Pokolból lett menyország

2.rész

Igaz hogy egy félórába telt de eljutottunk az udvarig ahol az ünnepség már elkezdődött és nem volt egy talpalatnyi hely sem. Félve léptem hátráb amit barátom is észre vett.

-Minden rendben van? Jó ez hülye kérdés volt. Menyünk vissza ki?-kérdezet de én nem feleltem csak néztem az ember tömeget és ekedtem kicsit remegni de ennek ellenére beljebb mentem a tömegbe. Egy kisseb embernentesebb helyet keresve. Meglepetésemre találtam is. Az adneralin olyan szinten áratt szét a testemben hogy nem is éreztem a bokámtól felfelé sugáezó kínzó fájdalmat.

(...Hauma szemszöge...)

-Minden rendben?-kérdeztem Naokit de nem válaszolt csak ment előre a tömegbe. Ami meglepett tudván mennyire fél az új emberektől és hogy mennyire retteg a tömegtől.
Én csak mentem utánna míg meg nem állt. Talált egy kissebb helyet ahol nem voltak annyian viszont mire odaért már elég láthatóan remegett és kapkotta a levegőt.

-Hé nyugi itt vagyok oké?-néztem rá nem kicsit aggódva érte.

-Hmm ja igen persze-persze nyugi.-kezdett kicsit szabályozni a levegővételeit de a remegése még mindig nem maratabb abba.

-Oké de most nagy levegő és próbálj megnyugodni.-utasitottam elentmondást nem tűrve. Hallgatott rám és újra mélyeket lélegzett ennek hatására eleinte enyhült majd el is múlt remegése.

-Köszönöm a segitséget nélküled már hánynék az idegtől.-monta kicsit nyugottaban és mintha szomorú lenne. De már megint miért?

-Mért vagy szomorú?- kérdezem rá mire ő láthatólag nem számított mert nem felelt egy ideig.

-Nem vagyok csak... semmi nem vagyok és kész.-monta kicsit hisztérikusan és erőteljesen.

-Persze akkor ez mi volt? Olyan fura vagy mi a bajod?-kérdem mostmár parancsoló mégis inkább aggódó hangnemben.

-Semmi csak félek na ezt akartad hallani?-kezd kiburulni megint. Sejthetem volna a tömegben mindig olyan mint ha nem önmaga lenne.

-Bocsánat csak aggódok. A szüleim a lelkemre kötötték hogy vigyázzak rád. Nem mintha anélkül nem azt csinálnám de érted ők is aggódnak érted.-mondom tisztára halkan mert nem lett volna szabad ezt megtudnia. Hisz a szüleim is nagyon aggódnak érte.

-De miért? Nem akarom hogy bajod legyen abbol hogy nekem segitesz és foglalkozol velem.-monta mire a szívem összeszorult mert ezt már nagyon nagyon sokadjára mondja.

-Azt hittem ezt már át tárgyaltuk egy párszor nem?-vontam kérdőre.

(...Naoki szemszöge...)

-Igen de...-akartam folytatni de a szavamba vágott.

-Nincs semmi de nem vagy rossz ember. Csak a nevelő apád egy nyomorult. De te nagyon is a szüleidre hasonlítassz.-mondta dühösen de a mondat végén az én szívem összeszorult. Ez a legfájdalmasabb téma az egész életemben. Hogy mért? Mert a szüleim miattam haltak meg. Mert azt tartották fontosnak hogy engem menekítsenek. Emiatt nem hibáztatom a nevelő apámat amiért mindig bántott. Mind lelkileg mind fizikailag. Sőtt megérdemlem! Nagyon is. Sötét gondolataimból barátom hangja és erőteljes ölelése rángatott vissza a valóságba.

-Bocsáss meg nem akartam felhozni ezt a témát tudom mennyire fáj.-monta mivel valószínöleg megint remegek. Igazam volt megint remegtem csak most ráads képp a könnyeim is elkezdtek ősszegyülni a szemem sarkába.

-Ne ne sírj kérlek nem akartam! Ne haragudj!-kért bocsánatot mégegyszer de nem figyeltem rá túlságosan. Mivel épp arra koncentráltam hogy el ne bőgjem magam. Eközben befejeződött az évnyitó és meg kellet keresem a kolis szobámat amibe Hauma segített. Itt már a bokám majd szét robbant a fájdalomtól.

-Köszi a segitséget.-köszöntem meg neki a segítségét és beléptem a szobába meglepetésemre egyenlőre nincs rajtam kívül itt senki aminek nagyon is örültem. Elkezdtem felfedezni a szobát és megtaláltam a fürdő szobát így gondoltam le zuhanyozm utána fogat mostam és kerestem a táskámba fáslit és betekertem vele a bokám. Aztán eszembe jutott hogy ennem kéne. De mivel nincs nálam semmi kaja így inkább úgy döntötem hogy elmegyek lefeküdni. Mivel ma csak az évnyitót tartoták meg aztán átadták a könyveket. Utánna mindenki ment a dolgára. Kivéve mi kolisok mert nekünk be kellet rendekednünk meg ilyesmi.

Reggel az ébresztőre keltem és elkezdtem előkutatni a mai ruhámat de mielőtt felötöztem elmentem tusolni.
Utánna bepakoltam a táskámba aztán mielőtt elmentem volna Hauma-kun szobájához hogy el menjünk az első óránk helyszínére. Levettem a bokámról a fáslit hogy észre ne vegye. Bekopogtam hozzá de nem volt a szobájába úgyhogy elkezdtem sétálni a kolink részétől a teremkhez csak hogy valakik feltartotak.
Akik akadályt képeztek elém nem mások voltak mint Noah és bandája.

-Na mivan egyedül stálgatunk balfaszkám ha?-kérdi gúnnyal a hangjában majd gyomorszjon térdelt amitől én fájdamasan a földre holultam. Remegve kezdek köhogni és érzem a meleg és sós folyadékot lefolyni az arcomon.

-Na szólallj már meg te nyomorult szarházi! Vagy esetleg kitépték a nyelved te szörnyszülött?-kacag miközben a földön kezd rugdosni.
Ez minimum egy 5 percig ment mikor már az ályulás szélén áltam mikor egy hongra lettem figyelmes majd minden elsötétült.

(...??? szemszöge...)

Mikor mentem volna az első órámra amiről már így is kissé elkéstem felfigyelek egy hangos kacagásra. Gondoltam megnézem ki lehet az. Elég kíváncsi természetem van olykor. De amit ott láttam az borzalmas volt és felháborító is egyben. Egyszerűen felfoghatatlan hogy egyesek hogy engedhetik meg maguknak ezt. Egy 5 főből álló banda egy elég alacsony fekete hajú sovány kis srácot vert jelenleg péppé. Én meg sose szeretem ha a kissebbet bántják. Főleg nem ilyen szinten most komolyan ebből akár maradandó sérülése is származhat! Ezért is lettem nagyon ideges hisz ez már átlép egy bizonyos határt.

-Hé ti mit képzeltek magatokról haggyátok őt békén már el ályult  gyökerek! Nincs jobb dolgotok esetleg mondjuk betakarodni órára szarosok?-rivaltam rájuk és elkezdtem közeledni feléjük. Ők pedig úgy döntötek hogy elmenek. Jobban is tették különben biztos hogy ők is kaptak volna párat. Miután eltűntek a színről
én azonnal oda siettem a sráchoz aki már nem volt eszméleténél. De mikor meg emeltem nehezebre számítottam. Nagyon könnyű ami nem igazán tetszet így jobbnak ítéltem levinni az orvosi szobához. Ahol a nővér azonnal odarohant hozzánk és már jött is a kérdés amit ilyenkor mindig feltesznek.

-Istenem mi történt szegégykével?-nézi a manyasszony pózba fekvő srácot a karjaimban.

-Nem tudom mikor odaértem öt barom gyepálta de akkor már nemvolt magánál. Szóval jobbnak láttam idehozni.-montamneki mire ő el szörnyülködő arcal nézett rám és kért meg hogy fektessem az orvosi ágyra és elkezdte vizsgálni. Miközben vizsgálja egyre többszőr ráncolja a honlokát ami nekem viszont nem tetszik tulzottan ezért úgy döntöttem rá kérdezek.

-Mi a baj mit talált ami ennyire aggasztja?-kérdem aggódva de még nem akar felelni csak továbbra is a homlokát ráncolja. Kezd nagyon idegesíteni a viselkedése.