TMNT Tini Ninja Teknőcök

Donnie apu

Néhány óra múlva Aprilék visszatértek a csatornába. Sajnos rossz hírekkel.

- Néhány sikátorral arrébb találtak rá a lányra, mint ahol megtaláltad a csecsemőt! - kezdte mondandóját Vern. Sajnos már nem élt! - ezzel egy akta másolatát adta át Lucynak.

A mappában egy 14 éves lány adatai, és fényképe volt. Shirogane Hotaru, japán származású diáklány. Nagyjából fél éve eltűntként tartotta nyilván a New Yorki rendőrség. Holttestére egy hajléktalan férfi bukkant rá, amikor a konténerekben kotorászott. Az akta részletesen beszámolt a halála előtti szülés bekövetkezéséig, azonban a gyermeket nem találták meg. Az eltűnt újszülöttet szintén halottnak nyilvánították.

Lucy kiborult az olvasottak hatására. A mappát idegesen lecsapta az asztalra, és mint egy ketrecbe zárt vadállat faltól falig mászkálni kezdett. Mindenki aggódva figyelte mozdulatait. Hirtelen megállt és Vernre nézett.

- Köszönöm az erőfeszítéseteket, hogy kiderítettétek ezt a borzalmat! - hajolt meg japán módra előttük. Azt lehet tudni mikor lesz Hotaru temetése, és hol?

- Úgy tudom, holnap délután 3 órakor vesznek tőle végső búcsút a Manhattani köztemetőben, de ez miért olyan fontos Lucy? - kérdezte April.

- Ott akarok lenni a temetésen, ennyi! - ezzel felvette a kanapén szunyókáló csecsemőt és bevonult vele a szobájába, lezártnak tekintve a témát.

Donatello néhány perc múlva bement a lányhoz. Lucy az ágyon feküdt a fal felé fordulva, a kislány pedig mellette aludt. A teknőcfiú leült az ágy szélére, és figyelte kettejüket.

- Hogy érzed magad Lucy?

A lány a hátára fordult, hogy Donniera tudjon figyelni.

- Nem vagyok jól! - suttogta nehogy felébressze a kicsit. Ez az egész helyzet, megőrjít! Családokat tesznek tönkre ezekkel az idióta kísérletekkel! Gondolom valakik jól megtömik a zsebüket a kutatás során, de nem gondolnak arra, hogy közben kiken gázolnak át!

Donatello közelebb hajolt, és megtámaszkodott a lány fejének két oldalán.

- Meg akarlak csókolni, hogy elmulasszam a fájdalmad! - lehelte a fiú.

- Nem kell engedélyt kérned, tudtommal a pasim vagy vagy hogy is mondjam, szeretőm!

Donnie ismét csak meglepődött a lány szókimondóságán. Imponált neki a megnevezés. A teknőc közelebb hajolt és lágyan megcsókolta szerelmét. A csók egyre vadabb lett, ahogy Lucy egyre jobban felbátorodott. Donatello már a nyakán járt, több helyen kiszívva a fehér bőrt, közben elégedetten szemlélte, hogy a lánynak sikeresen elterelte a figyelmét a gondjairól, mivel kék szemei a vágy ködében úsztak. Lucy felült az ágyon, közben egy percre se hagyva abba az egyre vadabbá váló smárolást, a teknőcfiú ölébe ült, átkarolva a nyakát. A kis mutáns csecsemő pont ezt a pillanatot választotta, hogy követelje a következő adag tápszert, hangosan sírni kezdett. Lucy úgy megijedt a hirtelen babasírásra, hogy megugrott Donatello ölében, a lendülettől hanyatt esett a padlóra magával rántva a szintén döbbent teknőcöt. Ott feküdtek összegabalyodva, Lucy paradicsom vörös arccal meredt a fiú képébe, majd kirobbant belőle a nevetés. Odalent az előtérben tartózkodók hallották a babasírással kevert kacajt. Sejtelmük sem volt arról, hogy Lucy, aki nemrég még forrt a méregtől, most min nevet. Donatello nagy nehezen feltápászkodott a lányról, persze oltári zavarban volt ő is, mivel esés közben szépen rámarkolt Lucy mellére, majd felhúzta a földről szerelmét. A lány még mindig nevetett. Felvette a babát az ágyról és Donatello kezébe nyomta.

- Jól van apuci, most te eteted meg a kisasszonyt! - tette hozzá egy kacér kacsintás kíséretében.

A fiú megsemmisülten nézett utána. Fogalma sem volt róla, hogy ő a "nagy zseni" a "feltaláló géniusz" mégis hogyan fog megetetni egy törékeny, ámde közben kapálózó mutáns kisbabát. Lucy után csörtetett a konyhába, ahol a lány előkészítette a tápszert. Donnie leült az egyik konyhaszékre a bömbölő csecsemővel, tesói és apja az ajtóból figyelték az események alakulását. A lány a kezébe nyomta a teli cumisüveget, és várt. Donatello hiába próbálta a baba szájába nyomni a cuclit, sehogy sem sikerült, inkább még hangosabban kezdett bömbölni.

- Rosszul fogod! - mondta Lucy lágyan, miközben megigazította a teknőcfiú karjai közt a kislányt. Ne remegjen a kezed, mert a későbbiekben nem vesz komolyan!

- Honnét tudod ezt ilyen biztosan?

- Érzem, ne kérdezd hogyan, de így van!

Végül sikerült a cuclit a baba szájához irányítani, mert utána már mohón szopott. Szecska mester elégedetten szemlélte a látványt. Már régóta tudta, hogy idővel Lucy felelősségteljes felnőtt nő lesz, aki szeretettel és féltéssel védeni fogja különös családjukat. Az anyaszerep kétségkívül jól állt neki, ahogy rávezette Donatellot a megoldásra, páratlan tulajdonságról árulkodott. Tudta, hogyha valamikor a jövőben közös gyerekeik lesznek a teknőcfiúval, nem lesz gondjuk, mert Lucy erős támasza lesz a megalakuló családjuknak.

Miután a pici jóllakott Donnie megbüfiztette a lány segítségével, majd mielőtt a teli pocak elvitte volna az álmok birodalmába, elégedetten bújt "apukája" mellkaspáncéljának és lágyan dorombolni kezdett.

- Na látod, szeret téged! - mosolygott Lucy. Nagyon ügyes voltál!

A többiek majd elolvadtak a látványtól.

- Nevet kellene neki adnunk! - szólalt meg fontoskodva Leonardo.

- Yoshino, ez lesz a neve! - futott ki hirtelen az ötlet Donatello száján. Mármint, úgy gondoltam, hogy mivel japán volt az anyja, szóval, értitek...

- Rendben van, legyen Yoshino! - értett egyet Szecska mester, majd kérdőn a lányára nézett.

- Yoshino! - ismételte Lucy szintén.

Mindenki egyetértett a névválasztással. Hamarosan szétszéledtek, ki-ki ment a maga dolgára. Donatello a raktárukból előhozott néhány alkatrészt, amiből kiságyat kreált néhány óra alatt. Miután megágyaztak a kicsinek, mindenki nyugovóra tért.