TMNT Tini Ninja Teknőcök

Új képesség

Másnap kora reggel Lucy bágyadtan ébredt. Gyorsan vett egy forró zuhanyt, és fogat mosott, majd a konyhába érve nekikezdett a reggeli készítésnek. Közben lefőzött egy nagy adag kávét, hiszen tudta, hogy Szecska mester is szereti, nemcsak ő. Hamarosan a többiek is felkeltek, de addigra már meg volt terítve az asztal.

- Kishúgi, jobban vagy már? - kérdezte Mikey a lányt.

- Sokkal jobban, köszönöm kérdésed! - villantott egy kedves mosolyt a fiúnak. Amúgy tartozom egy nagy bocsánatkéréssel is, amiért aggódnotok kellett miattam, egy hülyeség miatt! Sajnálom srácok, és apa, hogy totálosra ittam magam, és még Mikeyt is rávettem, hogy velem igyon! Soha többet nem fordul elő!

- Bocsánatkérés elfogadva! - mondta Leo. Szörnyen aggódtunk, főleg Donnie! De viszont lenne egy nagy kérdésem: most akkor te és Donatello, mi van köztetek pontosan?

Lucy arca paradicsom vörösre gyúlt a neki szegezett kérdéstől, Donnie viszont odalépett mellé, és átkarolta a derekát egyik kezével.

- Mint már tegnap is elmondtam, szerelmes vagyok Lucyba! - kezdett bele a fiú. Egészen kisgyermekként szerettem belé, de eddig nem mertem sem neki, sem nektek bevallani! Változtatni nem tudok, és nem is akarok az érzéseimen! Nem tudom Lucy hogy érez irántam, de ezt majd neki kell eldöntenie, nem akarok siettetni semmit! Szeretném, ha tényként kezelnétek ezt a dolgot, és elfogadnátok így is!

Szecska a szakállát vakargatta. Mérlegelt, mit is válaszoljon erre az őszinte megnyilvánulásra.

- Csókolóztatok már? - kérdezte Mikey csillogó szemekkel.

Donatello válasz gyanánt maga felé fordította a lányt, majd az ajkaira tapadt. Mikey tapsolni kezdett örömében.

- Donnie és Lucy az álompár! - kiáltozta, mire Raph tarkón csapta izgága öcsikéjét, hogy kussoljon már.

Lucy teljesen elalélt a csóktól, mikor Donatello ajkai érintették az övéit. Gyengéd volt, pont mint az elsőnél, most is reszketni kezdett a karjai közt, mintha fázna, de csak a csók váltotta ki belőle ezt a kellemes reakciót. Aztán mikor elváltak, szinte már érezte is a hiányát.

- Szeretlek! - mondta neki a fiú.

Lucy válaszként csak a mellkas páncéljának dőlt neki, annyira zavarba jött magától a szótól, és ahogy Donatello mondta, érzelmesen. Még magának is alig akarta bevallani, hogy imponált neki a fiú gyengédsége, de ezt nem akarta a tudtára adni.

- Én nem látom akadályát, hogy együtt legyetek! - kezdett bele monológjába Szecska mester. De ha egyszer is megríkatod Lucyt, bármilyen aprósággal, kihámozlak a páncélodból fiam! Áldásom adom rátok! - mondta végül mosolyogva.

- Köszönöm apa! Vigyázni fogok rá!

- Engem senki nem kérdez meg, hogy mit akarok? - méltatlankodott Lucy.

Mindenki kérdőn nézett a lányra.

- Fogalmam sincs mit érzek Donatello iránt! Ezért amíg nem tettem tisztába az érzéseim, addig jegeljük a témát, nem akarok ennél is jobban összezavarodni! Időt szeretnék kérni, amíg rendbe szedem magam érzelmileg! Ne haragudj Donnie!

A fiú nem éppen erre a reakcióra számított Lucytól, de azért megpróbált jó képet vágni a dologhoz. Magához ölelte, és belecsókolt a hajába.

- Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél, de ne feledd, nem mondok le rólad! Küzdeni fogok érted, még ha belehalok, akkor is!

- Ne mondj ilyeneket Donnie!

- Komolyan beszélek! Ha kell a világ végére is követni foglak, történjék bármi!

- Olyan édes ez a szerelmi civódás, hogy menten elsírom magam! - hüppögte Mikey.

- Na jól van! - csapta össze kezeit Lucy. Ha mindenki jóllakott egy kis figyelmet kérnék a teknőcbrigádtól! Álljatok sorba, egymás mellé odakint, lemérlek titeket!

Hogy szavait nyomatékosíthassa, előhúzott a zsebéből egy centit.

- Hugi, minek kell a centi? - kérdezte Raph.

- Unom már ezt az összetákolt cuccokat rajtatok, a minap találtam a csatornában színes anyagokat, nadrágot varrok nektek, mind a négyőtöknek! Már ki is találtam, kinek milyen lesz! - hangzott a felelet.

Leot, Mikeyt, Raphot már lemérte és feljegyezte az adataikat, így ők elmentek a dolgukra. Kettesben maradtak Donatelloval.

- Vetkőzz! - utasította a teknőcöt.

- Minek? - kérdezett vissza a fiú meglepődve, de a szótól az agya már adagolni kezdte a perverzebbnél perverzebb végkifejleteket.

- Azért drágám, mert látni akarom a kicsi Donniet! - válaszolta teljes komolysággal, aztán látva a fiú megrökönyödött arcát elnevette magát. Bevetted, ezt nem hiszem el!

- Nem vagy vicces! - durcáskodott a teknőc, majd taktikát váltva közelebb hajolt. Aztán mi lett volna, ha előveszem? Mit csináltál volna vele?

Lucy zavarba jött a kérdéstől és már nem is találta olyan viccesnek a kialakult szituációt. Donatello végül levette magáról az ágyékát védő lemezeket, ami alatt egy sötét boxert viselt. A lány csendben elkezdte lemérni a fiú lábát, derekát, aztán mikor a combját elemezte, egy pillanatra a teknőc ágyékára tévedt a tekintete, de aztán ijedten másfelé nézett. Miután feljegyezte egy papírra a fiú adatait, el akart menni a szobájába, hogy kiszabja az anyagot, de hirtelen iszonyú fájdalom hasított a fejébe, minek következtében megszédült, és Donnie mellkasának dőlt.

- Lucy, mi a baj? - kérdezte a fiú aggódva, a fejét szorongató lánytól.

- Nagyon fáj a fejem! - nyöszörögte.

Eközben egyikük sem vette észre, hogy a szabó olló, ami az asztalon hevert, lassan pörögve a levegőbe emelkedik, majd kilő a tv felé. A közepén találta el a készülék kijelzőjét, aminek következtében a tv darabokra robbant. A dojoból kilépő Szecska mester látta, mi történt. A robbanás hangjára a másik 3 teknőc összeszaladt. Azt hitték, hogy újabb támadás érte őket.

- Itt meg mi a halál történt? - kérdezte Leonardo. Mitől robbant fel a tv?

Szecska mester odalépett a rémült Lucyhoz.

- Gyermekem, meg kell nyugodnod, mielőtt még valaki megsérül!

- Édesapa, ez... most... én csináltam...? - hebegte a fájdalomtól elgyötörten.

Senki nem értett semmit. Mindenki csak döbbenten bámult, hol a lányra, hol a mesterre.

- Sensei, mi ez az egész? - kérdezte Donatello.

- Bekövetkezett a legrosszabb, amitől legjobban tartottam! - kezdte a patkány, majd Lucyra nézett. Lányom, neked telekinetikus képességeid vannak!

Lucyban egyre nőtt a félelem, hogy az álma talán nem is álom volt, hanem valóság.

- Mielőtt még azt hinnéd, hogy köze lenne a benned keringő mutagénhez, a válaszom: nem! Te ilyen képességek birtokában születtél! Örökölted édesanyád képességét! - mondta a mester.

Lucy már végképp nem értett semmit.

- Mi ez az egész édesapa? Miről beszélsz?

- Lucy! Nem! Louisa Sacks, itt az ideje, hogy megtudd a teljes igazságot a szüleidről, és a születésed körülményeiről!