Pokolból lett menyország

3.rész

Nagyon idegesít hogy nem mond semmit a nővér. Tán egyire megsérült volna? Engem kiküldött mikor levente a felsőjét hogy jobban meg vizsgálja.

-Mostmár bejöhetsz.-monta nagyot sóhajtva. Nagyon nem tetszik nekem ez a sóhajtás! Valami nagyon nincs rendben.

-Nos mi baja? Mi aggasztotta ennyire? Mennyire sérült meg?-bombázom aggódó kérdéseimmel mert csak én találtam rá és amúgy is eléggé elpáholták. Meg nem is tudom olyan szimpatikusnak tűnik és nem tudom egyszerűen aggódom érte!

-Semmi jó sajnos elég sulyosak a megsérülései. A lába több helyen zúzódott pár bordájával együtt az alkarja eltörött. Úgy nézki csak az arca úszta meg néhány karcolással valamint a has részénél nagyon sokat kaphatott.Ami  biztos hogy minimum be kell vinni a korházba. Hisz én itt ennél többet nem tehetek és neki most hatalmas szüksége van a rendes ellátásra. De számomra az érdekes hogy találtam pár réggebbi sebet is pár maradandó is közülük.-sorolta én pedig lesokkolva figyeltem a srác békés arcát. Vajon hanyadjára verték így össze esetleg ugyan azok a seácok? Vagy mások is bántalmazták? Ha igen hogy bírta eddig?

-Megvárhatom hogy felébredjen?-kérdem kicsit sokkosan és félve a választól. Magam se értve mért.

-Megvárhotja ha szertné hamár megmentette akkor ennyit éppen megengethetk meg amúgyis kell majd valaki akire támaszkodhat és elviszi a mentőig mert biztos hogy nem fogom engedni hogy ilyen sérülésekkel sétáljon.-monta kedvesen és megértően mégis határozottan. Ezzel az ágyhoz legközelebbi széken foglaltam helyet és vártam hogy felébredjen.

(...Naoki szemszöge...)

Mikor felébredtem nem tudtam hogy hol vagyok és kissé megiettem ezért azonnal felültem az ágyon. De azzal a lendületten feküttem is vissza és húztam magam össze magzatpózba.
Aztán megéreztem egy kezet a hátamon és meghallotam egy hangot ami lágy és aggódó volt.

-Hé hé minden rendben nyugodj meg nincs semmi baj.-monta nyugtató hangon mire én meglepődtem. Miért ilyen kedves velem? Talán nem ismer vagy csak egy álom? Igen biztos csak álmodok. Hisz velem senki nem ilyen kedves Harumán kívül.

-K-ki-kiaz?-kérdem félve és érzem hogy lassan pánikrohamot fogok kapni. De nem akarom! Valamiért olyan nyugtató az érintése és biztonságot áraszt már csak az aurálya is.

-Williem Prasscot vagyok én találtalak meg.-monta mire én csak arra gondoltam hogy miért segített egy magamfajta szerencsétlen idiótán? Gondolataimból ő szakított ki.

-Be viszlek a kórházba a nővér azt monta ott jobban meg tudnak vizsgálni és jobb az el látás mert eléggé elgyepáltak azok az istan verte gyökerek.-monta a végénél kicsit indulatosan. De áljunk meg egy kicsit a kórházba?! Na nem. Nem megyek oda soha többet nem akarok ott lenni. Kezdtem el pánikolni és remegni már csak ez hiányzott komolyan. Mért ilyenkor kell előjönnie minden nyomoromnak?

-Hé nyugi én nem foglak bántani oké csak segíteni szeretnék neked.-monta és valamiért a testem magától megnyugodott már nem remegtem és csak a hangjára tudtam figyelni. Mi ez? Tőle miért nem felek? Mi a franc van velem?

-Ren-rend-ben.-dadogtam már kicsit nyugottabban és eddig észre sem vettem hogy mindenem mennyire fáj.

-sssssz áhh-sziszegtem mert nagyon fáj mindenem. Ahogy megmizdultam nyilalni kezdett szó szerint mindenem. Éreztem ahogy a fájdalomtól néhány könnycsepp gyűlt a szemem sarkába.

-Ne aggódj nem fog sokáig fájni csak ne ficánkolj oké?-kérdezte mire én értelmetlenül néztem rá de mikor rájöttem mire gondolt azonnal az ágy sarka felé kezdtem húzódni. Egy nő jönfelém egy tűvel a kezében. Érzem hogy megint remegek és kapkodom a levegőt érzem a falat is aminek próbálom neki préselni gyenge testem.

-Ne aggógy nem lesz baj nem akarunk bántani ez majd segít. Nem kell félned nincs semmi baj.-a mondata közepe fele ide sétált mellém az ismeretlen fiú és átölelt. Én pedig görcsösen kapaszkodni kezdtem belé. Mikor a tű hozzám ért elkeztem hangosan zokogni.

-K-ké-kérlek ha-hagy-haggyatok bé-békén ne-nem akar-akarom had-hadjanak bé-békén!-ordítom teli torokból és úgy éreztem kezdek nagyon fáratt lenni. Félek nagyon! De már nem tudtam tovább gondolkodni mert minden elsötétölt megint.

(...William szemszöge...)

Mikor felébrett nagyon megiett és azonnal fel akart ült amit nagyon nem kellet volna. Mikor felfogtam mi is történt azonnal megpróbáltam meg nyugtatni. Mintha kicsit meglepődött volna de azonnal megkérdezte hogy ki vagyok. Én pedig bemutatkoztam és mikor elmondtam neki hogy beviszem a kórházba ő elkezdett remegni. Mintha elkezdett volna pánikolni. De amint el montam neki hogy nem akarom bántani mintha nem is remegett volna csak úgy abba maratt. Mikor megnyugodott azonnal fel sziszentet pedig csak a fejét fordította felém és láttam hogy egy könycspp kiszökött a szeme sarkából. Ezért úgy döntötem hogy jelzem a nővérnek aki egy inekciós tűvel tartott felénk. Mikor meglátta a tűt azonnal pánikba esett remegett és elkezdett az ágy sarka felé mászni. Én azonnal elkeztem megnyugtató hangon beszélni hozzá és mikor mellé értem megöleltem. Ő pedig görcsösen kapaszkodott belém. Mikor a tűt a bőréhez érintette a nővér teli torokból kezdett el üvölteni és hangosan zokogni. Az én szívem meg majd megszakatt mikor olyan fájdalmasan kérlelt minket. Miután megkapta az injekciót ismét elájult. Nagy valószínűleg pánik beteg lehet. Amit viszont nem értek hogy mért ennyire félős oké ha pánik rohamos de ők sem szoktak azért ennyire felőlem lenni. A másik dolog amit nem értek hogy mért verték meg hisz olyan szép. Mondju számomra az is rejtély hogy mért ilyen sovány. Szegénynek alig van sulya. Vajon mi történhetett veled hogy ennyi mindentől rettegsz?