Pokolból lett menyország

11.rész

Reggel mikor felkeltem egy gyönyörű kék szempárral találtam magam szemben. Amint elért tudatáig hogy felkeltem kicsit elmosolyodott és megszólalt.

-Jó reggelt. Hogy aluttál? Remélem nem volt kényelmetlen.-monta mire én vissza emlékeztem az estére. Nem mondom nem kicsit lettem vörös miután lefeküttem ő átölelt én meg a melkasán aluttam. Erre rájőve majdnem elsikítottam magam.

-Hé jól vagy nagyon elvörösöttél talán lázadvan?-kérdezte és ezzel párhuzamosan a fejemre tette a kezét. Természetesen nem lennék önmagam ha erre nem úgy reagálok hogy lezúgok az ágyról. Annyira zavarba ejtő volt ahogy a keze melegét átvette a homlokom és az a közelség amivel ez járt. Te jó atya úr isten. A gondolkodásból egy halk kuncogás szakított ki ami nevetéssé fejlődött amint meglátott a padlón heverni. Én elszégyeltem magam és a lerántott takarót magamra húztam.

-Ne haragugy nem akartalak meg ijeszteni. Csak olyan cukin tutsz aludni. Jól vagy?-kérdezte kuncogva.
Olyan selymes a nevezése.

-I-i-igen jól vagyok. Mennyi az idő?-kérdeztem félenke.

-Reggeltíz van még nyugottan vissza aluthatsz.-monta habár valószínűleg észrevehette hogy elgondolkodtam. Soha nem aluttam eddig vagy ha megpróbáltam volna akkor az "apám" kirugdosot volna az ágyból. A kár hogy ezt szó szerint mondom. Általában öt-hat körül keltem és elkezdtem a házimunkát. Hogy kész legyek majdnem mindennel mire apám felébrett.

-Hahó fenn vagy?-kérdezte mire megrásztam egy kicsit a fejem és feleszméltem. Valószínűleg le esett neki hogy nem figyeltem ezért elmonta újra.

-Azt montam hogy itt az ideje lemenni reggelizni. Anyáék már várnak.-monta én pedig megint lefagytam. Nem akarok lemenni félek.

-Muszáj? Nem vagyok éhes és és...-félbeszakítota mondanivalóm és rám nézett.

-Igen muszáj már tegnap sem mentél vacsizni. Egyszóval irány lefele.- monta és elindultunk lefele a lépcsőn. Kicsit elkezdtem remegni nem láthatóan de remegtem. Féltem de nem lenne szabad ki mutatnom. Nem akartam hogy lássák mennyire rettegek. De Will észrevette és megfogta a kezem kicsit lehet elpirultam. De ez egyből elmult amit elértük a konyhát.

-Halika szép jó reggelt! Van kávé?- köszönt és kérdezte Will. Majd mikor meglátott egy húszas éveiben járó férfit bögrével a kezében odament hozzá és kikapta a fiú kezéből a poharat.

-Héka nem adod vissza de röktön kölyök!-morgott jókedvűen az ismeretlen alak.

-Háhá csak álmodj ezt már elcsortam!-monta és a bögrével a kezébe elkezdett felém rohanni a másik férfi meg utánna. Will a hátam mögé rohant a fickó pedig megált egyenesen előttem. Én idióta pedig reflekből védekező pózt vettem fel és megint remegtem.

-Hé öm jól vagy?- kérdezte mire mindenki felém fordult én erre persze még jobban remetem.

-Ó fiúk most nézzétek meg mit csináltatok! Gyerünk midkető leülni egy kettő! Will te meg legközelebb jobban vigyáz a barátodra.-dorgálta meg az édesanjuk a fiúkat. Akik fülüket farkukat behúzva menekültek az asztalhoz és ültek le.

-Te pedig gyere nefélj itt senki nem fog bántani. De amilyen kis sovány vagy a végén elfúj a szél. Gyerünk leülni az asztalhoz de azonnal.-monta és az asztalhoz vezetett. Will mellé ültetett aki kicsit mintha szégyelte volna magát.

-Figyelj nem akartalak meg ijeszteni. Bocsáss meg nekem és az idióta kisöcsémnek.- monta az ismeretlen srác aki ezek szerint Will bátyja lehet.

-Hé azért te se vagy olykor egy észlény!-tronfolt rá bátyjára akinek még nem tudom a nevét.

-Fiúk nem kezdjétek megint.-szolt rájuk az édes apjuk. Erre mint két óvodás elkezdtek nevetni. Én pedig csak kapkodtam a szemeim köztük.

-Na gyerekek itt is a reggeli jó étvágyat.-ült le mellénk az idősebb hölgy .Will úgy döntőt önkényesen szed nekem egy rahedlit amit biztos nem fogok tudni megenni.

Mindenki elkezdett eszegetni én kicsit bátortalanul ez tény. Nem bítam tovább enni ezért abba hagytam már így is kezdek rosszul lenni. Pedig amúgy nagyon finom.

-Valami baj van Nao? Fáj valahol vagy rosszul vagy? Nao Válaszolj.-kérdezgetett Will mire mindenki aggódva rám koncentrált megint. A bátyja szemében nem csak aggodalmat hanem a nem értést is láttam.

-Nem nem jól vagyok csak televagyok.-montam és próbáltam nyugtatni a társaságot.

-Dehát alig ettél valamicskét. Pedig Will ahoz kepest keveset szedett.-monta édesapja.

-Igen de sosem voltam az a sokat evő típus. És nem sértésből de annyit én egy hét alatt ha megbírok enni.-montam és próbáltam menteni a bőröm ameddig tuttam.

-Ha meg bocsátanak vissza mennék az emeletre.-montam és megvártam míg válaszolnak.

-Meny csak és azonnal szólj ha van valami oké?-kérdezte Will.

-Rendben.-válaszoltam.

...( William szemszög )...

Miután Nao felált és elkezdett sétálni még figyeltem egy ideig. A lépcső előtt kicsit megált és mintha megszédült volna. Nos én sem voltam rest egyből rohantam felé. Még időben elértem mert megrogytak lábai és megtántorodott. Amint megérezte hogy a háta mögött vagyok egy kicsit nekem dőlt.

-Jól vagyok jól vagyok csak kicsit szédülök. Meg oldom csak egy pillanat. Megy ez egyedül is.-hadarta kicsit talán kótyagosan. Ilyen állapotban tudod ki enged majd egyedül fel.

-Arról szó sem lehet. Hányszor mondjam még el hogy nem vagy egyedül. Na gyere.-fejeztem be és óvatosan felvettem. Menyasszony pózba vittem el a kanapéhoz. Letettem és megkértem bátyám hogy hozzon le toakarót meg párnát.
Persze Naoki nem hagyta ezt annyiban és elkezdett ficánkolni.

-Nyugogy meg mert a végén megüd az egyik sebed.-figyelmesztettem de már túl későn.

-Áhhh-kiáltott fel és belenézet a szemembe azzal a gyönyörü könnyes szempárral. Én pedig védelmezően megpróbáltam megölelni. Óvatosan hogy ne okozzák fájdalmat neki. Ő pedig belesimult ölelésembe. Tettétől kicsit mosolyogva kezdtem el simogatni buksiját.

Eközben Bátyám kacér mosollyal nézett minket. Naoki elszégyelte magát és elengedett. Megpróbált elbulyni szegény de nem sikerült nekei.