TMNT Tini Ninja Teknőcök

Állati ösztönök

A nadrágok reggelre elkészültek, ugyanis Lucy nem tudott elaludni a szörnyű információk tudatában, amit "vér szerinti apja" osztott meg vele, ezért egész éjjel dolgozott rajtuk. Leonardonak sötétkék hosszú nadrágot, Donatellonak barna sokzsebest, Raphaelnek fekete rövid, bő szárút, Michelangelonak pedig szintén fekete rövidnadrágot varrt a két oldalán narancssárga csíkkal. Levitte az előtérbe, ahol bátyjai már túl voltak a reggelin és készültek az edzésre.

- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntötte a srácokat, majd mindegyik kezébe nyomta a neki készült ruhadarabot. Ha igazítani kell rajta, nyugodtan szóljatok!

- Hú, nagyon pöpec lett hugicám! - ugrott a nyakába Mikey. Sárga-fekete gatyó, már most imádom!

- Egész éjjel fent voltál? - kérdezte Leo.

- Nem tudtam aludni, túl sok minden történt az elmúlt napokban! - felelte a lány halkan. De ne aggódj túl leszek rajta hamar!

- Hol voltál tegnap este?

- Majd később elmondom bátyám, most menjünk edzésre, mert édesapa biztos már vár minket! - hárított sietve.

Donatello azonban elé állt.

- Köszönöm a nadrágot! - majd óvatosan közelebb hajolt és lágy csókot hintett a lány ajkaira.

Lucy viszonozta az érintést, azonban hirtelen éles fájdalom hasított az alhasába, amit nem tudott hova tenni. Maga a fájdalom egy pillanatig tartott, de a lány úgy érezte, mintha egy katanát állítottak volna bele. Gyorsan rendezte vonásait, mert kiült a kín az arcára is, de nem akarta, hogy Donatello még jobban aggódjon érte, így mosolyt erőltetett magára, hogy elfedje fájdalmát.

- Nincs mit Donnie! - válaszolta kipirult arccal. Neked bármit megteszek, csak kérned kell!

A fiú gyomra bukfencezett erre a kijelentésre. Bármit.

- Na a turbékolást halasszátok későbbre! - szólt közbe Raph, mert látta, hogy úgy néznek egymás szemébe, mint akik menten egymásnak esnek, főleg Donnie Lucynak.

Miután mindannyian elhelyezkedtek a dojoban, Szecska mester párokra osztotta fel tanítványait. Michelangelo Donatelloval, Leonardo Lucyval, Raphael pedig a mesterrel alkottak párt. Először Leo és Lucy kezdte meg a mérkőzést. A feladat pusztakezes harc volt. Lucynak sikerült néha találatot bevinnie a nyitott tenyereivel, Leo pedig miközben hárított, odafigyelve próbált nem túl erőset ütni, mert azért mégiscsak a húga ellen harcolt. A lány hirtelen talált egy aprócska rést a bátyja védelmén, ezért gyorsan nekilendült a "csakazértis én győzök" tekintettel fűszerezve, de a támadás félúton elhalt. A fájdalom olyan erővel száguldott át rajta, hogy kifutott a lábaiból az erő, és a hasát szorongatva rogyott térdre. A fiúk szinte egy emberként ugrottak mellé, tudták, hogy Lucy soha nem szimulál a harc során, hogy utána ő győzzön.

- Lányom, mi a baj? - kérdezte aggódva a patkány sensei.

A fájdalom kicsit enyhülni látszott, de most nem tűnt el, hanem ott maradt. Lüktetett és szörnyen melege lett. Pillanatok alatt leverte a jeges veríték, a levegőt is úgy kapkodta, mint aki lefutotta a maratont. Lassan felegyenesedett, de ökölbe szorított kezét, még mindig az alhasán tartotta, tartva egy újabb fájdalomhullámtól.

- Felmegyek a szobámba! - suttogta erőtlenül, majd óvatosan felállt, de a homloka ráncba szaladt a helyzetváltoztatástól.

- Segítek! - lépett oda Donatello.

- Nem kell! - kiáltotta élesen, ahogy egy újabb szúrás rohamozta meg. Csak felmegyek, és lepihenek egy kicsit! Nem lesz semmi baj!

Donatellot persze nem tudta megnyugtatni. Ellenkezőleg. Csak még jobban aggódott a lány miatt. Lucy amint felért a szobájába, az ágyra feküdt. Nagyon furcsa érzése támadt. Késztetést érzett arra, hogy ásson, de fogalma sem volt róla, hogy miért. A fájdalom egyre nagyobb méreteket öltött. Alig bírta visszafogni magát, hogy ne üvöltsön teli torokból. Ráadásul ez a furcsa érzés. Ásni. Ásni. Gödröt kell ásni. Lucy szinte nem is volt önmaga, amikor a takaróját lerúgta az ágyról, és puszta kézzel kezdte kaparászni a matracot. Körmei furcsa mód szétszakították az erős anyagot, és a bélést tépkedte ki belőle, egyre mélyebben és mélyebben. Hirtelen iszonyatos nyomást érzett a medencecsontja közepén. Mintha valami ki akarna belőle jönni. A matracba vájt gödör kész volt. Lucy letépte magáról a rövidnadrágot, és a bugyit és a lyuk fölé térdelt. A kín olyan szinten végigszántott alfelén, hogy Donatello nevét sikoltotta. Lent a dojoban mindenkinek megfagyott ereiben a vér, ahogy meghallották Lucy elnyújtott sikolyát. Donnie volt az első, aki felrohant a lány szobájába, nem sokkal lemaradva követték testvérei és Szecska mester. A szobába érve bizarr látvány fogadta őket. A matrac szétszaggatva, Lucy pedig egy szál pólóban a közepén térdelt. A szemeiből patakokban folytak a könnyek, az arca vörös volt az erőlködéstől és a fájdalomtól, ami gyötörte a testét.

- Donnie! - nyüszítette újra, mire a szólított odarohant mellé, és átölelte a szerelmét.

- Lucy, mi folyik itt? - kérdezte kétségbeesve a fiú.

- Nagyon fáááááj! Valami ki fog jönni! - sikoltozta egyre hangosabban.

Donatello már végképp nem értett semmit. Tanácstalan tekintetét az ajtóban ácsorgó családjára függesztette, tőlük várva segítséget, de ők is ugyanolyan rémültek voltak, mint ő. Lucy olyan erősen szorította a fiú kezét, hogy azt hitte menten eltöri a csontjait. A lány zokogott, kapkodta a levegőt, aztán egy újabb hatalmas sikoly után hirtelen elcsendesedve dőlt neki Donatello oldalának. A matracba vájt gödörbe valami tompán huppanva landolt. Donnie hogy jobban szemügyre tudja venni azt a valamit, kissé magához húzta Lucyt, felfedve így a gödör tartalmát. A látvány túltett a legvadabb álmain is. A lyukban egy strucctojás méretű, szabályos gömb alakú tojás hevert. A héja gyöngyházfényű volt, amit helyenként eltakart a vér.

- Szentséges bushido segíts! - hebegte döbbenten.

A többiek közelebb merészkedtek az ágyhoz, hogy lássák mitől akadt ki fivérük, amikor fenyegető morgásra lettek figyelmesek. A hang Lucy torkából jött. A szemei ködben úsztak, mintha nem lenne egészen magánál. Nem törődve a fájdalommal felállt Donatello mellől. A póló pont eltakarta a lényeget, viszont a combján lecsorduló vért mindenki látta. Lucy még mindig fenyegetően morgott. Szemmel tartva a "betolakodókat" egyik kezével bélésdarabokat söpört a rögtönzött fészekbe, eltakarva a tojást a kíváncsi szemek elől, majd összegömbölyödve ráfeküdt. Donatello odalépett hozzá, hogy megvizsgálja a lányt, mire Lucy felugrott és beleharapott a jobb alkarjába. A fiú felordított a hirtelen fájdalomra, de nem kezdte kirázni a karját a lány szájából, hanem leguggolt elé és mélyen a szemébe nézett.

- Lucy! Drágaságom! Nem bántalak! Senki nem fog bántani, de szeretnélek megvizsgálni, hogy minden rendben legyen, jó? Kérlek szerelmem engedj el, nem lesz semmi baj!

Úgy tűnt, hogy a fiú szavai elérték Lucy ködös elméjét, mert néhány erőtlen pislogás után újra értelem költözött a kék szemekbe és elengedte a fiú karját.

- Donnie? Mi történt? - kérdezte rekedten, de a fáradtság és a fájdalom miatt a lány elájult.

- Ez meg mi a fészkes fene volt tesó? - ocsúdott fel döbbenetéből Raphael először.

- Még én sem tudom, hogy pontosan mi történt, de Lucyból az imént jött ki egy tojás! - mondta Donnie remegő hangon.

- Hogy micsoda? - kiáltotta Mikey. Most csak szórakoztok?

- Vannak elméleteim ezzel kapcsolatban, és nagyon nem tetszik ez nekem! Úgy tűnik, hogy Lucy is mutáns, csak nem tud róla! - fejezte be gondolatmenetét Donatello, majd felnyalábolta a lányt, és gyorsan a gyógyszobába vitte.

A helyiségbe érve a fiú csak Szecska mestert engedte be, hogy segítsen neki ellátni Lucy sérüléseit. Miután a lányt ellátták, Donnie lefertőtlenítette a harapásnyomot is, amiből enyhén szivárgott még a vére, olyan mély volt a seb.

- Elég mélyen megharapott fiam! - sóhajtotta a patkány, majd bekötözte a fiú karját.

- Valószínűleg a tojást védte, és azért harapott meg! Olyan volt mintha ösztönösen cselekedne! Sensei, ezek állati ösztönök voltak, láttam a szemében! Azt sugallta a tekintete, hogyha még közelebb merészkedek, akkor minimum kasztrálni fog!

- Mire gondolsz Donatello?

A fiú válasz helyett visszament a lány szobájába, magához vette a tojást, majd behívta a többieket a gyógyszobába, hogy megossza velük az elméletét, ami az események hatására fogalmazódott meg benne.