidet, nehogy megvágd velük magad! - mondta a fiú, miközben a fürdőszoba felé navigálta magukat.

Bent a helyiségben Donatello leültette Lucyt a fürdőkád szélére, míg ő maga egy kis sámlira letepedett le a lánnyal szemben egy körömvágó csipesszel a kezében. Lucy körmei legalább hat centisek voltak és igencsak hegyesek a tegnapi DNS ébredés hatására. Miután levágta, a körmöket egy kis fiolába gyűjtötte, hogy kielemezze később a szerkezetét, mivel nem volt annyira kemény, mint a teknősöké vagy a krokodiloké, de nem is olyan gyenge, mint az embereké. Végül egy vasreszelővel simára csiszolta a végeit. Lucy zavarban volt az egész művelet alatt.

- Köszönöm Donnie!

- Nincs mit édesem!

- Figyelj, hogyha nem haragszol meg felmennék a felszínre sétálni egyet kiszellőztetni a fejem! - mondta a lány halkan.

- Lucy, nem vagy jól! Most nem tudok utánad menni, ha bármi történik veled, nappal van!

- Csak egy órát kérek, aztán visszajövök, kérlek! - könyörgött.

- Rendben van, de az órádon legyen bekapcsolva a nyomkövető, hogy tudjam merre jársz!

Válaszként Lucy megcsókolta a teknőcöt, majd felment a szobájába átöltözni, hogy ne legyen feltűnő jelenség a felszínen. Egy farmernadrágot vett fel egy halvány kék pólóval, lábaira egyszerű tornacipőt húzott, haját pedig leengedve kifésülte. Amikor leért az előtérbe Donatello akkorát nyelt, hogy Lucy zavartan elpirult a heves reakció láttán. A póló és a nadrág is pont ott feszült, ahol kellett. A lány gyors csókot nyomott Donnie ajkaira, majd megszaporázva lépteit a felszínre ment. Amint felért, felkapaszkodott az egyik épület tűzlétráján, és kifeküdt a tetőre. A nap kellemesen sütött, a szél lengedezett. Hallgatta a város zaját, ami furcsa mód megnyugtatta. Úgy érezte, hogy a gondjai szinte elszállnak a széllel, végiggondolta az elmúlt pár hetet, kezdve April megismerésével és a tegnapi malőrrel bezárólag. Nagyjából fél órája élvezte a nyugalmat, amikor a szél furcsa szagot hozott. Lucy mélyen beleszagolt a levegőbe és meglepve tapasztalta, hogy vérszagot érez. Torkából különös morgás tört fel, miközben feltápászkodott, és most kivételesen nem küzdött a mutáns krokodil DNS-el, hagyta, hogy az irányítsa a szag forrásához. Az egyik közeli sikátorba vezetett az útja, egy szemetes konténer vonzotta magához. Kíváncsian felnyitotta a tárolót felkészülve valami szörnyű látványra, de ami ott volt, azt egy normális ember ép ésszel nem tudta volna felfogni. A szemetes konténerben egy alig pár órás leánycsecsemő kapálózott. A kislányra alvadt vér tapadt, a köldökzsinórból is még szivárgott a vér, de nem ez volt a legmegdöbbentőbb. A feje tetején két fekete macskafül helyezkedett el, lábai közül pedig szintén ugyanolyan színben egy kis farkinca tűnt elő. Mutáns volt. A kislány szájából egy koszos rongycsomó lógott ki. Lucy kiemelte az újszülöttet a szeméttárolóból, a szájába tömött rongyot óvatosan eltávolította, aminek hatására hangos bömbölésben tört ki. Látszott rajta, hogy fázik, éhes. Lucynak fogalma sem volt róla, honnét tudja ezeket, betudta ezt annak a DNS kutyulmánynak, ami felborította életét. Gyorsan feltúrta a konténer tartalmát, és szerencsére talált benne egy meleg pokrócot, amivel bebugyolálta a kis testet. Tudta, hogy most azonnal haza kell mennie, mert a kicsit minél hamarabb el kell látni, különben nem éri meg a másnapot. Óvatosan megközelítette a sikátorban lévő csatornafedőt, körülnézett, hogy senki se lássa, és lement a föld alá. Amint hazaért a siró csecsemővel, a furcsa hangra mindenki megjelent az előtérben.

- Hugi mi folyik itt? - kérdezte Raph hitetlenkedve.

- Figyeljetek, később mindent meg fogok magyarázni, de most sürgősen segítenem kell ezen a kislányon! - hadarta Lucy. Raph, Mikey kérlek keressétek meg a régi cumisüvegemet a raktárban, Donnie, hívd fel Aprilt, hogy sürgősen szerezzen be tápszert, hogy meg tudjam etetni, Leo te pedig keresd meg a régi babaruháimat a szobámban megtalálod abban a régi ládában az ágy végén, légyszi! Édesapa kérlek segíts addig megfürdetni, csupa vér és kosz szegény!

Mivel egyikük sem mozdult meg azonnal, Lucy felfedte a kislány kilétét. Döbbent pillantások vették körül a kunoichit.

- Kibámultátok magatok végre? - förmedt a teknőcökre a lány. Igen, ő is mutáns, mint mi, szóval csináljátok amit mondtam a fenébe is!

A fiúk eliszkoltak a helyszínről, hogy ki ki maga végezze a rá kiszabott feladatot. Szecska mesterrel pedig bevonultak a fürdőszobába, hogy megtisztítsák a csecsemőt.