Pokolból lett menyország

6.rész

Nem legesen ráztam meg a fejem mikor felfogtam a szituációt amibe keveredtem.

-Akkor jó már szólni akartam a dokinak. De akkor miért vagy szomorú?-kérdezte érdeklődve.
Nem szóltam semmit hirtelen nyúltam a csuklója felé mikor elértem a fejemre tettem. Éreztem magamon a két srác nem értő tekintetét de nem tudtam vele foglalkozni. Aztán rájöttem mit is tettem és egyből elvörösedve húztam fel a térdem és temetem bele az arcomat. Erre ők elkezdtek kuncogni majd halkan nevetni én meg csak egy nevetésre tudtam figyelni mikor kicsit ki kukucskáltam. Nem értem mért de nagyon fura. Nem értem mért akar segíteni amikor ezzel csak magának okoz bonyodalmat és problémát. Viszont nem is bántam hogy foglalkozik velem de mindenképp el kell őt taszítanom magamtól hogy ne sérüljön meg miattam a lelke. Gondolataimból William hangja szakítot ki.

-Ezek szerint szereted ha simogatják a buksidat igaz?-kérderte még mindig kuncogva. Nem válaszoltam csak egy nagyot sóhajtottam. Hauma tudta hogy mit kell tennie és kihívta a szobából Wiliamet.

(...Hauma szemszöge...)

-Ezek szerint szereted ha simogatják a buksidat igaz?-mikor William feltete ezt a kérdést egyből éreztem Naokin hogy nem fog válaszolni és hogy egy kicsit lesújtotta ez a kérdés.
-William ki jönnél egy kicsit?- kérdeztem miközben mentem az ajtó felé azt még éppen láttam hogy bólintott egy aprót. Mikor kiértünk bezárta az ajtót és szembe fordult velem.

-Nem montam de az a helyzet hogy Naoki szülei nos az édesanya és édesapja 5-éves korában meghalt utánna az apja öcséhez került aki teljesen becsavarodott és szegény nevelt fiát bántotta. Ezt onnan tudom mert szomszédok voltunk és mindig hozzánk menekült miután a nevelő apja félig agyon verte. De ezt csak addig tudtuk csinálni míg a szüleim nem voltak othon és el nem költöztönk be a város belsejébe.-meséltem neki lehajtott fejel és szomorúan de mikor felnéztem kissé meg lepődtem mert William könnyeivel küzdött.

-Ezt nem tudtam én nem akartam felhozni ezt a kényes témát.-monta kicsit reketten.

(...William szemszöge...)

Mostmár végre összeált a kép a régebbi sebek a személyisége az hogy mért fél szinte mindentől és hogy mért hiszi magát "mocskosnak és átkozotnak". Miközben nála tisztább lelkű embert nem láttam még. Mikor vissza mentünk a szobába gubbasztott és vöröss szemekkel alvó fiúhoz kicsit megvizslattam szemmel a láthatóbb sérüléseit. Majd a pirosra és duzzatra sírt szemeit. Ennyi idő alatt így ki tudta sírni a szemét szegény... Úgy döntötem betakartam majd kézzel intézem a másik srácnak hogy menjünk. Ő értett a célzást és vissza mentünk a koliba.

(PÁRHÉT UGRÁS UTÁN)

(...Naoki szemszöge...)

Az elmúlt hetekben semmi érdekes nem történt de ma ma végre vissza mehetek a koliba és el hagyhatom erzt a rémes helyet! Végre életem egyik legszebb napja!

-Szia jöttem vissza kísérni a kaliba viszont még egy hétig a kolis szoba foglya leszel.-monta nagyon is boldogan amit nem teljesen értettem ezért rá is kérdeztem.

-Lehet egy kérdésem?-jó elég hülye vagyok ahoz hogy tényleg megkérdeztem.

-Persze csak nyugodtan.-monte én meg tényleg megkérdezem.

-Ha szabad tudnom miért vagy ennyire boldog?-kérdeztem lesütött szemekkel.

-Azért mert szobatársak vagyunk és ez által tudok rád vigyázni.-monta és még szélesebb lett a mosoly az arcán.

-Ó értem.-emeltem feljebb tekintetem hogy lássam a fiúhoz képest igencsak vonzó arcát.

-Na indulhatunk?-kérdezte aranyosan és vidáman ami miatt az én arcomra is felkerült egy havány mosoly azthiszem.

-Igen már nincs itt maradásom.-jelentettem ki határozottan és boldogan.
Meglepődött de továbra is őszintén mosolygott még akkor is mikor rám nézett pedig eddig az összes olyan ember aki ismert az megvettet és gyűlölt.

-Akkor indulás.-monta mire én felkaptam edig földre szegezett fejem.

-Na végre!-ujongtam és már mentem volna kifele a kórházi szoba ajtaján. Bár nagyon zavar hogy a kezemen még gipsz van. De legalább kiszabadulok ebből a börtönből. Pár folyosó után kilyukattunk a kórház fökapujánál onnan pedig az utcára. Sétáltunk pár utcát és egyfojtában beszélgettünk. Közben elég szépen ránk sötétedett míg vissza értünk a koliba ahol gyorsan lepakoltunk majd megfüröttünk először én aztán ő. Majd lefeküdtünk aludni.

-Jó éjt.- montam mikor elhejetkeztem az alsó ágyon mert ugyebár emeletes és nem bírom a magasságot. Meg féltem hogy amilyen szerencsétlen vagyok le esek az emeletről.

-Neked is.-szólt hozzám a felső ágyról egy félálomban lévő hang.
Elaluttam de nem sokkal utána fel keltem és nem tudtam vissza aludni ezért kimentem sétálni. De ezt nagyon nem kellet volna.

-Már vissza is jöttél he nyomorék? De minek? Tán nem volt elég? Mert kaphatsz még ha akarsz te kis csíra geci!-kacagta ördögien egy túlzottan is ismerős hang a hátam mögül.
Ne ne ne csak ezt ne kérlek istenem segíts meg. Megint remegek nem akarom nem ezt nem akarom kérlek jöjjön valaki és segítsen könyörgöm. De nem hallgatott meg senki odafent.

Bocsi hogy ennyit kellet várnotok egy lyen szörnyű részre de csak ennyi futotta mert nincs ötletem.Ha komiba írnátok hogy mit szeretnétek olvasni az nagyon jó lenne.Tényleg bocsi hogy késtem.